Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Sedivy, Juraj: Mittelalterliche Schriftkultur im Pressburger Kollegiatkapitel (Ism.: Veszprémy László) VI/1591

1592 TÖRTÉNETI IRODALOM nagyszombati missale töredékkel (vö. Sacramentarium töredék. In: Paradisum plantavit. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma 2001. 190-192.), a hazai liturgikus kéziratok egy, talán legszínvonalasabb részének dél-német eredetét igazolva lássuk. A török közelsége miatt ugyanakkor hátrányos következményekkel is járt, így a pozsonyi külvárosi középkori templomok lebontásával, s a város védelmi költségeihez való kényszerű hozzájárulással, ami nagyban beszűkítette a káptalan lehetőségeit. A vár, majd később város katonai jelentősége már a 11. század eleje óta kétségbe vonhatatlan, ám az itteni társaskáptalan létrejöttére vonatkozóan csak feltevésekre hagyatkozhatunk. Amikor Kálmán király az istenítéletek tartására feljogosított egyházas helyek között említi, akkor ezzel a káptalannak néhány évtizedes sikeres múltját is elismeri. A káptalan alapítása Sedivy szerint Salamon király és kíséretének az 1070-es években (1074/5-1078) történt több éves itt tartózkodására vezethető vissza. A korai időszakra, a tatárjárásig egyébként alig van forrásunk, mégha a tatárok a várat nem is tudták bevenni. A korszaknak kiemelkedő emléke a Pray-kódex, amely ekkora, valamikor az 1220/1230-as évek óra már Pozsonyban volt, s a későbbi, 14. századi missalék számára is mintaképül szolgálhatott. Érdekes, hogy a szerző nem említi meg annak lehetőségét, hogy a Pray-kódexhez csatolt Kálmán-kori zsinati törvények kéziratát, de akár éppen a Micrologus részt is esetleg éppen Pozsonyban csatolták a kézirat főrészéhez, egy sacramentariumhoz, miként a deáki templomszentelés után bejegyzett királylista is már ezen a környéken, talán Pozsonyban került bemásolásra. Ez egyébként is Pozsony regionális fontossága mellett szólna, miként a kéziratba bemásolt Chukárokra vonatkozó adat nyilvánvalóan e településhez kapcsolható. A legkorábbi emlékek a 14. század első feléből származnak, egy missale, breviárium és biblia. Az itteni kéziratok esetében mindig fennáll annak lehetősége, hogy annak mintapéldánya, esetleg maga a kézirat is Esztergomból került ide, hiszen a káptalant szoros egyházjogi kapcsolat fűzte az érsekséghez (közvetlenül alája tartozott, ill. a pozsonyi prépost az esztergomi káptalannak is tagja volt). Gentilis kardinális és a kíséretében tartózkodó közjegyzők itteni 1310 körüli tartózkodása is termékenyítőén hathatott az írásbeliség terjedésére. A káptalan a nagyobb magyarországi egyházas helyekhez hasonlóan a 13. század második felétől hiteles helyként működött: első, a szerző által hitelesnek tartott oklevele 1249-ből maradt fenn. Mindvégi nyomon követi a káptalan és a város kapcsolatát. A káptalan a 13. században költözött le a várból a városba, a váraljára, s egészen a 14. századig, az 1340-es évekig az itteni írástudók álltak a városi polgárok rendelkezésére. Konkurenciát a század utolsó harmadáig a megyés ispán, ill. annak nótáriusai jelentettek, különösen amikor az ispán országos méltóságot is betöltött, s éppen nádor volt, mint 1248 után Dénes, Roland és Henrik. Cáfolja azt a korábbi nézetet, hogy a városi kancellária megszületése a 13. századra nyúlna vissza, ezzel szemben igazolja, hogy az első városi jegyző 1364-ből adatolható. A város mint oklevél-kiállító 1311-ben jelent meg. A kocka a laicizálódás eseményeként majd a 14. század éveiben fordul, amikortól majd éppen a városi írásbeliség fórumai elégítik ki a káptalani igényeket. Felhívja a figyelmet a legismertebb városi jegyző, a Sopronból származó Liebhart Egken (1442 és 1457 között Pozsonyban) tevékenységére, akinek végrendelete szerint 37 kézirat volt a birtokában, amiből 17-et maga másolt. A város Anjou-kori fejlődésnek — 1322-ben kerül vissza Magyarországhoz — fellendülésének bizonyítéka az a 14. sz. közepén másolt missale sorozat (Missale „A", „C", „H" és úti missale, ill. Missale „B", amelyek ma jórészt az OSzK-ban találhatók meg, ahova egyébként ajándékként kerültek Pozsonyból). Rendkívül fontosak a könyvek írástípusára tett megjegyzései, amelyek rendkívül részletesek, s a jellemző betűformálásokra, betűkapcsolatokra és rövidítésekre is kiterjednek. E kéziratok az egész középkori hazai könyvtermés legjelentősebb példányai közé tartóznak, s így a hozzájuk való viszonyítás elkerülhetetlen. A szentek tiszteletére mindvégig tekintettel van, hiszen ezek szereplése a liturgikus kéziratokban a hazai proveniencia egyik, mégha nem is kizárólagos jele. Érdekes megfigyelése, hogy 1400 körül utólag egy másoló kéz beillesztette a liturgikus kéziratokba csehországi szenteket. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a káptalan tagjai között számos nem magyarországi, leginkább osztrák és cseh kanonokot találunk. A kötetben nem tárgyalt aspektust vetettünk fel korábban a pozsonyi kéziratok („A", „H", 1341 előtti missale) kapcsán, amikor a lotaringiai szentek hazai előfordulását vizsgáltuk, s aminek eredményei csak tovább színesítették a gazdag külföldi hatásokat megőrző pozsonyi egyházi kultúra képét (vö. Lotaringiai szentek hazai liturgikus könyveinkben. In: Studia professoris - professor studiorum. Érszegi Géza emlékkönyv. Szerk. Almási Tibor - Draskóczy István - Jancsó Éva. Budapest 2005. 369-374.) Érdekes problémát vet fel Sedivy egy missale kapcsán (1420-as évek, ÖNB Cod. Lat. 4812), amikor annak pozsonyi eredetét igyekszik bizonyítani lehetséges ausztriai