Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: A summum jus patronatus a 19. századi Magyarországon VI/1515
1522 HERGER CSABANE arra törekedett, hogy a polgárosodó közéletet a katolikus egyházi érdekeknek megfelelően formálja.27 Ezzel szemben a magas klérus általános felfogása szerint az ellenzék célja az volt, hogy „a kormány rendelkezéseivel és szándékával, — még ha azok a legjobbak és legüdvösebbek is, — szembeszálljon; azokat felforgassa; a régi alkotmányt megdöntse; a kath. vallás iránti tiszteletet csökkentse [...l."28 Egyházi ügyek a reformkorban először 1832/36-ban kerültek a rendi országgyűlés elé. Visszatérő kérdésként jelentkezett többek között az áttérés megkönnyítésének ügye, a vegyes házasságok estében kiadandó reverzálisok eltörlésének igénye, a felekezeti viszonosság rendezése, a szerzetesrendek kérdése vagy a honosítás kapcsán az izraeliták emancipációja. A magyar társadalom etnikai sokszínűsége és vallási pluralizmusa következtében az állam és az egyházak közötti kapcsolatok alakulása természetesen fontos kérdéseket vetett fel az alkotmányos forradalom során is. Az utolsó rendi országgyűlés három egyházpolitikai témával foglalkozott: a tizedről való lemondással, a királyt illető kegyúri jog gyakorlásával és a felekezeti jogegyenlőség kérdésével. Ezek ugyan a liberális elvek áttörését eredményezték, mégis egyértelmű, hogy a liberális reformpolitika és a püspöki kar felfogása egymással összeegyeztethetetlen volt. A tizedről történő lemondást katolikus oldalról utólag többnyire „az események parancsoló hatalmával" indokolták,29 a katolicizmust „hatalommal felruházott valóságos állami intézményként" definiáló Kossuth30 azonban a radikálisabb, akár a vagyoni szekularizációt is megvalósító reformok híve volt. 1848. március 23-án az alsótábla elfogadta a felelős magyar minisztérium felállításáról szóló törvényjavaslatot,31 de a felsőtála egyházi tagjai körében vita bontakozott ki a királyt illető kegyúri jog gyakorlásának kérdésében. A javaslat szerint az uralkodó a végrehajtó hatalmat az egyházak irányába is a magyar minisztérium által gyakorolta volna (6.§). Lonovics József csanádi megyéspüspök a jus patronatus történeti alakulására hivatkozva fejtette ki véleményét arról, hogy „ő Felsége mindazon jogokat, melyek felséges személyét, mint apostoli királyt illetik, ezentúl is fen fogja tartani", mind eddig is, amikor „ő Felsége végrehajtó hatalmát dicasteriumok által gyakorlottá".32 Ocskay Antal kassai megyéspüspök hangsúlyozta, hogy míg az említett főkormányszékeknél a főpapi részvétel biztosította az egyházi érdekek érvényesülését, a felelős kormány 27 Vő. Fazekas Csaba: Érvek és ellenérvek a káptalani követek országgyűlési szavazatjogáról Szemere Bertalan ismeretlen beszéde kapcsán (1847. október 15.). In: Egyház és politika a XLK. századi Magyarországon i. m. 11-32. 28 Hám János szatmári püspök és kinevezett prímás emlékiratai 1848/49-ből. Szerk. Schefïler János. Bp. 1928. 29. 29 Fogarasy M.: Emlékirat i. m. 31-32. 30 Kossuth Lajos iratai. VIII. Szerk. Kossuth Ferenc. Bp, 1900. 342., 339. 31 A felelős kormányzat felállításáról szóló törvénycikk hátterét és értékelését 1. F. Kiss Erzsébet: Az 1848-1849-es magyar minisztériumok. Bp. 1987. 7-43. 32 Pontosabban szólva — 1815 után — királyi felszólításra a megüresedett püspökségre a Helytartótanács egyházi ügyosztálya terjesztett elő hármas javaslatot a bécsi Magyar Királyi Udvari Kancelláriához. A javaslatról a Kabinetiroda értesítette a bécsi nunciust, aki a jelölt személyéről tájékozódva értesítette a bíboros államtitkárt. Az egyeztetést követően került a felterjesztés az Államtanácshoz, majd történt meg a királyi okirat kiállítása.
