Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: A Magyar Királyság a 16. századi Habsburg Monarchiában V/1075

1106 PÁLFFY GÉZA főélésmester,88

főmustramester, hadi fizetőmester, fő hajóhídmester stb.), amelyek utóbb az állandó hadsereg létrejöttét követően, a 18. században majd a hadügyi adminisztráció önálló részeivé váltak.89 A magyar hadszíntér és a Habsburg Monarchia szoros katonai, de egyúttal gazdasági kapcsolatrendszerét erősítette az is, hogy a még I. Miksa uralkodása alatt az osztrák tartományokban létrehozott hadszertárak (Zeughaus) rendszerét — az említett bécsi főhadszertárnok vezetése alatt — a Magyar Királyság területére is kiterjesztették, sőt a bécsi főtisztségviselő alárendeltségében Kassán, felső-magyarországi hatáskörrel, egy külön kis „fiókhivatalt" is létrehoztak (a felső-magyarországi főhadszertánok-helyettes posztjával és stábjával). A század közepétől a magyarországi végvárakat — a Kárpát-medencében is vitathatatlanul jelentkező hadügyi forradalom igényeinek megfelelően90 — modern tűzfegyverekkel (ágyúkkal és kézi lőfegyverekkel), valamint hadianyaggal és vértekkel túlnyomórészt a kor meghatározó német birodalmi és osztrák-cseh ipari centrumaiból (Nürnberg, Ausgburg, Ulm, Innsbruck, Salzburg, Graz, Prága stb.) látták el.91 Magyarország e tekintetben a 16. század egyik legfontosabb felvevőpiaca lett, ami szintén nyugati kapcsolatrendszerét erősítette. Ennek mélységét a hadianyaggyártás területén szemléletesen érzékelteti, hogy a kassai városi páncélgyártók és fegyverderék-készítők mestermunkáinak — 1586. évi céhszabályzatuk értelmében — már „nürnbergi vagy augsburgi szokás szerint kellett készülnie".92 A katonai centralizáció, de egyúttal a magyar hadügy integrálásának erősségét kiválóan jelezte a fentieken túl az is, hogy a Haditanácsban — a közvélekedéssel ellentétben — nemcsak oly neves hadtudósok, mint a 16. században Lazarus Freiherr von Schwendi vagy a következőben Raimundo Montecuccoli katonai reformjairól döntöttek, hanem minden kisebb-nagyobb végvár szinte összes lényegesebb kérdéséről. Példának okáért: hogy kit nevezzenek ki gyalogosvajdává Pápa vagy Eger várába, mikor rendeljenek naszádokat a Balatonra «• vagy a dunai flotta komáromi központjába, melyik bástyát kell megerődíteni Érsekújváron, vagy éppen kit küldjenek prédikátornak vagy patikusnak a Győrben szolgáló német gyalogosok számára. Mindez összességében azt jelentette, hogy a Magyar Királyság e központosító reformoknak köszönhetően a korabeli Európa egyik legerősebb politikai-katonai hatalmának és egyúttal hadügy igaz -88 Kenyeres István: A

végvárak és a mezei hadak élelmezései szervezete a XVI. században. Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 9. (2002) 163-202. 89 Az előző két bekezdésre újabban Pálffy G.: A modern hadtörténetírás i. m. 539-544. és Michael Hochedlinger: Der gewaffnete Doppeladler. Städische Landesdefension, Stehendes Heer und „Staatsverdichtung" in der frühneuzeitlichen Habsburgermonarchie. In: Die Habsburgermonarchie 1620 bis 1740 i. m. 240-241., vö. még Oskar Regele: Der österreichische Hofkriegsrat 1556-1848. Wien 1949. (Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs, Erg.-Bd. 1/1.) és Michael Hochedlinger: Austria'- Wars of Emergence. War, State and Society in the Habsburg Monarchy 1683-1797. (Modern Wars in Perspective) London-New York-Toronto etc. 2003. 98-150. 90 Összegző jelleggel

Kelenik József: A hadügyi forradalom és hatása Magyarországon a tizenötéves háború időszakában. Tények és megjegyzések a császári-királyi hadsereg valós katonai értékéről. Hadtörténelmi Közlemények 103. (1990: 3. sz.) 85-95. és Uő: A hadügyi forradalom ősjelenségei Európában és a Magyar Királyságban a XVI. század második felében. In: Hagyomány és korszerűség i. m. 27-41. 91 Pálffy Géza: A

Habsburg Birodalom hadigazdasági kapcsolatai a magyarországi végvárrendszerrel a 16. század második felében (a kassai királyi hadszertár példáján). In: írott és tárgyi emlékeink i kutatója. Emlékkönyv Bánkúti Imre 75. születésnapjára. Szerk. Mészáros Kálmán. Bp. 2002. 61-78. < 92 Kemény Lajos:

Kassai fegyvergyártókról. Archaeológiai Értesítő 25. (1905) 273.