Századok – 2007

KRÓNIKA - Rázsó Gyula (1930-2007) (Veszprémy László) VI/161

AZ 1944-ES MAGYARORSZÁGI CIONISTA ELLENÁLLÁS 161 „Midőn ezeket Méltóságod n.b. tudomására hozom, egyben megismétlem tiltakozásomat Méltóságod azon bejelentése ellen, hogy a Hitközség alkalmazottaira kényszert kíván gyakorolni oly irányban, hogy azok a Magyar Cionista Szövetség tagjai ne lehessenek". Komoly szintén értetlenségét fejezte ki, amiért Stern megütközik azon, hogy az MCSZ vezetője a magyar tudományos, politikai és „társadalmi közélet egyes vezető férfiait, valamint a hatóságok képviselőit időnként felkeresi, hogy velük a cionizmus elgondolásait megismertesse, és igyekezzék őket egyidejűleg az egész zsidósággal szemben barátságosabb állásfoglalásra késztetni".65 Válaszában Stern megelégedéssel nyugtázta, hogy Komoly nem akart konfliktust. A hitközségnek a „cionista agitációba vagy bármiféle politizálásba való bevonásával" kapcsolatban pedig utalt „arra az elvi álláspontunkra, amelynek alapján kívánatosnak tartjuk, hogy különösen a mai viszonyok között a hitközségi élettől minden ilyen agitáció távol tartassék s bármely efféle mozgalom csak a hitközség vezetőségének előzetes hozzájárulásával legyen megindítható, vagy folytatható. E tekintetben kétségtelenül magunknak kell fenntartanunk annak az eljárásnak követését, amelyet helyesnek tartunk."66 Ugyanakkor fontos megbeszéléseket folytatnak, például 1943. szeptember 26-ra Stern „bizalmas megbeszélésre" hívja Komolyt a szobájába.67 Ezzel szemben a régóta meglévő súrlódásokra utalt például Freudiger Fülöp 1942. március 27-i, Sternhez intézett levele, melyben az ortodoxok vezetője szóvá tette a cionisták vallásellenességét, ti. azt, hogy a Pártfogó Iroda által is támogatott Nagybányai úti otthonban „egyszerűen disznózsírral főznek, mire a végrehajtó bizottságnak i.t. cionista tagja kijelentette, hogy az otthon lakóitól semmiképpen sem követelhető, hogy a drágább kóser élelmezést vállalják, ellenben a két élelmezés közötti dififerentiát fizesse a Budapesti Orth. Hitközség. Azt hiszem az ilyen és hasonló állásfoglalások, — melyek ellen éppen levelem íródott —, sajnos igazolják állításaimat."68 Valóban nem a kóserság (kasrut) betartása és betartatása volt a cionisták legfőbb gondja ezekben az időkben. A múlt feszültségei 1945 után is jelentkeztek. Már a felszabadulás után Stöckler Lajos — aki 1944. október 15-e után a Zsidó Tanács helyettes vezetője, egyben tényleges irányítója volt — és Kaufmann Sándor a magyar zsidóság hivatalos lapjában, az Új Élet-ben vádolták meg a cionistákat azzal, hogy csak saját mozgalmi társaikat mentették.69 A problémák gyökere nem csak az ideológiai-politikai szembenállásban rejlik, hanem abban is, hogy a pesti gettó vezetői úgy érezték, a cionisták magára hagyták a pesti gettót és — modern Noé bárkájaként — kizárólag a túlélésre összpontosítottak. 1945. január 8-án Stöckler feljegyzést készített arról, hogy — bár Hans Weyermannal a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti misszióvezetőjének, Friedrich Bornnak a helyettesével megállapodott —, aWekerle Sándor (ma: Hercegprímás) u. 17. sz. alatti „raktárból sárga csillagot viselő embereknek nem adták ki a gettó élelmezéséhez szükséges árukat." Az ügyben érintettek, Groszmann Sándor és Benkő Imre (Efra Agmon álneve) méltány-65 Uo. 66 Uo. 67 Uo. 68 Uo. 69 Stöckler Lajos: Válasz egy levélre. Új Élet 1947. március 20. 3.; Kaufmann Sándor: Egy mozgalmi füzet margójára. Új Élet 1948. február 5. 3.