Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Habsburg bíborosjelölések a 17. században V/1121

1126 TUSOR PÉTER bukkan másik igénylő, a Ferdinánd főherceg által támogatott Geronimo Porcia grazi nuncius ellenében. Rudolf császár elnöklete alatt a Titkos Tanács 1607. szeptember 5-én este döntött a kardinálisnomináció kérdésében. Ferreritől nem kívántak visszakozni, a jelöltek élére ő került, majd Forgách Ferenc, a veglai püspök, Sarego és Porcia következett. Caetano fellépésére végül azonban Ferreri a lista aljára került. Cserébe a császári kormányzat Forgách és Delia Torre együttes kinevezését követelte. A nuncius ezt arra hivatkozva, hogy a spanyolok és a franciák is két-két bíborosi kalapra tarthatnának igényt, lehetetlennek tartotta. Magyarországnak a szövevényes udvari intrikákból győztesen kikerülő prímása csak október végén lépett a színre. Levelében azt kérte Rudolf császártól, hogy utasítsa római képviseletét, minden körülmények között tartsa magát a szeptember eleji határozathoz. Speciano halála után ugyanis Francesco Gonzaga a császári Porcia mellé állt, és odahatott, hogy az udvarban értesüljenek arról: a grazi nunciust nem csupán ő, hanem Toscana uralkodója is pártfogásba vette. Szintén szóba hozta családja Mantova felett uralkodó ágának tagját, névrokonát, Francesco Gonzaga mantovai püspököt. Sőt a Kúria belső érdekeire rájátszva a Rota német auditorát,22 Hermann Hortemberget is mozgósította. Ottavio Paraivicino, Németország protektora a már teljesen reménytelen ügy, Altemps hívének számított. Ezek az utolsó próbálkozások nem vezettek sikerre. A koronabíborosok kinevezésére 1607. december 10-én került sor. V Pál pontifikátusának második kardináliskreáló konzisztóriumán a koronák jelöltjei sorában Jerónimo Xavierre, a spanyol király domonkos gyóntatója, François de la Rochefoucald clermont-i püspök, a francia uralkodó udvari hitszónoka, valamint Ferdinando Gonzaga és Maurizio di Savoya, a mantovai, illetve a savoyai hercegek fiai mellett a császári jelölés alapján Forgách Ferenc esztergomi érseket emelte a bíborosi méltóságra.23 * A prágai és római udvarokban párhuzamosan zajló események legfőbb jellemzője, hogy — részben a közelmúltban véget ért hosszú török háborúban (1591/93-1606) kialakult szoros együttműködés24

rövid ideig még továbbélő emlékének köszönhetően is — a döntést hosszas tárgyalások előzték meg a császári miniszterek és a Kúria képviselője között. Mindkét fél kompromisszumra 22 A pápai bíróság német auditorai:

Richard Blaas: Das kaiserliche Auditoriat bei der Sacra Rota Romana. MÖStA 11. (1958) 37-152. 23 L. a nuncius levelezését az Államtitkárságágal 1607. szeptember-decemberben: Antonii Caetani nuntii apostoliéi apud imperatorem epistulae et acta i. m. I. 158-159., Nr. 120.; 160., 3. jegyz.; 160-161., Nr. 121.; 164., Nr. 123.; 159., 2. jegyz.; 162-163., Nr. 122a. és 122e.; 174., Nr. 132d.; 186., Nr. 145.; 189, Nr. 148.; 217, Nr. 175c; 198-199, Nr. 157.; 183, Nr. 141.; 166, Nr. 125.; 227-228, Nr. 184.; 232, Nr. 187.; 313, Nr. 248g.; 309-310, Nr. 247.; 354, Nr. 272.; 351-352, Nr. 269.; 352, Nr. 270.; 378-379, Nr. 291.; 388-389, Nr. 299.; 373-374, Nr. 287. 24 Peter Barth „Marciare verso Costantinopoli". Zur Türkenpolitik Klemens' VIII. Saeculum 20. (1969) 44-56.; Uő.: Der Türkenkrieg: Ein zentrales Thema der Hauptinstruktionen und der Politik Clemens' VIII. Das Papsttum, die Christenheit und die Staaten Europas 1592-1605. Forschungen zu den Hauptinstruktionen Clemens' VIII. Hrsg. Georg Lutz. (Bibliothek des Deutschen Historischen Instituts in Rom [a továbbiakban BDHIR] 66.) Tübingen 1994. 67-76.