Századok – 2007
TANULMÁNYOK - F. Romhányi Beatrix: Pálos gazdálkodás a 15-16. században II/299
PÁLOS GAZDÁLKODÁS A 15-16. SZÁZADBAN 341 Ugyanakkor a tizedszedési jog elnyerésével egyes kolostorok tényleges jövedelemhez is jutottak. Erre egy korai példa a jenői kolostor, mely 1351-ben Kálmán győri püspöktől kapta meg a szőlősi bortizedeket. A szentmihálykövi kolostornak István erdélyi püspök adta 1386-ban csanádi majorjának tizedjövedelmét.372 A bakvai kolostor 1449-ben nyerte el Marcali János királyi ajtónállómestertől mint kegyes adományt a Verőce vára környékén élő kolostori jobbágyok gabona- és borkilencedeit,373 majd hat évvel később ugyanez a kolostor a dobrakutyaival együtt ugyancsak Marcali János végrendelete értelmében megkapta nem csak a bor- és gabonakilencedeket, hanem a birtokaikon szedett minden más kilencedet is.374 A só mint jövedelemforrás A pálos rend és egyes kolostorok számára az egyik legjelentősebb bevétel a sóból származott. I. Lajos király a rend iránti tiszteletből az évente tartandó generális káptalan számára évi 300 aranyforint értékű sót adott a máramarosi kamarából.375 Az adományt később Zsigmond kétszer, 376 majd Albert király is megerősítette.377 A só kiadásáról rendelkezett I. Ulászló,378 majd II. Ulászló is,379 az adományt pedig újra megerősítette V László.380 Ez a sóadomány egészen a középkor végéig igen jelentős bevételnek számított, hiszen még a formulariumba. is bekerült három olyan oklevél, melyek az évi 300 forint értékű sót kérik az uralkodótól a káptalan számára.381 Közülük kettőből az is kiderül, hogy a kapott sót a pálosok bárhol eladhatták, de többnyire Budán és Pesten értékesíthették. Ebben az összefüggésben különösen érdekes lenne a budai „pálos nagy ház" szerepének tisztázása, erre vonatkozó adat azonban eddig nem bukkant fel. Maga az adomány ugyan a generális káptalan számára biztosítja a 372 Vitae fratrum c. 34. 373 1449: DL 38 696. 374 1455: DL 14 915. 375 Vitae fratrum c. 26. 376 1391: DL 7684. és 1406: DL 8835. - Zsigmond 1397. nov. 1-én kelt rendelete szerint (DL 8861.) Budán 100 sókockát 300 új dénárért, azaz 3 forintért kellett árusítani. Eszerint a pálosoknak adott só ekkor éppen 10000 kocka, vagyis egy tömény volt (Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának története. Bp. 1880. 438.). Ennél nagyobb mennyiségű só adományozására csupán egy példát ismerek, még az Árpád-korból, amikor az egresi ciszterci apátság 3 tömény sót kapott. A mennyiség tetemes, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a késő középkorban például a máramarosi bányák éves termelése mintegy 58 tömény volt. Ez önmagában felveti a pálosoknak a só kereskedelmében játszott szerepének kérdését, melynek megválaszolásához azonban további kutatásra van szükség. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a kiadott só mennyisége idővel változhatott, hiszen 1512-ben 100 kocka sót 4 forintjával számoltak el (DL 71 123.). 377 1438: DL 13 158. (az oklevelet átírta V László 1456-ban: DL 8833.). Albert királytól fennmaradt egyébként a sókamaráknak szóló utasítás is az adott évi só kiutalásáról (1439: DL 13 288.). 378 1440: DL 13 563. 379 1505: DL 21 516. 380 1456: DL 15 059. - A megerősítéssel együtt a király engedélyt adott a pálosoknak, hogy a sót mind házaikban, mind bárhol máshol, piacokon vagy akár a sókamarák székhelyén, így Budán és Pesten is árusíthatják. 381 Formularium f. 59 r , 90 r , f. 90TM. Feltehetőleg Szapolyai Jánoshoz címezték a negyedik, 1532-ben kelt oklevelet, mely úgyszintén megemlíti a 300 forint értékű só kiutalását (f. 14v ).
