Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Ivanics Mária: Rabszerzés és rabkiváltás a Krími Kánságban a 16-17. században (Az 1657. évi lengyelországi hadjáratban fogságba esett erdélyiek történetéhez) VI/1483
RABSZERZÉS. ÉS RABKIVÁLTÁS A KRÍMI KÁNSÁGBAN A 16-17. SZÁZADBAN 1495 csak részben fedi egymást, így a belőlük nyert, a korabeli krónikákban fennmaradt, a családi levéltárakból publikált és levéltári kutatással újonnan feltárt adatokkal együtt ma már 302 rabot ismerünk név szerint. (Jegyzéküket a Függelékben ábécé-rendben közöljük.) Ez az a forrásanyag, amely alapján felvázolhatjuk a rabkiváltási mechanizmust. A szabadulás előfeltétele volt, hogy a rab és gazdája megalkudjon a váltságdíj felől, korabeli kifejezéssel élve, megsarcoljon/megsancoljon. Hosszú ideig tartott, mert a tatárok kezdetben irreálisan magas váltságdíjat követeltek, melyet azután felére-negyedére le lehetett alkudni. A megegyezés előtt a tatár rabtartó megpróbálta kipuhatolni a rab vagyoni helyzetét, míg a család természetszerűleg titkolni igyekezett azt. Ha több pénzt sejtettek, mint amennyit a rab kínált, kínzással adtak nagyobb nyomatékot követelésüknek.66 Főleg csigázták, fülük és orruk lemetszésével fenyegették őket, hogy felsrófolják váltságdíjukat - miként mindez a török-magyar határvidéken is történt.67 Rabot megölni azonban nem állt érdekében a tatároknak sem. Különösen nehéz helyzetben voltak az országos méltóságokat viselő főemberek, akik rangjukat és vagyoni helyzetüket nem tudták eltitkolni. A tehetősebbek még útközben vagy közvetlenül a Krímbe érkezés után megegyeztek a sarcukról, de addig nem szabaduhattak míg a két fővezér, Kemény János és Kornis Ferenc váltságdíjában az alku meg nem született.68 A megegyezés után legalább a váltságdíj felének készen kellett állni ahhoz, hogy kezességre kiengedjék a rabot. Keményért irreálisan magas összeget, 400.000 tallért (200.000 aranyat) kértek, később leengedték 300.000-re, majd végül is 100.000 tallér körüli öszeget fizetett szabadulásáért.69 Kornis Ferenc váltságdíja az 1658. áprilisi országgyűlésen még 60.000 tallér volt, végül 40.000-re szállt alá.70 Mivel a moldvai és havasalföldi vajdáknak nagyobb tapasztalatuk volt e téren, ők az erdélyi főrabok kiszabadításában fontos szerepet vállaltak. Mind Keményért, mind Kornisért és sok más erdélyi nemesért, Michnea havasalföldi vajda járt közben, illetve vállalt kezességet.71 A vajdák által kölcsön-66 Szilágyi Sándor: Kemény János és a krimiai rabok levelei. Történelmi Tár 1882. 614.; Deák Farkas: Okiratok a török-tatár rabok történetéhez. Történelmi Tár 1886. 110-126. 67 Vö. újabban összefoglaló jelleggel: Pálffy Géza: Rabkereskedelem és rabtartás gyakorlata és szokásai a XVT-XVII. századi török-magyar határ mentén. (Az oszmán-magyar végvári szokásjog történetéhez). Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 4. (1997: 1. sz.) 5-78. 68 KJÖ 371-372. 69 Kraus szerint Kemény János és Kornis Ferenc sarca együttesen 90.000 tallér volt. „Ezt az összeget az országgyűlés rótta ki és az ország fizette meg, városunk Segesvár 14.000 forinttal járult hozzá." Kraus, G.: Erdélyi Krónika i. m. 281.Az országgyűlési iratok és Kemény önéletírása szerint is 116.000 tallér volt a sarca. EOE XI. 372. Amikor azonban Kemény a kiváltásának lebonyolítását családjának megírta 100.000 tallér körüli összeget említett, melyből 80.000 a kánnak járó váltságdíj, a többi az érdekében forgolódó tatár főembereké. Kemény János utasítása tatár rabságban. Hon és Külföld. Szerk. Szilágyi Ferencz. Kolozsvár, második esztendő 1842. 56-57. sz. 219-220., ill. EOE XII. 289-290. A moldvai logofet, Volkul is adott Kemény váltságdíjához 1500 aranyat. Eustratie Dabija moldvai vajda levele Apafi Mihályhoz. 1665. máj. 20.: MOL P 1239, Apafi Mihály gyűjtemény, I. doboz, fol. 88. 70 EOE XI. 372.; EOE XII. 289-290. 71 Michnea havasalföldi vajda levele Kemény Jánoshoz a Krímbe, 1659. január 1. P. Szathmáry K.: A gyerőmonostori Báró Kemény-család i. m. 131., 134. A kezességet vállalóknak a Kemény család tagjai biztosító levelet adtak, amelyet azonban a vajda — Kemény János későbbi, sajátkezű bejegyzése szerint — nem fogadott el. Uo. 133.
