Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Habsburg bíborosjelölések a 17. században V/1121
HABSBURG BÍBOROSJELÖLÉSEK A 17. SZÁZADBAN 1139 lik magában foglalta, hogy a pápa iránti engedelmesség hagyományos kifejezését követően Ferdinándnak már jogában állhat kardinálisokat jelölni.114 A prágai érsek mindazonáltal azt fejtegette Francesco Barberini bíboros nepos előtt, hogy a kötelezettség lerovása előtt az uralkodó akaratát mint magyar, netalán cseh királyét kellene figyelembe venni.115 Különösen ingerült elutasításba ütközött a Kúriában,116 amikor Habsburg-részről Wolfradt halálát követően a spanyolokkal és a helybéli dinasztiákkal együttműködve mantovai117 és modenai 118 igénylőket részesítettek előnyben. Alfonso Gonzaga rodoszi címzetes érsekkel ellentétben Rinaldo d'Esté végül mégis be tudott jutni a pápaválasztó testületbe, leginkább azonban a széleskörű nemzetközi összefogásnak, mintsem a Habsburgoknak köszönhetően.119 Bécs részéről egyedül két nuncius: Ciriaco Rocci és Gaspare Mattéi kinevezését könyvelhették el sikerként, ők azonban Paliottóhoz hasonlón voltaképpen VIII. Orbán kiválasztottal voltak.120 A század derekától a nagyhatalmakhoz küldött nunciusok szinte kivétel nélkül már eleve bíborosjelöltként utaztak állomáshelyükre. A Szentszék ekkortól kezdve — a nemzeti kiválasztottak mind gyakoribb mellőzését ellensúlyozandó — maradéktalanul elismerte a fejedelmi jogszokást ajánlásukra, a kifejlődött pápai abszolutizmus viszont a korábbiaknál kevésbé tűrte el, hogy a bíborosnevezéseknél más olaszok is szóba jöhessenek. A 17. században Rinaldo d'Esté volt az utolsó itáliai, aki nem volt Bécsben nuncius, mégis valamelyes császári közreműködéssel nyerte el a bíbort. A Hofburg magatartását a bíborosnevezések kérdésében az 1630-1640-es évek fordulójára már azon elv határozta meg, amelyet a Titkos Tanács új elnöke, Maximilian von Trauttmansdorff közvetlenül a bécsi püspök halála után, 1639-ben fogalmazott meg. Azaz, hogy a birodalmi érdekeknek tulajdonképpen szinte semmit sem használ egy Magyarországon, Bécsben, Prágában vagy valamelyik németországi egyházmegyében tartózkodó bíboros. Nekik olyasvalakire * van szükségük, aki közvetlenül az Örök Városban, illetve Itáliában tudja szolgálni — mindenekelőtt immár a nyíltan hadba lépett franciák ellenében — a császári diplomáciát.121 Ez az elv volt az alapja a mantovai és modenai jelöltekkel való kísérletezéseknek, és ennek megfelelően került sor hosszas latolgatás 114 A Habsburg uralkodó a következő évben persze hiába tett eleget kötelezettségének. Vö. Maria Antonietta Visceglia: II cerimoniale come linguaggio politico. Su alcuni conflitti di precedenza alla corte di Roma tra Cinquecento e Seicento. In: Cérémonial et rituel à Rome (XVIe-XIX e siècle). Éd. Catherine Brice-Maria Antonietta Visceglia. (Collection de l'Ecole Française de Rome 231.) Rome 1997. 117-176., itt: 168-170. 115 Harrach bíboros III. Ferdinándhoz. Róma, 1637. augusztus 29. ÖStA HHStA Rom, Dipl. Korresp., Fasz. 54., Konv. Harrach an Ferdinand III. 1637 [ord. cron.]. L. még BAV Barb, lat., vol. 6848., Nr. 11. 116 BAV Barb, lat., vol. 7028., fol. 5r. 117 BAV Barb, lat., vol. 7038., fol. 42m 118 Malatesta Baglioni bécsi nuncius jelentései. 1639. június 25., július 2. BAV Barb, lat., vol. 7013., 7014. [ord. cron.] 119 BAV Barb, lat., vol. 6852., fol. lOrv., 12rv., 13rv. 120 BAV Barb, lat., vol. 6973., fol. 219m; vol. 6850., Nr. 15; ÖStA HHStA Rom, Hofkorresp., Fasz. 10., Konv. Kardinäle an Ferdinand IL, 14. Januar 1634; Konv. Ferdinand II. an Urban VIII., 23. Februar 1634. 121 BAV Barb, lat., vol. 7013., fol. 3v.
