Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Habsburg bíborosjelölések a 17. században V/1121
1136 TUSOR PETER tés erejével hatott. 96 Leginkább azért, mivel a koronák jelöltjei 1627 után ismételten sorra kerültek. A párizsi és Pallotto bécsi nuncius mellett egy francia és hangsúlyozottan még kettő császári favorit: Pázmány és Trivulzi.97 A kinevezések megköszönésére azonnal audienciára siető Savelli előtt VIII. Orbán nem mulasztotta kiemelni, hogy II. Ferdinánd kívánságát teljesítve, rendkívüli módon három bíborost is kinevezett, és hivatkozott a követ Trivulzio érdekében tett korábbi lépéseire. Savelli maga is igyekezett Bécs előtt hasonló szellemben magyarázni a történteket.98 Trivulzi bíborosságának jelentőségét hangsúlyozta, és megkönnyebbülve tudatta, hogy bár a különutasításnak már nem tudott eleget tenni, Pázmány e nélkül is a kiválasztottak között található. Zavarodottan kért ugyanakkor további utasítást az új jelölttel, Wolfradttal kapcsolatban. Tudniillik az ő idő után érkezett jelölését a váratlan fejlemények miatt nem nyújtotta át a pápának, hanem magánál tartotta.99 Római diplomáciai képviseletének lassúsága miatt a bécsi udvar igencsak lemaradt a csupán részben váratlannak mondható eseményekről.100 VIII. Orbán rövid távon rendkívül ügyesen politizált, és használta ki a maga céljaira a többes császári jelölésben rejlő lehetőségeket. A fordulatos események a kirobbanó mantovai események összefüggésében101 magyarázhatók. A titokban a francia érdekek mellett álló Kúria a három Habsburg-jelölt kinevezésével egyfelől számottevően hozzá tudott járulni semlegessége látszatának fenntartásához. Másfelől szabadon választva a jelöltek közül, olyan személyeket részesített előnyben, akik a bécsi udvarban az itáliai háború ellenében léptek fel, mint a tulajdonképpen saját emberének számító Pallotto, valamint — a jezsuiták által is támogatott102 — Pázmány Péter. 103 Az Antonio Barberinivel időközben közelebbi kapcsolatot kiépítő104 Trivulzi pedig a válságövezethez közeli Milánóban képviselhette hatékonyan a pápai érdekeket. Bécs magatartásának változása szintén a mantovai konfliktus szemszögéből elemezhető. Pázmány valószínűleg a Wilhelm Lamormain105 által vezetett 96 Uo. 97 A kinevező bulla kiadva: Fraknói Vilmos: Pázmány Péter 1570-1637. (Magyar Történeti Életrajzok) Budapest 1886. 324-327. Hivatalos másolata: Archivum Primatiale, Esztergom (a továbbiakban AP); Archivum Ecclesiasticum Vêtus (AEV), Nr. 134/4. 98 ÖStA HHStA Rom, Dipl. Korresp., Fasz. 52, Konv. Savelli an Ferdinand IL 1629, fol. 66-67. 99 Uo. 100 Uo. 101 Vo. Robert Bireley: Religion and Politics in the Age of the Counterreformation. Emperor Ferdinand II, William Lamormaini S.J., and the Formation of Imperial Policy. Chapel Hill 1981. 94-100. 102 BAV Barb, lat., vol. 7056, fol. 57rv. 58rv; Archivum Romanum Societatis Iesu (a továbbiakban ARSI), Austria, vol. 4 I. p. 217-218. 103 Nuntiatur des Pallotto (1628-1630). I-II. Hrsg. Hans Kiewing. (NB IV/1-2.) Berlin 1895-1897. I. Nr. 31., 84., 123., Nr. 46., 1. jegyz., 157., Nr. 59.; II. Nr. 62., 94-95., Nr. 98., 168., Nr. 150., 265., Nr. 150., 265., [p.] 176., 390.; Die Relationen der Botschafter Venedigs über Deutschland und Österreich im siebzehnten Jahrhundert. I.: K. Mathias bis K. Ferdinand III. IL: K. Leopold. Hrsg. Joseph Fiedler. Wien 1866-1867. (Fontes Rerum Austriacarum [a továbbiakban FRA] 26-27.) I. 146-147. 104 MZA Rod. Arch. Ditrich., Korresp. Kard. Ditrich., kart. 439., fasc. 1908. [ord. cron.J; kart. 438., fasc. 1907., s.f. 105 A 17. századi osztrák és magyar jezsuitákra: Ladislaus Lukács: Catalogus generalis seu Nomenclator biographicus personarum Provinciáé Austriae Societatis Iesu [1551-1773]. I—III. Romae
