Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Mária: Magyar-olasz kapcsolatok az első világháború után. Guidó Romanelli magyarországi küldetése (1919. május-november) I/103
GUIDO ROMANELLI MAGYARORSZÁGI KÜLDETÉSE 1919-BEN 131 „Hóiban tábornok úrnak, Budapest Három napja próbálok kapcsolatba lépni Önnel rádiótávirat, illetve három tisztem útján, akiket Önhöz küldtem mint hírvivőket. Azt hittem, szövetségesként és a négy szövetséges nagyhatalom egyetlen budapesti delegációja vezetőjeként így teljesíthetem a legegyszerűbben a rám bízott feladatot. Vártam az Ön részéről is a kapcsolatfelvétel szándékának kifejezését. Részben azért, mert úgy gondolom, hogy mi ketten ugyanannak a célnak eléréséért küzdünk, egyazon ügyet szolgálunk, mégpedig: hogy békét és nyugalmat hozzunk Magyarországnak, részben pedig azért, mivel feltételeztem, hogy tudomása van arról, mit tett a Misszió az utóbbi hetekben azért, hogy a minimumra csökkentse a háború okozta elkerülhetetlen károkat. Ezzel szemben meglepve tapasztaltam, hogy az Ön utasítására parancsnokai milyen különleges odaadással — tudomást sem véve az általam továbbított párizsi értesítésekről — akadályozták meg tisztjeimet abban, hogy Önnel vagy más nagyobb egység parancsnokával találkozhassanak. Itt jegyzem meg, hogy tisztjeim közül egy, akit katonái feltartóztattak, máig nem tért még vissza. Ugyancsak meglepve láttam, hogy ma csapatai élén a városba vonult, és díszszemlét tartott, annak ellenére, hogy tegnap este abban állapodtunk meg Rusescu tábornokkal és a magyar hadügyminiszterrel, hogy a román csapatok a várostól öt kilométerre maradnak, a részükre átadott táborokban. A román csapatok csak és kizárólag abban az esetben léphettek volna a magyar főváros területére, ha város közrendje oly mértékben felbomlott volna, hogy a kormány képtelen lenne rendet teremteni. Amikor végül ma megtudtam, hogy Budapesten van, és olyan feltételeket diktál a városnak, mintha egy meghódított városról lenne szó, akkor kötelességemnek éreztem, hogy felkeressem Önt, úgy is, mint a szövetséges és társult hatalmak egyetlen magyarországi képviselője, amely hatalmak nevében lép fel Ön is, és úgy is, mint a Budapest város és a magyar kormány képviselőivel tartott megbeszélésen jelen lévő egyetlen szövetséges személy, aki Önt pontosan tájékoztathatja a legfrissebb eseményekről. Amikor felajánlottam közreműködésemet, Ön távozásra szólított fel, dacára annak, hogy felhívtam rá a figyelmét, azért jöttem, hogy a versailles-i Legfelsőbb Tanács utasításait átadjam. Ezek után nem maradt más lehetőségem, csak az, hogy így utólag írásban közöljem: Tábornok Úr! Clemenceau úr, a békekonferencia elnöke parancsára csapatainak azon a helyen kellett volna megállniuk, ahol az ő augusztus 3-i rádiótáviratának időpontjában voltak. Tehát az említett távirat értelmében is az Ön csapatainak a városon kívül kellett volna maradniuk és nem lett volna szabad győztesként bevonulniuk, elfoglalni a vasutakat, ellenőrzésük alá vonni minden lehetséges összeköttetést, akadályozni a város amúgy is sok nehézséggel küszködő ellátását, lefegyverezni a rendőrséget. Mindezeknek írásbeli közlése után, nincs más lehetőségem, mint hogy Önre hárítsam a felelősséget mindazokért a parancsára elkövetett cselekedeteékkor lényegében egyetértett vele, később maga is úgy vélte, hogy az ellenségesebb volt a románok felé, mint ami az olasz politika irányvonalának megfelelt. L. Segre jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak (1919. november 7.). AUSSME, E-15, 68/1. 5339. sz.
