Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Régészeti kincsek a levéltárból. Prohászka Péter: Kincsek a levéltárból. (Schätze aus den Archíven) (Ism.: Kovács László) IV/1051

1052 TÖRTÉNETI IRODALOM Mikhaél Dukas bizánci császár ólombullája Dunaföldvárról. Uo., 207-212.; Az arad-mikalakai hun kori női sírok (1903). Móra Ferenc Múzeum Évkönyve-Studia Archaeologica 10. (2004) 115-127.; A dunaszekcsői Krisztus monogramos aranycsüngőről. Nova Dissertationum ex Instituto Historico Universitatis Quinqueecclesiensis de Iano Pannonio Nominatae - A Pécsi Tudományegyetem Történelmi Tanszékeinek Évkönyve 18. (2004) 139-148.; Emil Hoenig O'Caroll és a Magyar Nemzeti Múzeum (Új adatok a Púchov-kultúra kutatástörténetéhez). Nova Dissertationum ex Instituto Historico Universitatis Quinqueecclesiensis de Iano Pannonio Nominatae - A Pécsi Tudományegyetem Történelmi Tanszékeinek Évkönyve 19. (2005) 47-54.] A jelen gyűjteményes kötet tíz tanulmányát alább egy-egy bekezdésben méltatom: Az 3. századi oszt[r]ópatak[a]i (Sáros m.; Ostrovany, okr. Sabinov, kraj Presov, Szlovákia) leletek története azért egyedülállóan különleges, mert 1790-ben, majd 1864-ben ugyanazon leletegyüttes egy-egy részletére bukkantak, amelynek zömében arany és ezüst-, valamint bronztárgyait Bécsbe, illetve Budapestre juttatták. Az eddig is bőséges szakirodalmi tárgyalás ellenére csak a most megtalált levéltári források segítségével sikerült Prohászkának az első lelet előkerülési körülményeit és összetételét tisztázni, négy elkeveredett aranyékszert visszacsatolni, a hivatalos beolvasztással megsemmisített tárgyait nevesíteni, s egy hozzákevertet pedig elkülöníteni. A második leletegyüttes egy sír mellékleteit képezte, amelyet az első lelettel egyesítve, egy 270-290 között eltemetett vandál király temetkezési felszerelését sikerült rekonstruálnia [(I.: Aranyleletek Osztrópatakáról a római császár korból). A feldolgozás önálló monográfia formájában jelent meg: Prohászka Péter: Az osztrópatakai vandál királysír. Esztergom 2004.] Bármilyen hihetetlen, a Kárpát-medence egyik legismertebb régészeti lelete, az 1799-ben talált nagyszentmiklósi (Torontál m.; Sînnicolau Mare, jud. Timi§, Románia) kincs előkerülési körülményeit is Prohászkának sikerült az általa megtalált levéltári források segítségével a legrészletesebben tisztáznia, mégpedig a legjobbkor, ugyanis eredményei bekerültek a hajdan Bécsbe küldött kincs első hazai kiállításának katalógusába is (IL: A nagyszentmiklósi kincs a hivatali akták fényében). [Prohászka Péter: A nagyszentmiklósi kincs megtalálásának és a bécsi császári és királyi Régiségtárba kerülésének története. In: Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása, Budapest 2002. március 24.-június 30. Főszerk. Kovács Tibor, szerk. Garam Éva. 2002. 47-57.] A 19. század elején előkerült két érmeleletet is kiemelt Prohászka a feledésből. József nádor iratai között találta meg az 1810-ben Kis-Dém pusztán (Bakonyság, Veszprém m.) talált 53 császárkori dénár listáját, amely a 223 táján elrejtett római ezüstkincs egyetlen emléke, ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeum a magasra tartott ára miatt a találótól nem vásárolta meg. [Korábban önállóan is megjelent: Prohászka Péter: Elfelejtett római éremleletek IV: a kis-démi severuskori dénárlelet (1810). Numizmatikai Közlöny 102-103. (2003-2004) 11-18.] Az 1803-ban Váradolasziban (Nagyvárad, Bihar m.; Oradea, jud. Bihor, Románia) előkerült 52 ezüsttallérból álló, s 1629 után elterejtett kincs ugyan végrendeleti úton a MNM-ba került, de a hiteles érmelistáját ugyancsak a nádori levéltár őrizte meg (III.: Két éremlelet a Magyar Nemzeti Múzeum első évtizedéből.). Több egy kutatástörténeti kérdés tisztázásánál a mindmáig feldolgozatlan bresztováci (Pozsega m.; Brestovac Pozeski, Pozesko-Slavonske zup., Horvátország) lelet előkerülési körülményeinek közreadása, mert a kamarai aktákból az is kiderült, hogy 1820-ban nem egy 9. század elejére keltezhető kincsleletre, hanem egy akkor is, majd később is megbolygatott koraközépkori temető gazdag sírjainak mellékleteire bukkantak (TV A bresztováci leletek előkerülésének története és útjuk a bécsi Császári és Királyi Régiségtárba). A 19. századi erdélyi antik emlékek kutatástörténetéhez járult hozzá a szerző a Rómer Flóris hagyatékában talált, eddig ismeretlen akvarellel, amelyen Ignatz Reinbold zalatnai orvos (1774-?) 1827-ben helyben (Alsó-Fehér m.; Zlatna, jud. Alba, Románia) talált római kőfaragványokat (sírköveket, oltárokat, oszlopot) ábrázolt (V: Zalatna római kori feliratos emlékei egy akvarell tükrében). József nádor 1841-ben hírét vette a zalavári (Zala m.) romok bontásának, amit igyekezett leállítani. Az ügyben Bogyay József szolgabíró a helyszínen járt el, s egyben a tájékozódása eredményeiről, a középkori vár nyomairól és leleteiről is beszámolt neki a most megtalált levelében (VI: Zalavár középkori műemlékei egy feledésbe merült levél nyomán). Hampel József jegyzetfüzetében I. (Szent) István vitatott aranypénze újabb példányának rajzvázlatára bukkant Prohászka. Mivel az eddig ismert mindhárom példány más-más verőpárral készült, a vázlat körirata és feljegyzett súlya pedig egy negyedik verőpárt sejtet, a négy verőpárral kiverhető nagyszámú érme lehetősége megkérdőjelezni látszik a típus 18. századi historizáló hámi-