Századok – 2007

KRÓNIKA - Borus József (1926-2006) (Pók Attila) V/1347

KRÓNIKA Borús József (1926-2006) Miért fordul a hadtörténet felé az a kutató, aki örömmel és odaadással veti bele magát az építő, alkotó életbe?* A háborúk végül is nem az életről, hanem a halálról, az ellenség minél gyorsabb, minél hatékonyabb megsemmisítéséről szól­nak önmagunk védelmében vagy helyesnek ítélt céljaink megvalósítása érdekében. Borús József életének nyolc évtizede során a háborúk, a hadsereg megha­tározó szerepet játszottak. Édesapja, a volt vöröskatona, a szegénység és az 1919-es tevékenységével összefüggő zaklatások miatt emigrált előbb Németor­szágba, majd rövid időre hazatérve és megnősülve Franciaországba. Itt, Lyon­ban született József fiúk, aki három éves volt, amikor az 1920-as évek végén a családot kiutasították Franciaországból és Magyarországra visszatérve Kisúj­szálláson telepedtek le. Itt született további négy testvérével együtt édesapja lakatosként gondoskodott róla. A megélhetésért szívósan és eredményesen küz­dő családfő a Weiss Manfréd Művek alkalmazottjaként minden bizonnyal fegy­verek gyártásában is részt vett, legidősebb fia tőle örökölhette a haditechnika iránti érdeklődését. A kisújszállási református gimnázium diákja érettségizőként érte meg a II. világháború végét és magával ragadta egy új magyar világ építésének akkor oly sokakat őszintén lelkesedésre késztető lendülete. A Győrffy kollégium diák­jaként a budapesti egyetemen magyar-történelem szakra járt és az 1848-as for­radalom centenáriuma idején jutott el minden egyetemista szakmai pályafutá­sának döntő pillanatához, a szakdolgozati téma megválasztásához. Professzora, a harmincas éveinek közepén járó, de már igen nagy tekintélyű Kosáry Domo­kos több 1848-49-es témát javasolt és ezek közül a korszak iránt már régebben érdeklődő végzős hallgató Perczel Mór életrajzának elkészítését választotta. Ez a döntés akarva-akaratlanul meghatározta az ekkoriban honvéd kollégistává váló fiatalember szakmai útját. 1950-ben adta le szakdolgozatát és tanulmányai befejezését követően le­hetőséget kapott arra, hogy a Hadtörténeti Intézetben dolgozhasson és Molnár Erik aspiránsaként 1848-49 hadtörténetével foglalkozzon. Munkájában az ar­chívumok vonatkozó anyagainak megismeréséhez sok segítséget kapott Barta István professzortól és igen sokfelé ágazó magyarországi anyaggyűjtés után a korszakban rendkívüli lehetőséghez jutott. 1956 májusától 1960-ig a Hadtörté­neti Intézet bécsi kirendeltségén dolgozhatott és így az osztrák hadsereg hiány­talanul fennmaradt iratanyagait is felhasználva írhatta meg 1961 végén megvé­dett Az ellentámadás problémája 1849 februárjában (Dembinszki fővezérsége és a kápolnai csata) című kandidátusi értekezését. Első hallásra ez kis résztémá­nak tűnik, de az 1848-49 történetét és a korabeli magyar szellemi életet isme­rők számára nem kétséges: egy történetszemléletileg is fontos kérdéshez nyúlt * Borús József ravatalánál, 2006. december l-jén elhangzott beszéd.

Next

/
Thumbnails
Contents