Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: A summum jus patronatus a 19. századi Magyarországon VI/1515
A SUMMUM JUS PATRONATUS A 19. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1521 A főpapi kinevezési jog 1848-49-ben A 19. század első évtizedeinek egyházpolitikai problémái — és felekezeteken belüli vitái is — lényegében a jozefinista egyházpolitika következményeiből adódtak. Meszlényi Antal éles kritikával jegyzi meg az 1835-ben elhunyt I. Ferenc egyházpolitikájának értékelésekor, hogy az uralkodó, aki „a hitetlenség terjedését s a közerkölcsiség romlását" megakadályozni nem tudta, „őszintébb óráiban maga is rájött, hogy előbb a jozefinista rendszert kell holtvágányra juttatni, az egyház szabad mozgását pedig biztosítani s akkor lesz siker és eredmény".22 Mint ahogy a történész Moritz Csáky megállapítja, az átalakulás — legalábbis az állam és az egyház kapcsolata tekintetében — „abban a pillanatban kezdődött el, amikor a liberális elvek győzelme következtében maga a jozefinista, fejedelmi abszolút állam is megkérdőjeleződött [,..]."23 A 19. század első felére a magyar közélet világi jellegűvé vált, a vallástól való elidegenedés a felvilágosodás kora óta tovább folytatódott. A liberalizmus eszmevilága, valamint a pozitív kereszténység és az egyházi tekintély közötti ellentét az emberi szabadságról vallott eltérő felfogásokon alapulva jött létre. A liberális állam- és társadalomtan az egyén szabadságát hirdetve az individualizmuson állt, míg ezzel szemben a római katolikus felfogás szerint „az állam hatalma, törvényhozása és joga be van állítva az Istentől meghatározott, és az emberiségnek kinyilatkoztatott üdvrendbe, amelynek magyarázatával az Isten, mint hit dolgában a tekintély képviselőjét és mint az állam melletti önálló társaságot a katolikus egyházat bízta meg."24 A magyar liberalizmus a nemzetközi szellemi áramlatnál mérsékeltebb módon érvényesült csak a politikai közéletben és a törvényhozásban, aminek alapvető oka abban keresendő, hogy katolikus politikusok és papok is csatlakoztak a szabadelvűek táborához. Ók ugyan a polgári jogegyenlőség elve alapján a modernizációt sürgették, a katolikus egyház hitelveinek védelme érdekében mégis megpróbálták a két felfogást egymással összeegyeztetni.25 Ezzel szemben a két protestáns egyház teljesen elkötelezte magát a klasszikus liberális értékek mellett. Ez egyrészt a magyar protestantizmus külső megerősödéséhez vezetett, másrészt annak tartalma jobbára etikus-nemzeti hitvallássá vált.26 Ugyanekkor a liberálisokat ellensúlyozandó Fogarasy Mihály kanonok, később címzetes szkodári püspök vezetésével kibontakozott egy olyan politikai mozgalom is, amely a konzervatív erőkkel összefogva 22 Meszlényi Antal: A jozefinizmus kora Magyarországon (1780-1846). Bp. 1934. 357. 23 Moritz Csáky: Die römisch-katholische Kirche in Ungarn. In: Die Habsburgermonarchie 1848-1918. ÍV. Die Konfessionen. Hg. Adam Wadruszka - Peter Urbanitsch. Wien 1985. 253. 24 Salacz Gábor: A magyar kultúrharc története 1890-1895. Wien 1938. 6. 25 L. hozzá: Eötvös József: A zsidók polgárosításáról. In: Magyar liberalizmus. Modern ideológiák. Szerk. Tőkéczki László. Bp. 1993. 41-43.; Eötvös József: Beszédek. II. Bp. 1902. 42.; Csizmadia Andor: Eötvös József egyházpolitikája. Világosság (1981: 7. sz.) 437.; Choncha Győző: Eötvös és Montalembert barátsága. Adalékok a magyar katholikusok autonómiájához. Bp. 1918. 12.; Wesselényi Miklós: Balítéletekről. In: Magyar liberalizmus i. m. 28.; továbbá, A magyar polgári átalakulás kérdései. Tanulmányok Szabad György hatvanadik születésnapjára. Szerk. Dénes Zoltán - Gergely András - Pajkos Gábor. Bp. 1984. és Kajtár István: Deák - vázlat egy jogászi habitushoz. In: „... a hazának szent ügye..." Emlékülés Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából. Szerk. Szabó István. Bp. 2003. 49-66. 26 L. hozzá: Gerő András: A második parancsolat és a magyarok istene. In: Uő: Magyar polgárosodás. Bp. 1993. 417-431.
