Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pál Judit: Karrier a „tudatlanság földén". Egy főúri kliens a 18. század közepén Kelet-Magyarországon VI/1407
1416 PAL JUDIT személyek szerepe az államapparátus teljes kiépítéséig — azaz még igencsak hosszú ideig — már a nagy térbeli és kulturális távolságok miatt is nagyon fontos maradt. Mi történt azonban akkor, amikor a „közvetítő" maga is idegen volt? Kutatásom során több olyan személyt vizsgáltam, akik a Károlyiak kliensei voltak, de Szatmárnémeti városával is szoros kapcsolatban álltak. Az egyik közülük az 1716-ban született Zanathy József Vas megyei nemes volt, aki két Károlyit is kiszolgált, Ferencet és fiát, Antalt. 1745-ben állt Károlyi Ferenc szolgálatába, forrásainkban azonban csak a következő évben tűnik fel. Karrierje kezdetei homályba vesznek: hogyan került Pestre, ki ajánlotta be Károlyinak - jelenleg sajnos nem tudjuk. A Zanathy Vas megyei eredetű nemes család, nevüket az ottani Zanat helység után nyerték. Az armálist Zanathy (másként Zolga) János kapta még I. Rudolf királytól 1602. március 22-én. Hősünk nagyapja még Zanaton lakott; egyik fia, Mihály Körmenden, majd Kisújnyomban telepedett le. 1712-ben vette el feleségül Balikó Katát. Zanathy Mihály 1736. október 23-án hunyt el; kilenc gyermeke közül két fia maradt: a kisebbik (Boldizsár) Vas megyének volt táblabírája és főpénztárnoka, másik fia, az 1716. február 9-én született József Szatmár megyébe költözött.38 A Vas megyében maradt Zanathy Boldizsár fia a Pálffy grófok ügyvédje lett. Zanathy József esetleg a Pálffy grófok révén is kapcsolatba kerülhetett a Károlyiakkal, de sokkal valószínűbb, hogy Pesten — ahová egészen fiatalon került — szegődött Károlyi Ferenc szolgálatába, talán éppen későbbi apósa közvetítésével. Élete végén így emlékezett erre vissza egy Károlyi Antalnak írt levélben: „Excellenciád néhai édes ura attyához vonzó tiszteletem húzott ezen földre, Excellenciádhoz ifjúságomtúl fogva feláldozott tiszteletem mintegy kenyerem mindenkor szemeim előtt volt."39 0 is egyike lehetett a Károlyi család katolikus klienseinek, akiket a református köznemesség „megtörésére" csábítottak Szatmár megyébe. Vármegyei hivatalát is a Károlyiak kegyének tulajdonította: hol azt írta, hogy Károlyi Antal kegyelméből lett a vármegye nótáriusa, hol meg így fakadt ki: „elegen vagyunk, kik Excellenciád kenyerét esszük."40 Iskoláiról sajnos semmit sem tudunk, az azonban bizonyos, hogy az átlagot messze meghaladó módon jól képzett fiatalember volt: magyarul, németül, latinul, sőt franciául is beszélt és írt, és jogi ismeretei is voltak. Házassága révén Pest városa egyik tekintélyes családjával került összeköttetésbe. Zanathy felesége Mittermeyer Erzsébet, pesti német polgár-, illetve hivatalnokcsaládból származott. Apja, Mittermeyer Antal Tóbiás pesti tanácsos és a hadsereg szállítója volt. 1741-ben Mária Teréziától nemeslevelet kapott. Két felesége közül az első szintén nemes lány volt, Eva Katharina Eiserichin von Eisenthall, a második Katharina Tempi polgárlány, de nem tudjuk említett leánya melyiktől szár-38 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. XII. Pest 1868. 309. 39 Zanathy József Károlyi Antalnak, Nagykároly, 1787. dec. 14. Magyar Országos Levéltár, Budapest (a továbbiakban MOL); Károlyi család levéltára, P 398, Missiles (a továbbiakban P 398) Nr. 82056. 40 Zanathy József Károlyi Antalnak, Szatmár, 1767. mára 28. MOL P 398, Nr. 82008.