Századok – 2007
KISEBB CIKKEK - Rüsz-Fogarasi Enikő: Élelmezési szintek a fejedelemségkori Kolozsváron VI/1539
1550 KISEBB CIKKEK általában marhahús vagy nagyon ritkán az ugyanolyan árban álló, vagyis két dénárt esetleg másfél dénárt érő bakhús volt. A kenyeret vagy sütették, vagy a sütőházak hozadékaként jutottak hozzá. A számadások szerint a szegények elég gyakran kaptak húst. Az ispotálymester 1652-ben így összegezte a szegények élelmezését: „Vadnak penig az ispotályban való szegények az főző asszonnyal együtt nyolcan, kiknek egy héten gyakrabban kétszer attam húst, ahhoz káposztát, petrezselymet, kását, szalonnát, az szegényeknek attam, kenyeret penig minden napra kettőt-kettőt attam".54 Nagyon érdekes és furcsa, hogy az első élelmezési szinten a felsorolt élelmiszerek között hal nemigen szerepel. Ez azért is elgondolkodtató, mivel Kolozsvár számadáskönyvei szerint a város Szénafüvében végzett kaszáláskor a munkán résztvevőknek, feleki jobbágyoknak (azonos, hasonló élelmezési szinten) savanyú káposztát, szalonnát, sóshalat, olajat, vörös hagymát, foghagymát, kenyeret és bort adott a varos. A következő élelmezési szintet -ha csupán a számadáskönyvek feljegyzéseire szorítkozunk - mindenképpen a munkára hívott személyek élelemmel való ellátása jelentené. Itt sem egységes azonban a kép, hiszen amikor mérai jobbágyokat hívtak be szántani, vetni, aratni, akkor bizony aligha költöttek többet rájuk, mint a szegényekre. Amikor a mérai jobbágyok szántani jöttek az ispotálymester hívására, 18 személynek hat napon át 36 kenyeret, 108 font húst és 60 dénárnyi bort vásároltak.56 Ezért úgy 54 KvSzám. Szent Erzsébet 1652. 63. Tekercs. 6. 55 Rüsz-Fogarasi E. : Alteritate i. m. 56-64. gondoljuk, hogy az ispotálybeli szegények és a jobbágyok a legalsó élelmezési szinten álltak. A valamilyen javítási, építési munkára felkért mesterek azonban már sokkal gazdagabban voltak ellátva. A velük kapcsolatban felsorolt termékek jóval változatosabbak, főleg a hús mellé sokkal többféle köretet adtak. Az egy emberre jutó hús mennyisége is nagyobb volt, mint a szegények esetén. Ehhez az élelmezési szinthez lehetne sorolni az ispotálymester mindennapjait. Az ispotálymester asztala már nemcsak köretében, hanem a húsfélékben is sokkal változatosabb volt. A leggyakoribb hús itt is a marhahús, de már bakhús, kecskehús, szárnyas, borjú, disznó és hal is megtalálható volt. A harmadik szint nem a mindennapi étkezésre vonatkozik, hanem az ispotálymester ünnepnapjaira és vendégfogadására. Itt a többfogásos ételek egymást követték és sokkal választékosabbak voltak, mint az előbbi szintek étrendjei, sőt itt már gyümölcsöt és süteményt is tettek az asztalra. Ezek mellett pedig már ínyencfalatok is kerültek a vendégváró vagy ünnepi asztalra, mint malachús, nyúlhús, bárányhús vagy őzhús. Fűszerféléket is vásárolnak, mint gyömbért, borsot és sáfrányt. Összegezve tehát: ezek azok az élelmezési szintek, amelyek az ispotályon belül vagy vele kapcsolatban körvonalazódnak. Ha viszont Kolozsvár város egészének élelmezési szintjeit próbáljuk megrajzolni, akkor sokkal differenciáltabb kép tárul elénk. A szegényektől a mesterlegények és a napszámosok étrendjén át jutunk el a polgárok mindennapjainak asztalá-56 KvSzám. Szent Erzsébet 1646. 24/ XII. 18.
