Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Sedivy, Juraj: Mittelalterliche Schriftkultur im Pressburger Kollegiatkapitel (Ism.: Veszprémy László) VI/1591

TÖRTÉNETI IRODALOM 1593 lokalizálásával (Martin Roland) szemben. A magyar szentek korlátozott előfordulása azonban óvatosságra int, mivel a passaui (passaui típusú) liturgikus könyvekben egyes magyar szentek ünnepei valóban helyet kaptak, amiről Lauf Judit tartott izgalmas előadást a Mezey László emlékülésen, s a „Fragmenta et codices" legújabb kötetének töredékei mutatnak be (Madas Edit, ed., Mittelalterliche lateinische Handschriftenfragmente in Sopron. Bp. 2006.). Még a Szt. Lászlónál emlegetett „rex noster" sem tűnik megdönthetetlen érvnek, bár kétségkívül elgondolkoztató egy lehetséges magyar lokalizáció szempontjából. Rendkívül fontos az 1425. évi könyvleltár, amely 1432-ben a legkorábbi városi könyvben maradt fenn. A pozsonyi kéziratok liturgikus túlsúlyán (37) sincs mit csodálkozni, hiszen a városi iskolák kis száma, a szerény kulturális igények (az egyetemlátogatás és a kötelezően megkívánt egyházjogi ismeretek ellenére) sem igényeltek többet. A város viszonylagos fontosságát mutatja, hogy a könyvek száma (83) messze elmarad a veszprémi (167) és zágrábi leltárak (226) számaihoz képest. Hasonló alapossággal veszi számba a káptalan okleveleit, s mutatja be írásukat, az oklevél kurzív terjedését, annak különböző változatait. Minden egyes korszakban kitér az oklevelek szerkezetére, a kezdőbetűk és a chirographumok betűinek díszítésére, a másoló kezek elkülönítésének lehetőségeire. Ezek a hazai paleográfiában teljesen úttörők, aminek jelentőségére magunk is utaltunk a pannonhalmi oklevelek kapcsán (vö. A pannonhalmi apátság oklevelei. In: Mons sacer. Pannonhalma ezer éve. 1. k. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma 1996. 471-480.). A rendszeres gyűjtés eredményeként a korábban ismert 1300 előtti 78 oklevélhez továbbiakat talált, összesen mintegy 130-ra növelve számukat (ebből 94 eredeti formájában), míg az 1301 és 1526 közötti korábban ismert 413-hoz oklevelek százait vizsgálta meg, 1222 és 1526 között összesen mintegy 4500 darabot. Az Anjou-kor végéről ismét számos kézirat maradt fenn, ezek azonban már inkább egyszerű könyv minuszkulával és könyv-kurzívval íródtak. E tendenciához illeszkedik Csukárd Henrik missaléjának textuális írása (ma: Alba Iulia R II 134), a pozsonyi V missale, Bartolomeus de Sancto Concordio műve. Érdekes megfigyelése az írásokban jelentkező itáliai jellegzetességek először a 14. század első felében, amit az Anjouk óta megerősödő itáliai kapcsolatokkal, itáliai kereskedők hazai, s részben pozsonyi megtelepedésével hoz összefüggésbe, majd másodszor az 1500 körüli időszakban. A Zsigmond-korban egyfelől megszaporodnak a külföldiekhez kapcsolható másolatok, mint pl. a Pozsonyban az 1420-as években másoló Michael von Dürnstein munkái (Missale „D"), másfelől pedig a könyvek egyszerűbb, használati típusú kiállítása, mint a biblia konkordancia esetében láthatjuk (OszK Clmae 78). A 14. század az oklevelezés szempontjából is áttörést jelent, mint a mennyiségi mutatókat illetően (1351 és 1400 között 900 oklevélről van tudomásunk, a város egymaga 63 oklevelet állított ki), mind pedig a papír oklevelek elterjedése vonatkozásában (ugyanebben az időszakban a „capsa 28" 119 oklevele közül csak kettő pergamen). Az Anjou-kori ragyogás urán a káptalan újabb fénykora Mátyás alatt a pozsonyi egyetem időszakához, s Georg Schönberg prépostágához köthető. Egyfelől tovább folyatódik a luxuskéziratok másolása, Missale „III", Missale „F", és Missale „L", Johannes Han féle kéziratok (Antiphonarium „I", „IIb" és „lia"), s ide vonható még a Missale „G" és Antiphonarium „IV". Külön figyelmet érdemel a Pozsonyi krónika kézirata, amely bastarda írásának eddigi legrészletesebb leírását adja, s hangsúlyozza, hogy beszerzése a káptalani napi oklevél-kiállítói illetve iskolai feladataival jól magyarázható. A pozsonyi egyetem könyvtára a Krisztus teste konfraternitás könyvei között maradhatott fenn, s van adatunk, hogy a káptalan könyvtárosa a bécsi egyetemről kért másolásra kéziratokat. Az új eredmények egyik magyarázata, hogy a szerző a források lehető legteljesebb körét személyesen igyekezett kézbe venni, s az eredmény nem is maradt el, számos eddig félreolvasott helyet, elfelejtett, kötéstáblába került oklevéltöredéket hasznosított. A pontos datálások, az összehasonlító anyag használata pedig a kéziratok közötti rokonságok és kapcsolatok eddigi legpontosabb rekonstruálását tette lehetővé. így került át a 15. század elejéről a század végére a Missale „I" és Antiphonarium „III". A szerző munkájának értékét emeli, hogy számtalan eddig nem méltányolt szlovákiai publikációt vezet be a nemzetközi szakirodalomba, miközben a magyarországi és ausztriai szakmunkákból is bőven, példamutató gazdagságban merít. Sajnálatos, hogy Szendrei Janka (Bp. 2005) és Dobszay László (Bp. 2003) legújabb kézikönyvét már nem hasznosította, Klaniczay Tibornak a pozsonyi egyetemre vonatkozó munkáit sem használta, az általa is nagyra becsült Mezey Lászlónak a Pray-kódexről írott német tanulmányát sem ismeri, mellőzi a Szelepchényi-kódex legújabb szlovákiai irodalmát, Szt. István pozsonyi veretével (H3) kapcsolatban nem utal Kovács László numizmatikai áttekintésére (Bp. 1997, 62-73.), vagy éppen a hazai középkori méltóságviselők