Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Novák Attila: Ellenállás vagy önmentés? Adalékok az 1944es magyarországi cionista ellenállás problémájához I/143
144 NOVAK ATTILA A magyar cionista ellenállásról több komoly munka született már. Kiemelendő Asher Cohen haifai történész kiváló műve,1 melynek azonban komoly fogyatékossága, hogy beszámolójában túlzott hitelt adott a túlélők kései, az események után több évtizeddel keletkezett beszámolóinak. Ennél fogva alapvető kérdéseket meg sem vizsgál a szerző, ám — mivel az első, a magyar cionista ellenállással foglalkozó szaktörténeti munkáról van szó — talán nem is várható ez el tőle. A másik ilyen jellegű összefoglaló munka Avihu Ronéné, aki főleg a baloldali cionista párt, a Hasomer Hacair szempontjából írta meg — egyébként bőségesen adatolt — művét. Erre a könyvre fokozottan érvényesek a Cohenről írottak, hiszen Ronén teljesen azonosult forrásaival, azok szemléletével, ami — bármennyire is dicséretes a fiatal cionista pionírok (chalucok) tevékenysége — nem szerencsés, mert a kutató egészen egyszerűen elveszti a távolságtartását.2 Ettől függetlenül Ronén műve is hozzájárult ahhoz, hogy többet tudjunk erről a korszakról és szereplőiről. A TÁGABB KONTEXTUS A cionista mozgalom Magyarországon 1945 előtt sohasem volt erős, inkább egy kisebbség kisebbsége volt - maga is több tekintetben megosztott. A második világháború előtti létszámuk pedig nem haladta meg az ötezret, ami a zsidóság összlétszámához képest elenyésző volt. Mozgalmukat a neológia, az ortodoxia és az államhatalom sem nézte jó szemmel és ahogyan az ország fokozatosan közeledett a Harmadik Birodalomhoz, helyzetük tovább rosszabbodott. A cionista mozgalom története a magyar, sőt a közép- és kelet-európai zsidóság történetével egyre inkább „szinkronba" került. Magyarország egy ideig a zsidó menekültek kedvelt átmenő vagy ideiglenes úti céljának számított és osztrák-német zsidók is gyakran menekültek ide. Lengyelország megtámadása után kezdtek el áramlani Magyarországra a lengyel menekültek, akik között sok zsidó és cionista is volt, és akik, ha „arizálódni" tudtak (tehát „árja" papírokat szereztek), a budapesti Lengyel Bizottságon, a lengyel menekültek szervezetén keresztül még magyar állami támogatásban is részesültek, így elkerülték azt, hogy internálótáborba kerüljenek. 1942 októberéig a magyarok általában visszaküldték Szlovákiába és Lengyelországba a nem „legalizált" zsidó menekülteket, ám miután Szlovákia — amely március végétől kezdve deportálta zsidó lakosait, kb. 58 ezer embert — 1942 őszén leállította a deportálásokat, a magyar hatóságok visszautasították, hogy „átvegyék" a szlovákiai zsidó menekülteket, s internálótáborokba küldték őket. Ilyen internálótáborok Budapesten (Rumbach utcai, Szabolcs utcai és Páva utcai zsinagóga), és vidéken is egyaránt voltak (Ricse-1 Asher Cohen: A haluc ellenállás Magyarországon 1942-1944. Budapest, Balassi, 2002. 2 Avihu Ronén: Harc az életért. Cionista ellenállás Budapesten - 1944. Budapest, Belvárosi, 1998.; Robert Rozett: Jewish and Hungarian Armed Resistance in Hungary. Jerusalem, Reprint from Yad Vashem Studies VoLXIX), 1988. Uő: Jewish Armed Resistance in Hungary: A Comparative View. New York, Berg, 1997.; Uő: The Relationship Between Rescue and Revolt: Jewish Rescue and Revolt in Slovakia And Hungary During the Holocaust. (Doktori értekezés a jeruzsálemi Hebrew University számára, 1987.); Hava Eichler: Rescue operations of the Halutz Underground in Hungary. In: Zionist Youth Movements during the Shoa. Ed. Asher Cohen and Yehoyakim Kochavi. New York, Peter Lang, 1995. 265-289.
