Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pál Judit: Karrier a „tudatlanság földén". Egy főúri kliens a 18. század közepén Kelet-Magyarországon VI/1407
EGY FŐÚRI KLIENS A 18. SZÁZAD KÖZEPÉN KELET-MAGYARORSZÁGON 1409 írás: „alázatos szolgája". Ezt más 18. századi levélírók esete is megerősíti; magyar nyelvű levelekben a „patrónus" megszólítás viszonylag ritkán fordul elő, mégis sokkal gyakrabban, mint a „kliens", amire alig-alig találunk példát.9 Ez utóbbit inkább csak latin nyelvű missilisekben használták, főképp tanuló ifjak patrónusaikhoz írt leveleikben.10 Érdekes különbség figyelhető meg egy 19. század eleji kétnyelvű leveleskönyv magyar és német szövegei között is: „Egy tanuló ifjúnak kegyes jótevőjéhez való köszönete" németül a következőképpen hangzik: „Eines Clienten an einen hohen Gönner".11 A szerző felhívta ugyanakkor a figyelmet: „A köteles szolgája, igaz szolgája csak akkor állhat meg, ha a levélíró tetszetősen nagyobb rendű annál, akinek ír. Ezekkel tehát vigyázva kell élni. Ellenben az alázatos szolgája akármely méltóságnak írt levélben sem kevés."12 A nagykárolyi tanító, Jéger József— akit Károlyi Antal fiának nevelőjéül is ajánlottak — egy évtizeddel korábban megjelent könyvecskéje a következő megszólítást javasolta: „Tekéntetes Nemes és Vitézlő Úr Kegyes Pártfogóm!", aláírásként pedig: „szegény szolgája".13 A magyar történetírásban — már amennyire egyáltalán foglalkoztak akár érintőlegesen is a kérdéssel — majdnem általánosnak tekinthető vélemény, hogy a régi familiárisi viszony a 18. század elejére felbomlott, az arisztokraták pedig úgymond „magukra hagyták" a köznemességet. Bár nyilvánvalóan egy vármegye példájából nem lehet általánosítani, véleményem szerint a régi típusú familiárisi viszony felbomlása nem jelenti egyben a patrónus-kliens típusú kapcsolatok teljes megszűnését. Az ilyen típusú aszimmetrikus kapcsolatok tovább éltek, ám persze részben átalakult formában. Főnemesség és köznemesség viszonya a 18. században A magyar történetírás egyik közkeletű tézise szerint a kora újkorban Magyarországon hatalmi dualizmusról beszélhetünk, tehát a lokális hatalomgyakorlás monopóliuma a nemesség kezében maradt.14 A központi hatalom a 18. század végéig nem tudta effektív ellenőrzése alá vonni a helyi szintet, ahol a vármegyei önkormányzat fontos szerepet játszott.15 A 18. századra két párhuzamos — és részben egymás ellen ható — folyamat jellemző: egyrészről a központosító hatalompolitika, a bürokratikus kontrollmechanizmusok fokozatos kiépülése, másrészről pedig a birtokos köznemesség megerősödése és emanci-9 Ez úgy tűnik, nem csak a magyar levelek esetében volt ekként. Vö. Mark Hengerer: Amtsträger als Klienten und Patrone? Anmerkungen zu einem Forschungskonzept. In: Ergebene Diener ihrer Herren? Herrschaftsvermittlung im alten Europa. Hrsg. Stefan Brakensiek - Heide Wunder. Köln- Weimar-Wien 2005. 45-78. 10 Olga Khavanova szóbeli közlését ezúttal is köszönöm. 11 Legújabb megbövített és megjobbíttatott magyar és német levelező könyv... Pest 1815. 101-102. 12 Uo. 129. 13 Jéger Jósef: Magyar író deák a'vagy külömbféle írásbéli feltételek... Kassán 1803. 25. 14 Az abszolutizmusnak, akárcsak a vármegyék önállósága kérdésének könyvtárnyi irodalma van, ezt nem kívánom érinteni. Egy rövid, ám kiváló összefoglalását adta nemrég Szíjártó M. István: A diéta. A magyar rendek és az országgyűlés 1708-1792. Bp. 2005. 359-380. 15 Erre újabban Dominkovits Péter: A rendi jogok védelmezője - a központi utasítások végrehajtója. A 17. századi magyar vármegye. Századok 139. (2005: 4. sz.) 855-888.
