Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Pál Judit: Karrier a „tudatlanság földén". Egy főúri kliens a 18. század közepén Kelet-Magyarországon VI/1407

EGY FŐÚRI- KLIENS A 18. SZÁZAD KÖZEPÉN KELET-MAGYARORSZÁGON 1415 názott meg. Antal apjához hasonlóan katonai karriert is befutott: 23 évesen mái ezredes, majd a hétéves háború folyamán generális, mégpedig előbb vezérőrnagy (1758), majd altábornagy (1766) lett; 1787-ben pedig a Mária Terézia által alapított magyar testőrség kapitányává nevezték ki. Emellett úgyszintén titkos tanácsos és septemvir is volt, sőt elnyerte az aranygyapjas rendet is. Mintegy „ellentételezésként" többször nagyobb összegekkel segítette az uralkodót. Károlyi Antal - aki még gyermekkorában 1741-ben a pozsonyi országgyűlésen meghódította Mária Terézia szívét - már otthon érezte magát Bécsben (is), élete utolsó éveit gyakorlatilag ott töltötte. Bár nem volt sem kimagasló képességű, sem különösebben a művészetek iránt érdeklődő személyiség, nevét mecénásként is számon tartják, főképp kegyes írások támogatójaként. A család mindhárom generációjára jellemző a katolikus valláshoz való erős kötődés, a hitbuzgó vallásosság mellett a túlnyomórészt protestáns, illetve görög katolikus vidéken a római katolikus vallás és egyház támogatása és a lehetőségeikhez mérten terjesztése is. A Károlyi Sándor alapította nagykárolyi piarista kollégiumot fia és unokája is támogatta. Károlyi Antal haláláig a 18. század folyamán a Károlyiak adták a vármegye főispánjait. A vármegyei önkormányzattal szemben a kinevezett főispán képviselte a központi hatalmat, neki kellett ellenőriznie a vármegyét és a felsőbb rendelkezések keresztülvitelét. A vármegyék „átpolitizálódása", valamint a bécsi centralizációs törekvésekkel párhuzamosan a század végére a főispán szerepe megnőtt. Az első jelentősebb konfliktus Mária Terézia úrbéri rendezése kapcsán bontakozott ki, ez mérgesedett el utóbb II. József alatt, amikor a vármegyék a reformok elleni nemesi ellenállás fészkeivé váltak. A Károlyiak — akárcsak a korszak más főispánjai — igen gyakran tartózkodtak távol a megyétől, ez azonban korántsem jelentette azt, hogy az irányítást teljesen kiengedték volna a kezükből.37 A megoldást a vármegye saját klienseik általi irányítása vagy legalább ezek általi ellenőrzése jelentette. Mint láttuk, a történészek többsége a birtokos köznemesség előretörését hangsúlyozza a 18. század folyamán a vármegyék vezetésében. Hogy a helyi szintű hatalomgyakorlást jobban megragadhassuk, minél több esettanulmányra szükség van. Kiken keresztül történt a hatalomgyakorlás, kik voltak a közvetítő figurák? Hiszen mindig izgalmas a különböző hatalmi szférák közötti átmeneti területeket, kapcsolódási pontokat vizsgálni. Ezeken az érintkezési területeken olyan személyek működtek, akiknek feladatuk a közvetítés volt. Számukra — ha ügyesen tevékenykedtek — meglehetősen tág tér nyílt a hatalom, az erőforrások, az információ kezelése, illetve közvetítése terén. A közvetítő 37 Károlyi Sándor írta az 1720-as években fiának, Ferencnek adott utasításaiban: „Az nemes vármegye publicumaiban is minemű opiniót adtam, megláthatod, azért viceispán s nótárius Jasztrabszki urakkal előre communicáld és az n. vármegye törvényszékire, gyűlésére magad is menj be. De mivel még az tisztséget (főispánságot) nem resignáltam, egész dispositióba magadat ne avasd, hanem mint atyád munkájának effectuatióját urgeáld és javaid s egy más commissiókban is magadat ne ingeráld, hanem ha mi olyas occurál, vice ispán urammal communicáld." Éble G.: Károlyi Ferencz gróf i. m. 165. Néhány évvel később a már főispánná kinevezett fiának egy jóval részletesebb utasítást adott, és felhívta figyelmét, hogy „nemes vármegye publicuminak folytatásába is beletekints, s ha látod, hogy az publicumok folyási késedelmeztetnek, avagy eő Felsége szolgálattya negligáltatik, avagy az szegénység conservatiója nem observáltatik [...], és ha miben fogyatkozást látsz, azokat orvosold és remedeáld". Uo. 593.