Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Pál Judit: Karrier a „tudatlanság földén". Egy főúri kliens a 18. század közepén Kelet-Magyarországon VI/1407

1412 PAL JUDIT magyarok mellett éltek itt római katolikus németek, görög katolikus románok és rutének, valamint kisebb számban görögök, zsidók, cigányok stb. A nemesség aránya igen magas volt, mintegy 14 százalékra tehető.24 A 18. század végéig a Max Weber-i kategória szerint Magyarországon még „patrimoniális uralomról" beszélhetünk. A bécsi udvar minden törekvése ellenére a modern bürokratizálódási folyamat csak II. József reformjai nyomán ért el átütő sikereket.25 Ebben a folyamatban a nagy uradalmak jártak az élen. Szatmár megye esetében is a Károlyi-uradalom volt az, ahol Vári András kutatásai szerint már 1760 körül modernebb birtokigazgatást vezettek be.26

Ezt részben a gabonakonjunktúra, részben a Károlyiak tetemes adósságai indokolták. A vármegye „bürokratizálódásában" a döntő momentum II. József uralkodása volt, ekkor következett be a közigazgatás differenciálódása, racionalizálódása, amely magával hozta az igazgatási teendők jelentős mértékű növekedését. Feltehető persze a kérdés, hogy a 18. század második felében mennyiben beszélhetünk még modern bürokratizálódásról vagy mennyire volt szó egyelőre inkább weberi értelemben vett sztereotipizálódásról. Max Weber a következőket írta: „A fokozódó funkciómegosztás és racionalizálódás folytán — ami elsősorban az írásbeli ügyintézés térhódítását és a rendezett szolgálati út kialakulását jelenti — a patrimoniális hivatalnoki rendszer bürokratikus jelleget ölthet."27 A patrimoniális hivatal azonban ennek ellenére alapvetően különbözik a bürokratikus hivataltól. A környék legnagyobb birtokosa és majdnem teljhatalmú ura a század elején Károlyi Sándor volt, aki a szatmári béke megkötése körüli érdemeiért 1712. április 5-én grófi címet is kapott. A 18. században — egy kivétellel — a Károlyi család tagjai közül kerültek ki a vármegye főispánjai is. Szatmár vármegyében a 18. században a bányászvárosok mellett egy szabad királyi város volt, Szatmárnémeti és egy jelentősebb mezőváros, Nagykároly. Az utóbbi a Károlyiak és a század utolsó harmadától egyúttal a vármegye székhelye, valamint az uradalom központja is volt. A városok autonómiáját a 17. század végétől fokozatosan kezdték korlátozni.28

Az 1687. évi országgyűlésen megtiltották a szabad királyi városok számának emelését; a diétákon pedig a városoknak amúgy is csekély volt a politikai súlya. A 18. század elején mégis egy sor városnak sikerült elismertetni régi kiváltságait és megszerezni a szabad királyi városi címet. Ez jórészt az udvar pénzhiányának volt köszönhető, mivel a kamarák megragadtak minden alkalmat, hogy pénzbevételre tegyenek szert, és a szabad királyi városi rang elérése nem volt olcsó mulatság. így sikerült Szatmárnémetinek is a 18. század elején 24 Iff. Bárha János: A tizennyolcadik század története. (Magyar századok 8.) Bp. 2000. 50. 25 Az előzményekre újabban vö.

Tatyjana Guszarova: A modern bürokrácia kialakulásának előzményei a kora újkori Magyarországon. Világtörténet, Új folyam (2006: tavasz-nyár) 16-22. 26 Vári András: A

nagybirtok birtokigazgatási rendszerének bürokratizálódása a 17-19. században. Történelmi szemle 22. (1990: 1-2. sz.) 1-28. 27 Max Weber: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. 2/3. A gazdaság, a társadalmi rend és a társadalmi hatalom formái. (Az uralom szociológiája I.) Bp. 1996. 123-124. 28 A témára újabban

H. Németh István folytat alapkutatásokat. L. pl. Városigazgatás fordulóponton: A 17. század utolsó harmadának abszolutista vonásai a városokban. In: Fejezetek Pozsony történetéből magyar és szlovák szemmel. Főszerk. Czoch Gábor, szerk. Kocsis Aranka - Tóth Árpád. Pozsony 2005. 210-229.