Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Sedivy, Juraj: Mittelalterliche Schriftkultur im Pressburger Kollegiatkapitel (Ism.: Veszprémy László) VI/1591

TÖRTÉNETI IRODALOM Juraj Sedivy MITTELALTERLICHE SCHRIFTKULTUR IM PRESSBURGER KOLLEGIATKAPITEL Bratislava, Chronos 2007, 283 oldal. (CD melléklettel) KÖZÉPKORI ÍRÁSKULTÚRA A POZSONYI TÁRSASKÁPTALANBAN A kutatói pályája bő első évtizedét záró szerző (szül. 1971) a pozsonyi Comenius Egyetem Levéltári és történeti segédtudományi intézetének oktatójaként évek óta a középkori latin paleográfia, epigráfia és kodikológia kutatásnak szentelte figyelmét. Érthető, hogy mindenekelőtt a mai szlovákiai latin nyelvű forrásanyag feldolgozása és értelmezése izgatta, s céltudatosan törekedett a pozsonyi íráskultúra történetének a megírására. Helyesen ismerte fel, hogy a téma csak szélesebb összefüggéseiben ragadható meg és dolgozható fel. Ez a megállapítás vonatkozik a téma térbeli vonatkozásaira, hiszen az íráskultúra vonatkozásában a közép-európai térség osztrák, cseh, morva, dél-lengyel és magyar területeit szoros kölcsönhatások kapcsolják össze. Nem véletlen, hogy megalapítója volt a „Kelet- és Kelet-Közép Európai Paleográfiai Program"-nak, amely működése során egy többnyelvű paleográfiai szótárt is kidolgozott (A program keretében szervezett konferencia-sorozat anyaga megjelent: The History of Written Culture in the „Carpatho-Danubian Region I. Ed. Hana Patkóvá, Pavel Spunar, J. Sedivy. Bratislava-Praha 2003). Sedivy joggal érezte, hogy egy egyértelmű és pontos terminológia nélkül magukról a szövegekről és írásokról sem lehet beszélni, azokat összehasonlítani egymással. A könyv nemcsak intézménytörténeti, ill. városi társadalomtörténeti monográfiaként, hanem írástörténeti szakmunkaként is megállja helyét, s egyik értéke a használt terminusok fotókkal illusztrált bemutatása. A magyarországi latin paleográfiában hasonló alapossággal a szerző által is nagyra becsült Mezey László latin írástörténete óta nem került sor latin írások feldolgozására. A könyv vitathatatlan értékei közé sorolható, hogy hosszabb időtartományban, a kezdetektől 1526-ig követi nyomon a pozsonyi íráshasználat alakulását, annak nagyobb művelődéstörténeti összefüggéseiben s a fennmaradt kódex és oklevél-állomány esetében egyedi elemzésekben is. Mindezt szépen egészíti ki a sajnos csak rendkívül kis számban fennmaradt feliratos, epigráfiai emlékanyag elemzésével. A kötet páratlan előnye, s olvasók nagy nyeresége, hogy a kitűnő minőségű papíron jól olvasható 118 számozott felvételen (köztük számos színes képoldalon) eddig sokszor hozzáférhetetlen írott forrásanyag került publikálásra. (Az eredetiben fennmaradt 1526 előtti források kézbevételét a mai napig törvény korlátozza Szlovákiában, amire maga a szerző is joggal panaszkodik). A szerző joggal utal arra, hogy a pozsonyi középkori írásbeliség emlékei az egész történeti Magyarország szempontjából fontosak, s fennmaradásuk is páratlan. Igaz, hogy a 13. században II. Ottokár seregei feldúlták (1271, 1273) a várost, de ezt követően a káptalani levéltár állománya nem szenvedett nagyobb kárt, s egészen az 1950-es évekig a Szent Márton templom tornyában őrizték. (Persze így is akad olyan oklevél, amely az eredeti híján ma már csak a MOL DF gyűjteményében tanulmányozható). A kéziratos és nyomtatott könyvanyag nem volt ennyire szerencsés, s az valóban csak igen esetleges válogatásban értre meg napjainkat, a káptalani könyvtárban fennmaradt 86 ősnyomtatvány közül csak háromnak bizonyítható 1526 előtti helyi könyvtári megléte. Persze, ebben szerepe van, hogy a két világháború között a káptalan kiárusította a kéziratok egy részét, s a Knauz Nándor-féle leíráshoz képest ma már 40-el kevesebb tétellel rendelkeznek, igaz töredékek (többnyire máig feldolgozatlanul) szép számmal maradtak fenn. A Pozsonyban őrzött könyvanyag nem mind pozsonyi másolású és provenienciájú, akár a középkorban akár később ajándék vagy vásárlás útján is oda kerülhetett. Nem utolsó sorban a mohácsi csata után menekülők hozták magukkal és hagyták ott az első nem pozsonyi eredetű irat-együtteseket, amit majd az esztergomi érsekség nagyszombati ill. pozsonyi költözése követett. Bizonytalan a legkorábbi, a 11. század első feléből származó missale-töredék (7. illusztráció) eredete is, ami azonban meggyőzően veti fel annak lehetőségét, hogy kapcsolatba állítva az általunk bemutatott