Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Schumann, Jutta: Die andere Sonne. Kaiserbild und Medienstrategien im Zeitalter Leopolds I. (Ism.: Kovács Zsolt) VI/1604

1606 TÖRTÉNETI IRODALOM rezidenseket tartottak fenn a nagyobb kiadók (pl. Serlin, Merian). Az újságok terjesztésében nagyon fontos szerepet töltött be a birodalmi posta. A mű harmadik fő egysége I. Lipót imázsának alakulását vizsgálja a napi publicisztikában. Mindezt módszertanilag nagyon világosan és áttekinthetően oldja meg a szerző. Kiemel I. Lipót életéből általa jelentősnek tartott súlyponti eseményeket, ezek hátterét röviden elemzi, megvilágítja. (Ez mindenképpen pozitívuma a könyvnek, mert ennek révén a témában nem különösebben járatos olvasó is nyomon tudja követni a történésekből levonható következtetéseket.) Az események ismertetése után pedig sorra veszi, mindezek hogyan hatottak I. Lipót császárképének alakulására a korábban ismertetett médiában. Jutta Schumann a következő eseményeket állította fókuszba: Lipót 1658. évi német-római császárrá választását, az 1663-1664. évi török háborút, az 1664. évi vasvári békekötést, az 1671. évi „magyar felkelést", az 1679. évi nijmegeni békekötést, az 1679 és 1690 közötti időszakot, amelynek fő jellemzői az oszmánok elleni sikerek, ugyanakkor tehetetlenség XIV Lajossal szemben, majd József főherceg 1690. évi római királlyá választását, végül az 1697. évi rijswijki békekötést. A könyv egyik legérdekesebb fejezete I. Lipót és XIV Lajos uralkodóképének szembeállítása. Már a két uralkodó külső megjelenésében felismer például az Abgezogenen Französischen Staats-Rocks című röpirat szerzője szignifikáns különbségeket. Szerinte Lipót homloka, arca és szemei szelídséget és gyengédségét mutatják, míg Lajos király nagy mohósága kiviláglik gyorsan mozgó szemeiből, amelyek forró homloka alatt valóságos tűzsugarakat lövellnek ki. Külső megjelenésükhöz hasonló módon látványosan megkülönbözteti a röpirat szerzője a két uralkodó uralkodási stílusát is. Lipótot úgy ábrázolja, mint jámbor és jóságos uralkodót. Ezzel világosan megkülönbözteti Lajostól, aki egyeduralomra törekszik, és csupa szomorúságból és kegyetlenségből áll. A röpiratszerző mindezzel arra próbálta olvasóit rávezetni, hogy egy esetleges francia uralom a Német-római Birodalomban lényegesen hátrányosabb lenne rájuk nézve, mint a fennálló Habsburg kormányzás. A német publicisták mindezek mellett XIV Lajos politikáját gyakran a törökökével azonosították. Szerintük Lajos politikájának a fő eszközei a béketörések és szakadatlan háborúk - a törökökhöz hasonló módon. Ezen felül a francia király nem riadt vissza az oszmánokkal való szövetségkötéstől sem. Ezzel szemben Lipótot a német publicisztikában úgy ábrázolják, mint aki szerződéseit mindig betartja, és mint akinek Lajos politikája áldozataként az általa felbujtogatott törökök ellen kell harcolnia. Ennek következtében a francia uralkodó elvesztette Isten támogatását, amelyből pedig Lipót bőségesen részesedik. A francia király kegyetlenként való beállítása állandó a korabeli császárpárti médiában. XIV Lajos és hadvezérei szerintük kegyetlenül viselkedtek az ellenséges polgári lakossággal, és nagyon gyakran alkalmazták a felégetett föld taktikáját. Ez a kíméletlen harcmodor és viselkedés különösen a pfalzi háború alatt nyilvánult meg. Franciaország sorozatosan megsértette a szerzők szerint az isteni és az emberi jogi szabályokat. Lipót háborúi ezzel szemben mindig jogos háborúk voltak, amelyeket védelmi célokból vezetett. A császár undorodik az értelmetlen vérontástól, szelídsége visszariasztja őt a békebontástól és agresszív politikától. A röpiratokban felháborodás érzékelhető a francia király kegyetlensége és kiszámíthatatlansága miatt, de egyúttal kellő irónia is. A Das Traumende Pasquini kluger Staats-Phantasien című értekezésben a francia király például nem érti, miért beszélnek olyan sokat az emberek az ő igazságtalanságáról és kegyetlenségéről, ha ő néhány régimódian épített várost feléget, és százezer embert a háborúban megölet. Egy másik írás összefoglalja a francia király teljesítményét: „Én kétmillió embert feláldoztam, kétszáz várost felégettem és szétbombáztam, és alkalmat adtam arra, hogy szebb házakat építsenek új építészeti stílusban." Ennek fényében Lajos titulusa, mint a „Legkeresztényibb Király" sok publicistát felháborított, és gúnyolódtak rajta. I. Lipótra hivatkoztak, miszerint neki kellene ezt a címet viselnie. A császár viselkedése lényegesen Istennek tetszőbb, mint a francia királyé, akit például a Frankreich über alles című röpiratban elítélnek azért, mert volt mersze egy győzelmet Te Deummaí ünnepelni. „0 újra Párizsba ment, és Te Deum laudamust énekeltetett, mintha Istennek tetsző háborút viselt volna a kereszténység szolgálatában." Lajosnál a fő motívum a szerzők szerint tehát a hatalom iránti mohó vágy, amelynek a célja az univerzális monarchia megteremtése volt. A francia király önzésével egész Európát háborúba sodorta. Itt is felismertek a röpiratszerzők egy alapvető különbséget a császár és francia ellenfele között. I. Lipót a rábízott országokkal és uralmi területekkel elégedett volt, és ezeket meg akarta tartani a vesztfáliai békében (1648) foglaltaknak megfelelően, de nem akarta őket bővíteni. A publicisták szerint agresszív háborús politika, amely a saját dicsőségét szolgálja, I. Lipótnál nem