Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Pál Judit: Karrier a „tudatlanság földén". Egy főúri kliens a 18. század közepén Kelet-Magyarországon VI/1407

EGY FŐÚRI KLIENS A 18. SZÁZAD KÖZEPÉN KELET-MAGYARORSZÁGON 1413 megszereznie a szabad királyi városi rangot.29

Az ikertelepülés, Szatmár és Németi a 18. század elejéig két különálló városnak számított, bár csak a Szamos választotta el őket. A kuruc háborúk során a két város sokat szenvedett, 1703-ban teljesen felégették, többször megsarcolták. A szatmári béke idején Szatmár igencsak leromlott állapotban volt, mindössze 101 polgárt és 42 zsellért írtak össze, ugyanakkor a puszta házak száma 169 volt.30

Szatmárnémeti fejletlenségét a nyugat- és észak-magyarországi városokhoz képest, illetve a háborús pusztítások nagyságát jelzi az 1710-ben készült összeírás is, amely szerint Szatmár 436 háza közül egyetlen egy sem épült kőből vagy téglából. A fa- vagy paticsfalú házak közül a jobbakból is állítólag 20 érte el egy pozsonyi ház értékét. Nagyszombat főterén ugyanekkor egy- és kétszintes nagyobbrészt kőházak álltak.31

Ennek ellenére a városi tanács megragadta a kedvező alkalmat a szabad királyi városi rang megszerzésére, és ezzel összefüggésben a kincstári javak és a kisebb királyi haszonvételek megváltására. A két város ezzel hivatalosan egyesült, bár a későbbiekben a 18. század folyamán is állandóan kiújultak az ellentétek köztük. A 18. századot a magyar történetírásban a városok hanyatlásának időszakaként szokták emlegetni. H. Balázs Éva például így írt erről a korszakról: „A városok annyit kaptak, amennyit érdemeltek: a zömmel német ajkú városok sem a hazai fejlődésnek, sem a Monarchia fejlődésének nem váltak támaszaivá."32

Szatmárnémeti bár szintén nem mutat látványos fejlődést, ám a privilégiumok elnyerése következtében mégis szerény növekedési pályát mondhatott magáénak. A 18. században az államhatalom kétségkívül növekvő mértékben avatkozott be a városok belső ügyeibe, ez olyan túlnyomóan protestáns városok esetében, mint Szatmárnémeti a katolikus vallás erőszakos terjesztésében is megnyilvánult. Ráadásul a környék legnagyobb birtokosai és a vármegye főispánjai, a Károlyiak is igyekeztek a város autonómiáját csökkenteni. A város és a Károlyiak közötti ellentétek az egész századon áthúzódtak, a Károlyiaknak ugyanis egy nemesi telke és ehhez tartozó kocsmája volt a városban, ami sértette a település kiváltságait. A városnak, jelesül a városi tanácsnak ebben a hármas erőtérben kellett tehát lavíroznia, keresni a túlélés és fejlődés útjait. A patrónusok és a kliens: a Károlyiak és Zanathy József Szatmár vármegyében az egyetlen igazán hatalmas főúri család a Károlyiak voltak, akiknek vagyona és társadalmi kapcsolatai persze jóval túlnyúltak a megye határain. A család felemelkedését Károlyi Sándornak (1669-1743) köszönhette, akinek a szatmári béke megkötése körüli érdemei révén nemcsak fe-29 Erről újabban

1. Pál Judit: A szabadság ára. Szatmárnémeti harca a szabad királyi városi rangért a 18. század elején. In: Urbs. Magyar várostörténeti évkönyv. I. Bp. 2006. 203-226. 30 Szirmay Antal:

Szathmár vármegye fekvése, történetei és polgári esmérete. I. Buda 1809. 185. 31 Vörös

Károly: A társadalom az életmód tükrében. In: Magyarország története 1686-1790 i. m. I. 739. Bár ebben nyilvánvalóan szerepe volt a környezeti adottságoknak és a több évszázados fejlődési folyamtoknak is. 32 H. Balázs É.:

Bécs és Pest-Buda i. m. 143.