Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Imre: A nyugat-magyarországi kérdés 1922-1939. Diplomácia és helyi politika a két háború között (Ism.: Fiziker Róbert) I/260

TÖRTÉNETI IRODALOM 265 kezdeményezéseket a jó viszony megőrzése érdekében kordában tartotta. Sopronban a helyi városszépítők irredenta padok kihelyezését tervezték a város sétaútjaira, a támlákon az elcsatolt települések neveivel. A pángermán mozgalom lendületének fokozódása ellenére a hivatalos Németország mellőzte a feszültségek kiélezését, magyar részről is csak néhány diszkrét próbálkozás történt a nyugati revízió érdekében. Ugyanis a magyar politikusok egy része az anschluss bekövetkezte esetén kompenzációként az elszakított nyugati területek visszaadásában reménykedett. Ausztria mintegy kárpótlásként kapta meg a későbbi Burgenlandot, cserében azért, hogy az anschluss tilalma bekerült a békeszerződésbe. Magyar felfogás szerint ezért az egyesülés megvalósulásával elveszett volna a jogalap a térség idegen birtoklásához. A Berlin-Róma tengely létrejötte után azonban Mussolini már nem volt abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjon - különösen Magyarország kedvéért. Burgenland tehát semmiféle kompenzáció tárgyát nem képezhette. Sőt az anschlusst követő etnikai alapú magyar felvetésekre válaszul a német diplomácia a Magyarország nyugati határterületén élő jelentős német kisebbségre hívta fel a figyelmet, később Helmut Triska nemzetiszocialista politikus tendenciózus, több helyen hamis érvekkel alátámasztott javaslatokat is készített Sopron és környéke, illetve egész Nyugat-Magyarország Németországhoz csatolásáról. Ezeket a tervezeteket azért is érdemes közelebbről is szemügyre venni, mert azt igazolják, hogy Németország nem csupán a propaganda szintjén indította meg a küzdelmet a térségben, hanem Nyugat-Magyarország jövőjét illetően távlati elképzelésekkel is rendelkezett. A Sopronról szóló füzetecske utolsó fejezete foglalkozik a város „visszacsatolásának" kérdésével. Eszerint a „német Sopron" a terror és csalás jegyében megrendezett népszavazás óta követeli visszatérését. A város nehéz gazdasági helyzete és a német lakosságot érő diszkriminációk erősítik az elszakadás vágyát. Ráadásul a magyar kormány is minden különösebb kényszer nélkül megválna az értéktelen területtől. A füzetben közölt, az etnikai adottságokat bemutató statisztikai sorok a városban zajló magyarosítást kívánják igazolni, ugyanakkor a németajkú népességre vonatkozóan manipulált adatokat tartalmaznak, mely szerint Sopron népessége kb. 70%-ban németnek volna tekinthető. Triska a határkérdéssel kapcsolatban a népi, határ- és közlekedéspolitikai szempontok figyelembe vételével történő újraszabályozást és a határszakasz 50 km-rel történő lerövidítését tartja kívánatosnak. Mindez véleménye szerint szabadságot, fellendülést és határstabilizációt eredményezne. A másik elaborátum a nyugat-magyarországi „zárt német néptalaj" elcsatolására, csak Sopron megyében 1250 km2

és 120 ezer lakos bekebelezésére tesz javaslatot. Nem lehet kizárni, hogy amennyiben a világháború katonai eseményei német szempontból kedvezőbben alakultak volna, a németek valóban hozzálátták volna e tervek megvalósításához. A birodalmi kormány mindebből végül csak azt valósította meg, amit az osztrák kormányzat nem tett meg a húszas évek elején - Burgenland megszűnt, az egykori Ausztria Ostmark névre keresztelt tartományát felosztották Alsó-Ausztria és Stájerország között. Az 1939. évi országgyűlési képviselőválasztásokon a Magyar Élet Pártja Csáky István külügyminisztert kívánta indítani Sopronban. Eközben a Volksbund helyi csoportja egyre nagyobb hatást fejtett ki a város német lakosságára. Talán érdemes lett volna a dolgozat zárásaként megemlíteni, hogy az 1941. januárjában megtartott hivatalos népszámlálás — Jagow német követ jelenlétében — egyben afféle népszavazás is volt a „leghűségesebb város" sorsa fölött. 1939 óta egyre erősödött a térségben a pángermán agitáció, a német röpiratok azt hirdették, hogy a népszavazás svindli, Sopron a németeké, Sopron német volt és az is marad. Másnap az ellenröpirat büszkén hirdette, hogy „Sopron magyar és sohasem lesz más", illetve „Civitas fidelissima, légy önmagadhoz is hű". S bár 1930-ban a német anyanyelvűek aránya valamelyest meghaladta a 40%-ot, s még 1941-ben is elérte a 30%-ot, a lakosság túlnyomó része „a magyar szempontból előnytelen időpontban kitartott a magyar gondolat mellett". 1941-ben magyar nemzetiségűnek 34 335 fő, németnek csupán 7698 fő, tehát 18% vallotta magát. Egy soproni lokálpatrióta számára — bár kétségtelen, hogy a vállalt időhatárokon kívül esik ez az esemény — ez a tény foglalja igazán méltó keretbe a két világháború közötti történéseket. A nemzetközi politikai összefüggések vizsgálata során a szerző rámutat, hogy mind az osztrák, mind a magyar kormány igyekezett a kérdésben megfelelő higgadtságot tanúsítani, miközben főleg a határmenti térség közvéleményében tovább éltek korábbi ellenséges beidegződések. Németországot az anschluss ügye és az itteni németség sorsának figyelemmel kísérése kötötte ide. A három érintett, a kérdés bolygatását ésszerűtlennek tartó ország közül leginkább Ausztria követte élénken a térség helyzetének alakulását, hiszen az új tartomány konszolidálása és a magyar irredentizmus időnkénti fellángolásai ezt szükségessé is tették. Németország távolságtartá-