Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Habsburg bíborosjelölések a 17. században V/1121
1130 TUSOR PETER gyarázattal szolgál, hogy a kompromisszumos megoldáshoz nagyban hozzájárult az első számú császári favorit, Cesare Specanio időközbeni halála. Sokkal nagyobb súllyal esik latba, hogy egyfelől a Borghese-pontifíkátus kezdetén a pápaság befelé fordulása, Itáliára koncentrálása még éppen csak elkezdődött,39 másfelől pedig az, hogy az aktuálpolitikai és vallási érdekek a császári udvarban még átfedésben voltak. Rudolf magyarországi uralmának erősítése, illetve a katolicizmus pozíciójának javítása nemcsak kölcsönösen egymás javára szolgált, hanem hasonló eszközöket, megoldásokat is kívánt. II. II. Mátyás (fl619) 1608. évi magyar trónra lépésével a császár és a magyar király 1612-ig ismét két külön személy volt. A perszonálunió ideiglenes szünetelése átmenetileg újra helyreállította a magyar korona bíborosjelölési jogát. Rudolf császári elsőbbségét hangoztatta a többi fejedelem előtt,40 és arra hivatkozva, hogy a Magyarországon tartózkodó Forgáchnak sem a prágai udvarban, sem Rómában nem veheti hasznát,41 több ízben az egykori vetélytársakat: della Torrét,42 Hortenberget 43 és Porciát 44 ajánlotta ismételten, de már siker nélkül a pápa figyelmébe. Vele szemben Mátyás magyar királyként, majd később császárként is Ottavio Ridolfît, a római érdekképviseletét ellátó firenzei főnemesi család tagját részesítette előnyben.45 Ridolfi a szolgálati idejét időközben kitöltő új nunciussal, Placido de Marával46 együtt egészen 1619-ig megmaradt hivatalos jelöltnek.47 Az 1610-es évekre tehát az itáliai Habsburg-befolyás növelése lett a kardinálisnominációk kitapintható célja. Mindazonáltal Mátyás egyetlen eredményes kísérlete főminisztere, Melchior Kiesi bécsi püspök nevével kapcsolódik össze. A Titkos Tanács elnöke különösebb várakoztatás nélkül, alkalmi akció révén került be az 1615. évi kuriális bíborosi kinevezések közzététele előtti utolsó pillanatban — egy ideig in petto — a Bíborosi Kollégiumba. A gyors siker a dinasztia számára történt restituzione del capello volt. Alig pár héttel a ma-39 Reinhardt, W: Paolo V i. m. 277-292. 40 II. Rudolf Scipione Borghese bíboroshoz, Prága, 1608. november 24. BAV Barberini latini, vol. 6830., Nr. IV[/1]. 41 II. Rudolf V Pálhoz, Prága, 1608. november 24. BAV Barb, lat., vol. 6830., Nr. III[/1]. 42 Uo. 43 Uo. 44 II. Rudolf Scipione Borghese bíboroshoz, Prága, 1611. április 18. BAV Barb, lat., vol. 6830, Nr. M/3]. 45 II. Mátyás király V Pálhoz és Borghese bíboroshoz, Pára, 1612. februrár 20. BAV Barb, lat., vol. 6831., fol. 9rv, Nr. 4., fol. 20m, Nr. 15. - Ottavio Ridolfîra: Elisabeth Springer. Die Brüder Ridolfi in Rom. In: Archiv und Forschung. Das Haus, Hof- und Staatsarchiv in seiner Bedeutung für die Geschichte Österreichs und Europas. Hrsg. Elisabeth Springer-Leopold Kammerhofer. (Wiener Beiträge zur Geschichte der Neuzeit 20.) Wien-München 1993. 78-95., itt: 86-87. 46 II. Mátyás V Pálhoz és Borghese bíboroshoz, Prága, 1616. november 8. BAV Barb, lat., vol. 6922., fol. 90m 88m (másolat); ÖStA HHStA Rom, Hofkorresp., Fasz. 8, Konv. Matthias an Paul V 1616 [ord. cron.] (fogalmazvány). L. még BAV Barb, lat., vol. 6922., fol. 87m (Vitaliano Visconti nuncius jelentése); és uo. vol. 6922., fol. 89m (Kiesi kardinális levele). - De Mara újabb nominációja 1616. november 14-éről: ÖStA HHStA Saatenabt., Rom, Hofkorresp., Fasz. 8., Konv. Matthias an Paul V 1616 [ord. cron.] (Borgheséhez is). 47 Újabb nomináció számára 1617. május 8-án: uo. Konv. Matthias an Paul V 1617 [ord. cron.]. - De Mara és Ridolfi közös jelölése 1618. február 20-ról: uo. Konv. Matthias an Paul V 1618 [ord. cron.].
