Századok – 2007
KRÓNIKA - Rázsó Gyula (1930-2007) (Veszprémy László) VI/161
162 NÓVÁK ATTILA talannak tartották és visszautasították a vádat, mivel — Stöckler szerint — „a gettó területén kb. 64.000 fő ellátásáról kellett gondoskodni, és a meglévő készletek alig 2-3 napra elegendők, és a beszállítás a lehető legnagyobb nehézségekbe ütközik". Stöckler ugyanakkor kétségbe vonta Agmon állítását, miszerint a fő problémát az jelenti, hogy a sárgacsillagosok veszélyeztetik az épület biztonságát, amely egyébként is a Vöröskereszt birtokában volt.70 Stöckler a már említett Új Élet-ben megjelent cikkében tagadta, hogy „ennek a súlyos közösségi munkának úgynevezett oroszlánrészét" a Hitközség, a Vöröskereszt vagy a Palesztina Hivatal végezte volna el. Mint írta: „volt idő, amikor mindenki a gettó 70.000 zsidójának sorsát már annyira reménytelennek látta, hogy csak az én akkori legerélyesebb fellépésem után tudtam megszerezni a szükséges pénzt, mely a gettólakók élelmezését szolgálta, noha nem egyes csoportok kapták ezt az anyagi segítséget, hanem a zsidóság egyeteme".71 Kaufmann Sándor pedig 1948 februárjában még messzebbre megy, hiszen bírálja azt a Hasomer Hacair által kiadott kiadványt, melyben a gettó „drótkerítéséről" írnak, pedig a gettót deszkapalánk választotta el a külvilágtól.72 Ahogy fogalmazott: „A mozgalmi tudósító nyilván csak álmában járt mifelénk. Mi viszont a palánkon belül voltunk és a borzalmakon is belül". Majd így folytatja: „A gettó végleges lezárása előtt a kívülállók valóban nekünk is hoztak még élelmiszert azokból a közös készletekből, amelyeknek védett helyen való őrizetére vállalkoztak. Később azonban bizony már csak a sárga csillagot viselő gettózsidók kilincseltek náluk élelemért. Azok, akik éhező testvéreik könyörgésére vállalták a kijárás minden veszedelmét és bizony elég sokan pusztultak el közülük, hiszen gyilkolt az ostromtűz és fegyverrel jártak a nyilas pribékek. Akik mégis túlélték ezt a sok veszedelmet, azóta hallgatnak, holott sok mindenről tudnának beszélni. Arról is, hogy ezekben az időkben a védett raktárakban voltak jó szándékú emberek, de bizony akadtak olyanok is, akik nem szívesen látták az éhező gettó küldönceit. Akiknek fontosabb volt a maguk biztonsága.. Minden elismerés illeti meg azokat az ellenálló ifjakat, akik akkor hamis papírokkal és álruhában járták a várost. Kár, hogy mifelénk nem jártak. A gettó megmentőit jól ismerjük. Nem ők voltak azok. Éppen ezért a mozgalmi füzet néhány meglepetéssel szolgál azokon a helyeken, ahol némi költői szabadsággal a gettó-palánkon belülre helyezi ezeknek az ellenállóknak működését..."73 Szavai arra utalnak, hogy óriási távolság és feszültség volt a cionista fiatalok önképe és az átlag magyar zsidó róluk alkotott képe között, ráadásul az események percepciója is teljesen különböző volt. Stöckler előbb említett, Groszmannal és „Benkővel" foglalkozó levelét jótékony homály fedte volna, ha Karsai László egy 1999-ben, a Beszélőben megjelent, a cionista ellenállás problémáit taglaló cikkében nem idézte volna ezt a dokumentumot állításai alátámasztására.74 Ephraim (Efra) Agmon (vagyis „Ben-70 CMNySzZsE, H 473.0767. sz. Eredetileg: MOL, XXXIII, 5-c-l-d. 71 Stöckler: i. m. 3. 72 A Hasomér Hacair a zsidó ellenállási mozgalomban 1942-1944. Budapest, Hasomér Hacair-Borochow Kör, 1948. 73 Kaufmann Sándor: „Egy mozgalmi füzet margójára". Új Élet 1948. február 5. 3. 74 Karsai: i. m. 104-115.; Válaszok: Avihu Ronen: Harc az életért. Beszélő 1999. 11. sz. 106-110.; David Gur: Történelem - vagy kákán csomót keresni. Uo. 110-111.; Vámos György: Túlélni vagy átélni. Uo. 112-116.; Karsai László válasza. Uo. 117-120.
