Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Ivanics Mária: Rabszerzés és rabkiváltás a Krími Kánságban a 16-17. században (Az 1657. évi lengyelországi hadjáratban fogságba esett erdélyiek történetéhez) VI/1483
RABSZERZÉS ÉS RABKIVÁLTÁS A KRÍMI KÁNSÁGBAN A 16-17. SZÁZADBAN 1493 Erdélyiek rabkiváltása a Krímen az 1650-1670-es években Kemény Jánossal együtt a kánnak jutott magyar főnemes rabokat tisztes őrizetben a Bahcsiszeráj melletti Çifut kaiéban tartották fogva.52 A rabok tolmács útján érintkeztek a kán embereivel.53 A tehetősebbek maguk gondoskodtak ellátásukról.54 Viszonylag szabadon mozoghattak Çifut kaiéban, ha azonban a kán megneheztelt valamiért rájuk, lábukra vasat tettek. A többi értékes rabot is várakban helyezték el, nehogy megszökjenek. Apafi Mihályt, a későbbi erdélyi fejedelmet, Kara§ bég foglyaként Or (Perekop) várában őrizték, de sok rabot szállásoltak el Gözlevében (Jevpatorija) is. A közembereket szétosztották a falvakra. A magyarokat a tatárok nem adták el rab szolgakereskedőknek. Értékükkel nyilvánvalóan tisztában voltak, bár biztosan nem forgatták a Rabszolgavásárlás művészete című munkát. Ezt a kézikönyvet a 16. század végén rabszolgakereskedőknek állították össze, a kockázat csökkentésére, leírva benne az egyes nemzetek főbb tulajdonságait. A magyarokról a következő olvasható benne: „A magyarok okosak, értelmesek, mindenfajta mesterségre alkalmasak és ügyesek. Ugyanakkor igen rosszindulatúak és támadó kedvűek. Hajlamosak ölni, megsebesíteni és megszökni. Óvatosan kell velük bánni, ha szolgálatba állítják őket. Legtöbbjük jó felépítésű, bőrük színe fehér."55 A rabszolgapiacon elérthető árnál lényegesen nagyobb haszon ígérkezett, ha a tatárok az előkelő magyar rabokat addig tartották, míg ki nem váltották őket. Ezért a kán azonnal népes követséget menesztett Erdélybe, és már 1657 szeptemberében, a szamosvári országgyűlésen követelték az erdélyi rabokért járó váltságdíjat.56 Az erdélyi fejedelemség története során először szembesült ilyen nagyszámú rab kiváltásának feladatával. A rabok szabadulását hátráltatta, hogy 1657-1662 között Erdély a Habsburg-oszmán rivalizálás hadszíntere lett. Hol az erdélyi rendek által választott, hol a császár és király, hol pedig a török által katonailag is támogatott fejedelmek váltották egymást a trónon. Az ország fizetőképességét megrendítette a törökök támogatására felvonuló tatárok 1658. évi óriási pusztítása, melynek során nemcsak emberéletben esett kár, hanem sarcoltatásaikkal a rabok kiváltásához felhasználható pénzt is kiszipolyozták az erdélyi városokból.57 Ennek ellenére az országgyűléseken megpróbálták a rabok kivál-52 Çifut kale szó szerint Zsidóvárat jelent. A vár a kipcsak-török nyelvet beszélő, zsidó vallású karaimok központja, közvetlenül a Bahcsiszeráj felett magasodó sziklára épült, erős falakkal ellátott erődítmény volt. Kemény János időnként Kalodának írja, ami szójáték a tatár kalada 'a várban' jelentésű szóból. 53 A tolmácsnak csak a családnevét ismerjük, Pápainak hívták, feltehetően Kemény szolgája volt. Rédei László történeti maradványai i. m. 29-30. 54 Béldi Pálnak szolgája és rabtársa, Orbai János időnként élelmet vitt otthonról Budzsakba. Székely Oklevéltár [a továbbiakban: SzOkl]. VI. köt. 1603-1698. Szerk. Szádeczky Lajos. Kolozsvár 1897. 276-277. 55 Hans Müller. Die Kunst des Sklavenkaufs. (Islamkundliche Untersuchungen 37.) Freiburg 1980. A kézikönyv a 16. század második felében íródott, a különféle nemzetiségű rabok jellemzése a 181-187. oldalakon található. 56 A követ neve romlott formában maradt fenn: Doroberg Ali Bek. TMÁOT III. Pest 1870. 442-443.; Kraus krónikájában: Dayi Loth Ali beg. Kraus, G.: Erdélyi Krónika i. m. 292-293. Talán Devlet Ali beg rejtőzik alatta. 57 1658-ban Brassó 30.000 tallér, Sebesvár 20.000 tallér, Szeben 27.000 tallér, Szászsebes 4000 tallér, Kolozsvár 60.000 tallér sarcot fizetett a kánnak, IV Mehmed Giraynak. A fejedelmi székhelyt,
