Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Habsburg bíborosjelölések a 17. században V/1121

HABSBURG BÍBOROSJELÖLÉSEK A 17. SZÁZADBAN 1147 pának. Jóllehet a császári döntést Wartenberg időközben Bécsbe küldött személyes, képviselője és a püspöknek a közelgő újabb birodalmi gyűlésen remélhetőleg hasznosítható szolgálatai is befolyásolták, az eredmény egyértelműen a pápai diplomácia sikerének tekinthető. A derék pátert a háttérből ugyanis nem más, mint Carlo Carafa nuncius irányította.185 A Kúria magatartásában minden bizonnyal szerepet játszhatott, hogy VII. Sándor még a vesztfáliai béketárgyalások idejéről személyesen ismerte és becsülte a bajor főpapot, valamint hogy számolni lehetett azzal: a súlyos beteg főpap nem sokáig foglal majd helyet a Szent Kollégiumban. A hosszas huzavona után, a pápai diplomácia közreműködésével megszülető döntés alapján 1659. június 2-án a regensburgi püspök javára állították ki a Rómába küldendő újabb császári nominációt.186 Ezt követően Wartenberg 1660. április 5-én nyerte el a bíborosi kalapot.187 Az esztergomi érsek, aki 1658 őszén és 1659 tavaszán személyesen kérte az uralkodótól és több titkos tanácsostól kedvezőbb rangsorolását, csupán arra tudott írásbeli kötelezvényt nyerni, hogy Wartenberg után az ő nominációja fog következni. E döntésétől Lipótot a magyar országgyűlés kérése sem tántorította el 1659 őszén. S habár Wartenberg előléptetését követően, hosszas várakozás után Lippay lett az első számú császári favorit, a soron következő koronabíborosi konzisztóriumot nem érhette meg.1881666. januári halálát követően jelöltségét Thun salzburgi érsek kapta meg,189

akit VII. Sándor a következő évben tett a pápaválasztó grémium tagjává.190 * Mind Thun, mind Wartenberg kineveztetése Bécs számára „elvesztegetett bíborosi kalap" (capello buttato) volt, hiszen kreációjukat követően egy-egy éven belül mindketten meghaltak. 1652-1667 között a mérsékeltnek és reálisnak mondható Habsburg-bíborosjelölő politika sem hozott több kézzelfogható eredményt, mint az előző évtizedek önkényes követelései.191 185 Nuntiaturberichte vom Kaiserhofe Leopolds 1.1: 1657 Februar bis 1669 Dezember. II: 1670 Mai-1679 August. Hrsg. Arthur Levinson. (AÖG 103., 106.) Wien 1913-1918.1. 547-841., Nr. 149., 158, 162., 168, 173, 175, 177, 180.; ASV Segr. Stato, Germania, vol. 444, fol. 279r, 424r.; vol. 445, fol. 249u-250r, 251u. 186 BSSS Subiaco, Arch. Colonna, Souvr, bust. BJ, Nr. 19. L. még ASV Segr. Stato, Germania, vol. 445, fol. 62r, 79r, 81r. 187 Vö. ASV Segr. Stato, Germania, vol. 446, fol. 201r.; ÖStA HHStA Rom, Hofkorresp, Fasz. 13, Konv. Leopold I. an Kardinäle, fol. 208.; BAV Barb, lat, vol. 6886, fol. 66rv. 188 Venetianische Depeschen vom Kaiserhofe. II/l. Hrsg. Alfred Francis Pribram. Wien 1901. 171, 217, 284.; Die Relationen der Botschafter Venedigs über Deutschland und Österreich im siebzehnten Jahrhundert. I: K. Mathias bis K. Ferdinand III. II: K. Leopold. Hrsg. Joseph Fiedler. (FRA 26-27.) Wien 1866-1867. II. 43-99, 79. L. még Levinson, A.: Nuntiaturberichte vom Kaiserhofe i. m. idézett helyek és MOL Nádasdy es. It, (P 507), Levelezés, series A/V/460 t. (12. es, fol. 304, 306.); MKA Archivum familiae Wesselényi (E 199), A (Iratok), IL tétel, 65. sz, Nr. 5-7. 14. 17. (4. es.). 189 Privatbriefe Kaisers Leopold I an den Graffen F. E. Pölting 1662-1673. I. Hrsg. Alfred Francis Pribram. (FRA 11/56.) Wien 1903. Nr. 84. 190 ÖStA HHStA Rom, Hofkorresp, Fasz. 13, Konv. Leopold I. an Kardinäle 1666, fol. 1.; Dipl. Korresp, Fasz. 58, Konv. Hessen-Darmstadt an Leopold I. 1667, fol. 77. 191 A bécsi nunciusok, Camillo Melzi, Scipione d'Elci és Carlo Caraffa, majd később Giulio Spinola, Antonio Pignatelli, Mario Albrizzi és Francesco Buonvisi kinevezését már figyelmen kívül hagyhatjuk, hiszen ők tulajdonképpen már pápai jelöltek voltak.