Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Schumann, Jutta: Die andere Sonne. Kaiserbild und Medienstrategien im Zeitalter Leopolds I. (Ism.: Kovács Zsolt) VI/1604

1604 TÖRTÉNETI IRODALOM latrendszerét, és így a személyek szintjén is képes megragadni a Habsburg Monarchiát összetartó és szétfeszítő erővonalakat. Ez utóbbiak különösen sokszínűek és sokfélék, így egymásnak is nekifeszülnek. A központi kormányzat, a bécsi udvar sem önmagától való, monolit tömb természetesen, hanem a Monarchia országaiból és tartományaiból, sőt Európa egészéből származó szereplők és eszmék határozták meg olykor eredeti erőteljességgel jelentkező törekvéseit. Az ebben való részvétel és befolyás elemzése a Habsburg Monarchia történetének egyik kulcsa. Evans könyve a nemzetközi érdeklődés szintjére emeli Magyarország 18-19. századi történetét, miközben bőségesen hivatkozik a magyar történetírás régi és új eredményeire. Ezért külön köszönet illeti. Szántay Antal Jutta Schumann DIE ANDERE SONNE Kaiserbild und Medienstrategien im Zeitalter Leopolds I. (Colloquia Augustana 17.) Akademie Verlag, Berlin, 2003. 585. o. Jutta Schumann könyve jól illeszkedik abba az utóbbi időben divatossá váló irányzatba, amely az uralkodók megjelenítésével foglalkozik a különböző médiában. Ilyen például Peter Burke könyve XTV Lajosról, vagy Maria Goloubeva műve I. Lipótról. Ez az új könyv azonban a többiekhez képest sokkal tagoltabb, számos fejezetre, ezeken belül pedig több alfejezetre oszlik. Igazi német alapossággal elkészített műről van tehát szó, amely hűen követi a német történetírás hagyományait. A monográfia négy fő részre tagolható. Az első részben sajtótörténeti fogalmakat tisztáz, a másodikban áttekinti az aktuális korabeli publicisztika alapvető formáit, a harmadikban kiemel bizonyos kiemelkedőnek tekintett eseményeket I. Lipót császár életéből, és ezek visszhangját tekinti át a kor napi publicisztikai eszközeiben, a negyedikben pedig a napi publicisztikán kívüli egyéb „imázsépítő" módszereket elemzi. A könyv végén rendkívül hosszú, alapos és bőséges függelék található. A könyv első részének a szerző „az alapvető meggondolások" címet adta. Ebben a fejezetben munkájának alapvető központi kutatási tárgyait taglalja. Olyan kulcsfogalmakat (nyilvánosság, média, propaganda, többszörös imázsápolás) definiál, amelyek szerinte a téma feldolgozása szempontjából nélkülözhetetlenek. Ezek a magyarázatok rendkívül alaposak, időnként azonban túlságosan terjengősek, ezáltal sokszor nehéz követni azt a vezérfonalat, amelyet Jutta Schumann elemezni kíván. A könyv második nagy egysége a korabeli aktuális publicisztika műfajait definiálja. Számomra azonban érthetetlen módon nem foglalkozik a 17. században oly nagyjelentőségű röplapokkal, és az újságoknak is viszonylag kis terjedelmet szán, noha ez volt az újságok létrejöttének forradalmi évszázada. A többi műfajról ugyanakkor eddig egyedülállóan részletes és a könyv egész felépítésére jellemző rendkívül rendszerezett és áttekinthető leírást ad. A röpiratokat tekintve Johannes Haller 1892-ben felállított osztályozását veszi alapul. Eszerint a röpiratoknak négy fajtája van, melyek a következők: 1. hivatalos röpiratok és manifesztumok, 2. tudósítások (relatiók, beszámolók, jelentések), 3. vitairatok és traktátusok, 4. teológiai, filozófiai, államelméleti és alkotmányjogi írások. Míg a hivatalos röpiratokat vagy manifesztumokat felsőbb hatóságok adták ki, hogy ezeket az iratokat saját pozícióik erősítésére használják fel vagy az ellenséget gyengítsék, a relációk többnyire nagyon valóságos és pontos leírásokat adtak csatákról vagy más releváns, aktuális eseményekről. A vitairatok és traktátusok ezzel ellentétben nem napi eseményekről számoltak be, hanem gyakran szatirikus formában aktuális politikai álláspontokat vitattak meg. A fentiekből is látható, hogy a röpiratok kifejezés csak egy összefoglalása a műfajában rendkívül heterogén írásoknak. Elemzésüket ráadásul megnehezíti a röpiratok hihetetlenül magas száma.. Jutta Schumann a röpiratok vizsgálatához alapvetően két forrásbázist használt fel. Az egyik az augsburgi állami egyetem könyvtára, a másik pedig a Gustav-Freytag röpiratgyűjtemény (mikrofilmgyűjtemény). Mintegy 800 röpiratot tekintett át ezekben az intézményekben. Kutatásaiból a szerzőnő a következő megállapításokat vonta le. Kezdetben a röpiratok mindenekelőtt a