Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Bagi Zoltán: „Egy ura lesz az egész világnak napkelettől napnyugatig". A töröksegély kérdése és az 1597-1598. évi regensburgi birodalmi gyűlés VI/1455
1456 BAGIZOLTÁN Birodalom előretörésének a veszélye, valamint az ennek elhárításához szükséges pénzügyi és katonai erőfeszítések, intézkedések a birodalmat és annak legfőbb döntéshozó testületét is arra kényszerítették 1576-tól, hogy egyre növekvő állandó segélyek (beharrliche Hilfe) formájában vállaljon szerepet ebben a küzdelemben. Ezt diktálták saját védelmi érdekei is, hiszen a hódoltság alá nem került Magyar Királyság területén 1526 után először ad hoc jelleggel, majd az 1568. évben Drinápolyban megkötött békét követően egyre inkább szervezett formában, jól átgondolt koncepció szerint egy központi kormányszerv (az Udvari Haditanács) által igazgatott és szervezett végvárrendszer alakult ki. Ez azonban nem csupán az osztrák örökös tartományokat és a Cseh Korona országait (elsősorban Morvaországot), hanem a Német-római Birodalmat is védelmezte az oszmánok nyugati irányú expanziójával szemben.5 A 16. század végén kirobbanó török háború — a tizenöt éves vagy hosszú török háború — újabb kihívás elé állította mind a hadászat, mind pedig a finanszírozás terén a prágai és bécsi udvari kormányszerveket. A klasszikus várháborúk időszakához képest jelentős változások mentek végbe a császári hadvezetés stratégiai gondolkodásában - köszönhetően elsősorban a hadügyi forradalom kibontakozásának, és ezen belül is a kézi lőfegyverek tömeges elterjedésének.6 Az eddig többnyire védekezésre, a végvárrendszer kiépítésére és fenntartására összpontosító, csatákat kerülő defenzív stratégiát felváltotta egy aktívabb, némelykor támadó hadászat. A tizenöt évig elhúzódó küzdelem költségeinek a fedezéséhez az udvar minden lehetséges jövedelemforrást maximálisan igyekezett kihasználni.7 A zenhatodik század) Bp. 1929. 159. A hadikiadásokra vö. Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541-1593. Bp. 1980. 73.; Pálffy Géza: Európa védelmében. Haditérképészet a Habsburg birodalom magyarországi határvidékén a 16-17. században. Pápa 20002 . 12-13.; Pálffy Géza: A törökellenes határvédelmi rendszer fenntartásának költségei a 16. század második felében. In: Végvár és ellátás. Szerk. Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás. (Studia Agriensa 22.) Eger 2001. 183-221. 5 Schulze, W.: Reich und Türkengefahr i. m. 67.; Pálffy Géza: A tizenhatodik század története. Bp. 2000. (Magyar századok 6.) 59-70.; ill. egészen frissen Uő: Szent István birodalma a Német-római Birodalom határvidékén: A Magyar Királyság és a Német-római Császárság a 16-17. században. Történelmi Szemle 49. (2007: 3. sz.) 327-349. 6 A hadügyi forradalomra a külföldi szakirodalomban vö. Micheal Roberts: The Military Revolution, 1560-1660. Belfast 1956.; Geoffrey Parker: The Military Revolution. Military Innovation and the Rise of the West, 1500-1800. Cambridge 1992., ill. németül: Die militärische Revolution. Die Kriegskunst und der Aufstieg des Westens 1500-1800. Frankfurt-New York 1990. Magyar vonatkozásait Kelenik József tárta fel, vö. Kelenik József: A hadügyi forradalom és hatása Magyarországon a tizenöt éves háború időszakában. Tények és megjegyzések a császári-királyi sereg valós katonai értékéről. Hadtörténelmi Közlemények 103. (1990: 3. sz.) 85-95.; Uő: A kézi lőfegyverek jelentősége a hadügyi forradalom kibontakozásában. A császári-királyi hadsereg fegyverzetének jellege Magyarországon a tizenöt éves háború éveiben. Uo. 104. (1991: 3. sz.) 80-122.; Uő: A kézi lőfegyverek jelentősége a hadügyi forradalom kibontakozásában. A magyar egységek fegyverzete a tizenöt éves háború időszakában. Uo. 104. (1991: 4. sz.) 3-52.; Uő: A hadügyi forradalom a tizenöt éves háború magyarországi hadszínterein. Kandidátusi disszertáció, Budapest 1993. Újabban 1. még Domokos György: Ottavio Baldigara. Egy itáliai várfundáló mester Magyarországon. Bp. 2000. (A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Millenniumi Könyvtára 2.) 11-29. 7 Erre szükség is volt, hiszen a végvári katonák zsoldhátraléka állandóan növekedett: egy 1591-ben készült egy kimutatás szerint — amely összevetette a kiadásokat és az ezek fedezésére rendelkezésre álló pénzeszközöket — az éves kiadások (nem számítva a vend és a horvát végvidéket) meghaladták az 1,3 millió rajnai forintot, míg ezzel szemben a bevételi oldalon hozzávetőleges 400000 rajnai forint szerepelt. Nem meglepő tehát, hogy a császári udvar a 16. század utolsó negyedében csaknem a teljes pénzügyi összeomlás szélére került: 1564-ben adóssága 2,9 millió, 1575-ben 7 millió, míg két évvel később már 10,7 millió rénes forintra rúgott. Vö. Pálffy Géza: Der Preis für die
