Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: A summum jus patronatus a 19. századi Magyarországon VI/1515
1518 HERGER CSABANE jog (Jus patronatus regiae majestatis)11 egyben a magyar egyház monarchikus jellegű „nemzeti autonómiáját" is jelentette az egyetemes római egyházon belül, annak ellenére, hogy a katolikus egyház alapjában véve egyetemes és centralizált intézmény, amely a hivatalos felfogása szerint nem nemzeti egyházakból, hanem részegyházakból áll. A király joghatósága az egyeseknek adományozott birtokokra, valamint az e birtokokból a birtokosok által alapított egyházakra is kiterjedt (universalum ecclesiarum regni patrónus). Ez utóbbi — szubszidiárius jog lévén — akkor érvényesült, ha az illető egyházzal kapcsoltban álló valamely birtok magszakadás vagy hűtlenség címén reá visszaszállt, illetve a magánkegyúr visszaélései vagy országos érdek ezt szükségessé tette. Az univerzális kegyúri jog megegyezett azzal a kegyurasággal, amely a királyt a közvetlenül általa alapított egyházak tekintetében illette. A magyar földbirtokos egyébként — királyához hasonlóan — magáénak tekintette egyházát (ecclesia sua, monasterium suum), az oklevelek a birtok eladásánál éppúgy felsorolták az egyházat, mint annak egyéb haszonvételeit, illetve osztály alkalmával éppen úgy osztoztak rajta, mint a birtok többi tartozékán.12 A Jus patronatus regiae majestatis Werbőczy István Tripartitumának (Opus Tripartium Juris Consuetudinarii Inclyti Regni Hungáriáé, 1514) 1. cikkelyében, illetve Pázmány Péter (1570-1637) írásaiban is elismerést és támogatást nyert. Pázmány a magyar királyt illető kegyúri jogot a Szentszékkel szemben az ország szabadságjogaként (libertás regni) védelmezte. Werbőczyre hivatkozott, de úgymond meg is haladta azt. II. Ulászló király II. dekrétumának 31. cikkelyét említve amellett érvelt, hogy szokásjogi alapon legális az a gyakorlat, amely nem igényli a pápai jóváhagyást a püspöki joghatóság gyakorlásához és a hivatalhoz tartozó egyéb jogok élvezetéhez.13 A bécsi (1606) és a linzi békék (1645) a magyar királyt illető kegyúri jog további elismerését jelentették: „Maradjon meg az a már előbb végzésbe ment czikkely is, hogy a szentséges császári és királyi felség méltóságán és hatalmán semmi csorba ne essék; és belátásától függjön, hogy püspökké azokat válassza, a kiket akar."14 I. István követi megbízása, azaz a hamisítványnak bizonyult Szilveszter-bulla alapján, valamint Werbőczy és Pázmány érvelése értelmében nem csak a királyi kancellárián belül, de a magyar jogirodalomban is rögzült az az álláspont, hogy a királyt illető kegyúri jog kizárólagos magyar jogintézmény. Ez a felfogás jól illeszkedett abba a jogi koncepcióba, amellyel a magyar rendek a Habsburgok birodalomegyesítési politikájával szemben az ország és saját rendi szabadságaikat védelmezték. A summum Jus patronatus, a legfőbb kegyúri jog érvényesülése a Habsburg-dinasztia magyar trónra kerülését követően, különösen I. Lipót uralkodá-11 Csorba hangsúlyozza, hogy a jus patronatus regiae majestatist, a királyt illető kegyúri jogot a törvények nem, de a közhasználat patronatus regiumnak, királyi kegyúri jognak nevezi. Csorba F: A királyi kegyúri jog i. m. 25. 12 Eckhart F.: Magyar alkotmány- és jogtörténet i. m. 161. 13 Pázmány 1635. évi emlékiratát idézi és elemzi: Fraknói V: A magyar királyi kegyúri jog i. m. 317-352. 14 1606. évi békekötés 5. cikkely 3.§
