Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Bariska István: III. Frigyes gyámsági kormányzása és Nyugat-Magyarország V/1153

III. FRIGYES GYÁMSÁGI KORMÁNYZÁSA ÉS NYUGAT-MAGYARORSZÁG 1189 már nem rajta múlott, hogy az 1440. május 15-én, Székesfehérváron, a Szent Koronával, az esztergomi érsek által, tehát legitim módon megkoronázott V László végül a magyar trónra került. Ugyanakkor a Szent Korona és az elfoglalt nyugat-magyarországi területek visszakerülése nélkül. Azaz III. Frigyes csak részben szenvedett vereséget. Elgondolkodtató tanulságok Hunyadi János — Engel Pál és újabban Pálosfalvi Tamás árnyaltabb vélekedése ellenére — a magyar történetírásban már régóta a kanonizált személyek közé tartozik. Pedig mit sem vesz el érdemeiből az, ha mindenkori tetteit mindenkori helyértékén kezeljük. A Habsburg-dinasztiából származó III. Frigyes német király, majd császár viszont azok közé tartozik, akiről kötelességszerűen minden rosszat el lehet mondani. Még az osztrák történetírás is száműzte a szomszédos Magyarország történetét legmarkánsabban meghatározó alakjai közül. Erdemei jó része fiára, I. Miksára szállt át, noha a császárról alkotott negatív képért jobbára kancellárja és történetírója, Aeneas Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa a felelős. Egyiküknek sincs hívatlan prókátorra szüksége. Ha azonban a történeti hűség mellé szegődünk, számos részlettel gazdagíthatjuk a kor szereplőiről szóló tudásunkat. Ilyen részletnek tekintjük a gyámság gyakorlása mint Habsburg-intézmény magyarországi megjelenését, a Habsburg-család alkalmazta hatalmi technikák leírását, valamint a 15. századi közép-európai — benne természetesen a magyar — rendiség, szerepét a hatalommegosztásban. Minden leegyszerűsítés veszedelmes, de tartalmaz lényeges elemeket is. Ugyancsak ilyen az a megállapítás, hogy Hunyadi János III. Frigyes tettestársa volt abban, hogy V László gyámsága, a Szent Korona Habsburg őrizete, továbbá a vele járó, nyugat-magyarországi status quo az 1440-es években évekig fennmaradjon. A kiskorú Habsburg-árvák felett olyan házszabályok voltak érvényben, amelyek a mindenkori gyámnak valódi jogokat biztosított az árvák, így V László örökrészén is. Ezzel éltek is, és vissza is éltek. Nem kétséges, hogy ez adott módot Frigyesnek arra, hogy beavatkozzon a magyarországi „államügyekbe". De ehhez ellenálló és együttműködő szereplőkre volt szüksége. A korabeli, többszörösen megosztott magyar rendiség és politikai elit ilyen volt. Még legkiválóbb tagjai is. Ez tény, nem minősítés. Hunyadira ugyanakkor nagyságrendekkel sürgetőbb feladatok vártak. Kifelé és befelé is vállalnia kellett a hatalmi játszmákkal járó következményeket, ha nem akarta, hogy az útról őt távolítsák el. E játszma része volt az is, amikor 1452. március 5-én Bécsben a magyar és az osztrák rendek szövetségre léptek a még Luxemburgi Zsigmond császár által német birodalmi fejedelmi címmel szuverénné emelt Ciliéi grófokkal V László kiszabadítására. A szövetséget felajánló magyar rendek élén Hunyadi János áll. De ott olvasható a magyarországi két nagy párt tagjai közül mindenki, aki akkor számított. Az esztergomi érsektől kezdve a pesti városbíróig bezárólag.174 A másik oldalon Ciliéi Frigyes és fia, Ulrik vezette a névsort, őt nagy ellenfele, az 174 Chmel, J.\

Materialien i. m. Bd. 1. 374.: Nr. 188. / /