Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Imre: A nyugat-magyarországi kérdés 1922-1939. Diplomácia és helyi politika a két háború között (Ism.: Fiziker Róbert) I/260

TÖRTÉNETI IRODALOM 263 A német politikai gondolkodásban csak a húszas évek közepétől kapott nagyobb hangsúlyt a Német-Ausztriával való egyesülés, és ez az eszme csak a harmincas évektől tört elemi erővel utat magának. 1925-ben, amikor addig először részesítették valamelyes biztatásban a magyar igényeket, a magyar sajtó és a magánlátogatáson Németországban tartózkodó Gömbös Gyula azonnal felkavarta a Burgenland körüli állóvizet. A húszas évek végén Németország igyekezett a semlegesség látszatát fenntartani a kérdésben, ugyanakkor Burgenland megtartásával számolt a majdani egyesülés esetére. Löbe beszéde után a német külpolitika nagyobb figyelmet fordított a magyar érzelmek tiszteletben tartására Burgenland ügyében. Ezért pl. 1929 januárjában a külügyminisztérium szoros felügyelet alá vonta Ludwig Lesernek, Burgenland tartományfőnök-helyettesének németországi előadókörútját. A Németországból kiinduló agitációs tevékenység, az egyre növekvő számú propaganda-kiadvány azonban rontotta a konszenzus esélyét. Tóth Imre beszámol a magyarországi közigazgatás átszervezésének és az ausztriai igazgatási rendszer felépítésének nehézségeiről. A nemzetközi, országos, regionális és helyi politika összefüggéseinek vizsgálata során természetesen Sopron belső viszonyaira is összpontosít, ami az újonnan határhelyzetbe került teljes Sopron környéki régió és számos magyarországi kistérség viszonyait is modellezi. A határváltozások gazdasági következményei Sopronra is hatottak, évszázadok kereskedelmi, kommunikációs kapcsolatainak vetettek véget. A Monarchia közös piacának elvesztése, majd saját piackörzetének elcsatolása rendkívül érzékenyen érintette a várost. Ebben a helyzetben a turizmus Sopron egyik stratégiai ágazatává fejlődött. Számos textilüzemet is alapítottak. A „magyar Manchester"-ben (ahogy a túlzásra hajlamos városismertetők a várost nevezték) lassú konszolidáció zajlott. A politikai csatározások nem zavarták a gazdasági kapcsolatok fokozatos kiépülését, egyre élénkebb határ menti kereskedelmi együttműködés bontakozott ki. Kezdetben virágzott a csempészet, és osztrák befektetők jelentek meg a térségben. Irracionális revíziós programok és szimbolikus politizálás az egyik, ösztönös gazdasági alkalmazkodás és rendkívül tudatos várospolitika a másik oldalon. Ennek a várospolitikának a központi alakja egészen 1941-es leköszönéséig Sopronyi Thurner Mihály volt. A szerző róla is árnyaltabb képet rajzol. Thurner Mihály, aki aktív szerepet vállalt a népszavazás lebonyolításában, ráadásul óriási érdemei voltak az eredmény alakulásában, politikai és erkölcsi tőkét próbált kovácsolni mindebből. Thurner német szülők gyermekeként, a magyar nyelvet győri iskolás évei alatt elsajátítva, majd jogi végzettséget szerezve 1918-ban lett polgármester, megmaradt posztján a forradalmak időszakában is, később a magyar érdekek legharcosabb képviselője lett a városban. Minden megnyilvánulásában kiemelt helyet foglalt el a népszavazásra való hivatkozás. Sopront pragmatista módon, ám néhány kérdésben (például a nemzetiségi kérdést illetően) tekintélyelvű módszerekkel irányította. Általában azt szokás mondani, hogy a korszak politikusai — a város polgármesterét leszámítva — „kétfelé" beszéltek, szónoki fordulataik és gyakorlati lépéseik folyamatos aszinkronitást mutattak. Úgy gondolom, hogy egy szempontból Thurner is közéjük sorolható: pragmatikus várospolitikájában, gazdaságpolitikai kérdésekben igyekezett hazafias érzelmeit csitítani. A burgenlandi és osztrák politikához fűződő viszonya és osztrák részről többször sérelmezett megnyilatkozásai ellenére igyekezett megragadni a határon túlról érkező, tehát „esküdt ellenségei" oldaláról kínálkozó lehetőségeket. A népszavazásra való hivatkozás, annak eredményéhez való pozitív viszonyulás persze érthető módon alapfeltétele volt a politikai szerepvállalásnak. A hűség hangoztatása legitimációs motívumként a város speciális érdekeinek alátámasztását szolgálta, szimbolizálta az idegen ajkú lakosság patriotizmusát és morálisan ásta alá Trianont. Sopron mint Trianon alternatívája emblematikus helyet kapott a magyar politikai gondolkodásban, a népszavazás a magyar külpolitika mozgásterének bővülésével némileg veszített jelentőségéből, és ebből adódóan a harmincas évektől a várospolitika is egyre kevésbé építhetett sikerrel a hűség-eszmény kiaknázására. Az erre való hivatkozás majd csak a német fenyegetés árnyékában kapott helyet ismét a politikusok retorikájában. A vizsgált kérdéskörök közül leginkább talán a nemzetiségek helyzetét határozta meg a referendum és az anschluss kérdése. A Sopron történelmének legfontosabb eseményét jelentő népszavazás végkimenetelében fontos szerepet játszott a helyiek lokálpatriotizmusa és a vegyes anyanyelvű lakosság osztrákok által is irigyelt hazafias érzülete. Itt még „a nyelvet nem ismerő is matyarnak mondta magát". Bebizonyosodott, hogy a város Ausztriához fűződő sokoldalú kapcsolata semmit sem von le a magyar haza iránti hűségből. Miután a német szavazatok feltehetően fele-fele arányban oszlottak meg a két ország között, azaz tulajdonképpen a helyi németségnek volt köszönhető, hogy a város magyar maradhatott, a legnagyobb számú kisebbségnek (1920-ban 48%) diszkrimi-