Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tresp, Uwe: Söldner aus Böhmen. lm Dienst deutscher Fürsten: Kriegsgeschäft und Heeresorganisation im 15. Jahrhundert. (Krieg in der Geschichte 19.) (Ism.: Nógrády Árpád) IV/1043

1044 TÖRTÉNETI IRODALOM delmes fejezetben aztán néhány kiugró zsoldoskarrier, többek közt Jan Giskra és Jan Vitovec bemutatására is vállalkozik, a nyelvi akadolyok miatt, (tudniillik hogy a vonatkozó magyar nyelvű szakirodalmat, mindenekelőtt Tóth Szabó Pál és Pálosfalvi Tamás munkáit nem ismeri) erősen korlátozott sikerrel. A munka második része két esettanulmánnyal, a Hansa-város Soest birtoklásáért zajló 1447. évi összecsapással, az úgynevezett Soester Fehdewel, (amely során Vilmos szász herceg küldött cseh zsoldossereget a kölni érsek megsegítésére), valamint a LX. Lajos bajor-landshuti herceg Albert brandenburgi őrgróffal vívott háborújának (1459-1462) ismertetésével indul. Mindkettőben hozzávetőleg öt-hatezer cseh zsoldos vett részt. (A magyar olvasó érdeklődésére számot tarthat, hogy 1460-ban, a bajor herceg oldalán egy kilencszáz főből álló kisebb sereg élén az a Mikulás Kaplíf z Sulowitz is felbukkan, akinek egyik őse Zsigmond alatt közel egy évtizedig volt pozsonyi ispán, és tisztségből való elmozdításakor, 1421-ben, megkapta zálogként a Pozsonnyal szemközt álló Köpésé ny várát (ma Kittsee, Ausztria), amit aztán a család bő négy évtizeden át, így Mikulás délnémet vitézkedése idején is, a kezében tartott, sőt egyik rokona, a volt Cillei-familiáris Jan Kaplíf z Sulowitz a jelek szerint rezidenciaként is használt.) Ezt követően Uwe Tresp a két ismertetett háború gazdag forrásanyagára — mindenekelőtt toborzólevelekre, zsoldosszerződésekre, számadáskönyvekre, mustra- és kárjegyzékekre — támaszkodva az alábbi kérdéseket tekinti át: a zsoldosszerződtetés folyamata, a zsoldosvezér szolgálatba állása, és annak formai jegyei, zsoldfizetés, a zsákmányszerzés és -elosztás szabályozása, a zsoldosok hazatérésének biztosítása, a zsoldos szolgálatának szabályozása, és kárainak megtérítése. Mivel a középkori magyar forrásanyag hasonló jellegű adatokban igen szegény, ugyanakkor ez esetben valóban lehet párhuzamot vonni, ezért talán nem érdektelen a szerző néhány fontosabb megállapítását, illetőleg adatát az általános ismertetéseknél valamivel részletesebben bemutatni. A zsoldosvezér szolgálatba állásának folyamata a megbízó —jelen esetben a szász, illetve a bajor herceg — által kiállított toborzólevél elküldésével kezdődött, amelyben az rögzítette hány katonára van szüksége, és azoknak mennyi időre, mennyi zsoldot fizet, s egyúttal a szolgálatba lépés időpontját is kitűzte. A toborzólevél konkrét személynek szólt, és a címzett kiválasztása nem ötletszerűen történt. Elsősorban olyan személyek kaptak megbízást, akik a herceg(ek)től éves zsoldot (Jahrgeld) húztak. így például a magyar történelemből Heinrich von Liechtenstein zu Nikolsburg néven ismert morva zsoldosvezér (V. László parancsára 1456-ban magyar urakkal együtt vonul Graz alá III. Frigyes ellen) 1459-ben kötött szerződést a bajor herceggel. Jindrich évi négyszáz magyar aranyforint fizetéssel lett a herceg „udvari familiárisa" {zu unserm diener aufgenommen und bestellet [zu] haben von haus auss), azzal a kötelezettséggel, hogy szükség esetén háromszáz jól felszerelt, páncélos lovast és kétszáz, szintén teljes fegyverzetű gyalogost visz a herceg seregébe. A Jahrgeld tehát „rendelkezésre állási díjat" jelentett, és a személyes kötődés elmélyítését szolgálta a megbízó és a zsoldosvezér között. A toborzólevél kézhez vétele után a zsoldosvezér mozgósította embereit, elvileg a kívánt létszámnak megfelelően, és a csapatok kijelölt gyülekezési helyére vezette, vagy küldte katonáit. Itt a megbízó emberei kifizették a felfogadni kívánt csapatok egy, vagy kétheti zsoldját, s az első fizetéssel a megbízó hivatalosan szolgálatba vette őket. (Nyilvánvaló, hogy ugyanezen okból találkozunk a magyarországi forrásokban is azzal, az első pillanatban furcsának tűnő jelenséggel, hogy a zsoldosok felfogadása mindössze nyolc napra, esetleg két hétre történik.) Ezután a megbízó emberei pontosan rögzítették a szolgálatba álló zsoldosok számát, szemlét tartottak a csapatok felett, a szolgálatba álló zsoldoskapitányok és rótamesterek pedig szolgálatvállalási kötelezvényt (Bestellbrief) állítottak ki: ebben hűséget esküdtek, a megbízó pedig írásban rögzítette a szolgálatba vételt. Ezután Tresp részletesen ismerteti forrásai zsoldfizetésre vonatkozó adatait. Ezek szerint a szász herceg 1447-ben heti húsz cseh garas zsoldot fizetett egy lovasnak, ugyanennyi díjazás járt egy szekérhúzó ló után, a gyalogosok pedig tíz garast kaptak. (24 garas ekkor 1 rajnai aranyforint.) Lajos bajor herceg 1460. február-márciusban a lovasok heti zsoldját tíz, a gyalogosokét pedig öt schillingben szabta meg, mire azonban a sereg felállt, az igényelt tizenkét heti szolgálat első felére a herceg már heti tizenkét, illetve hat schillinget volt kénytelen fizetni, később pedig rajnai, majd magyar aranyforintban — egy bajor dénárfont = 1 magyar arany kurzus mellett — tett eleget kötelezettségének. A szerző a zsoldfizetés mellett a külön díjazásokról is szót ejt, amelyek közül az ostromjutalom a legérdekesebb. E szerint az a zsoldos, aki a roham során elsőként jut fel a falra (wer der erst uff der muren ist), függetlenül attól, hogy cseh vagy német, száz, a második hatvan, a harmadik pedig negyven arany jutalmat kap.