Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Huschner, Wolfgang: Transalpine Kommunikatio im Mittelalter. Diplomatische, kultulturelle und politische Wechselwirkungen zwischen Italien und dem nordalpinen Reich (9-11. Jahrhundert) I-III. (Ism.: Koszta László) IV/1029

1032 TÖRTÉNETI IRODALOM A pannonhalmi alapítólevél dátumsorának feloldásával kapcsolatban is állást foglalt Huschner. A dátumsorával kapcsolatban kifejti, hogy Heribert (C) az oklevelet nem írhatta 1002 elejét, III. Ottó halálát követően. Ottó halála után a Heribert kancellár és Henrik bajor herceg közötti konfliktus következtében Henrik, miután a királyi méltóságot elnyerte, „Heribert F" kivételével az összes nótáriust elbocsátotta. így Heribert (C) 1002 nyarán vagy őszén érkezhetett Magyarországra. Elképzelhetetlennek tartja azonban a szerző, hogy a német uralkodóval szembekerült leváltott kancellár éppen ellensége rokonának udvarában keressen menedéket. A pannonhalmi oklevél dátumsora sem támasztja ezt alá, mivel szerinte annak feloldása az 1001. szeptember és decembere közötti időpontra utal. 1001. július 25. és november 22. között Heribert igazolhatóan Itálián kívül tartózkodott, tehát a pannonhalmi alapítólevél nem készülhetett Itáliában, hanem valahol az Alpoktól északra, talán Magyarországon. Véleményem szerint „Heribert C" azonosítása magával a kancellárral és kölni érsekkel, a császári udvar logothetha principalis tisztségének betöltőjével igen komoly következményekkel bíró megállapítás. Az, hogy a császári udvar egyik legbefolyásosabb méltóságviselője járhatott személyesen Szent István udvarában, fogalmazta meg és írta le az első magyar bencés monostor alapítólevelét, önmagában is kiemeli a pannonhalmi monostoralapításnak magyar és egyetemes keresztény jelentőségét. Aláhúzza azt a régóta hangoztatott vélekedést, hogy III. Ottónak és szűkebb tanácsadó körének meghatározó szerepe lehetett a magyar államalapításban és a független egyházszervezet kiépítésében. A magyar szakirodalom ebben a vonatkozásban III. Ottó mellett eddig II. Szilveszter pápa szerepét hangsúlyozta. Huschner munkája azonban a már említett Leó apát, a római Szent Elek és Bonifác kolostor vezetője, majd ravennai érsek mellett Leó Vercelli-i püspök, különösen pedig Heribert kancellár, kölni érsek szerepét értékeli át és helyezi előtérbe. A korábbi német kutatás Heribertben nem teoretikus vezetőt látott, hanem olyan politikust, aki a császár koncepciózus tanácsadóinak — Aurillac-i Gerbert-nek, azaz II. Szilveszter pápának és Leó Vercelli-i püspöknek — az elképzeléseit a gyakorlati politikában végrehajtotta. A korábbi álláspontok szerint Heribert keleti politikán kizárólag a Bizánchoz fűződő kapcsolatot értette, és nem vett részt közvetlenül a lengyelországi és a magyar események alakításában. Huschner aprólékos diplomatikai vizsgálatai, „Heribert C" azonosítása magával a kancellárral és kölni érsekkel, bebizonyították, hogy Heribert személyesen részt vett a történelmi jelentőségű gnieznói utazáson és saját kezűleg fogalmazta és írta meg az első magyar bencés monostor alapítólevelét. Heribert is haszonélvezője volt 999 nyarán annak a rangemelkedési hullámnak, amellyel III. Ottó bizalmas tanácsadói kiemelkedtek az udvari papság szűk köréből és fontos politikai pozíciókat nyertek el. Mindez bázist jelentett 1000-ben a látványos politikai változáshoz. A rangemelkedés keretében Gerbert-ből II. Szilveszter néven pápa lett, Leó apátból ravennai érsek, Heribert kancellárból pedig kölni érsek. Utóbbi, új egyházi pozíciója mellett, a legfőbb császári tanácsadó státuszát is öntudatosan igényelte magának a bizánci eredetű logothetha principalis cím használatával. Aktív, személyes szerepet vállalva kapcsolódott be a keleti politika alakításába Lengyelországnak és Magyarországnak a latin kultúrkörbe integrálása érdekében. Heribert volt az, aki a kelet-európai változásokhoz kapcsolódva új, messze mutató uralkodói címeket alkotott III. Ottó számára, köztük 1001 elején a servus apostolorum megjelölést. Huschner monográfiájának fontos hozadéka, hogy kibővítette — elsősorban Heribert érsekkel — azon személyek körét, akiknek meghatározó szerepet tulajdoníthatunk a magyar állam- és egyházszervezet kialakításában. Wolfgang Huschner a korai magyar oklevelekből kiindulva Szent István királlyá koronázásának dátumával is foglalkozik. A pannonhalmi oklevél vizsgálatához hasonlóan nem törekedett arra, hogy az erre vonatkozó magyar szakirodalmat alaposabban bemutassa: csupán felsorolja az eddig szóba jött koronázási dátumokat. Jelzi, hogy nincs végleges konszenzus a koronázás időpontját illetően, valamint azt, hogy a magyar kutatás jelenleg az 1001. január 1. dátumot favorizálja. Szerinte a pannonhalmi alapítólevél interpolált szövegének dátumsora a koronázás időpontjaként az 1000. szeptember eleje és a karácsonya közötti időszakra utal. Ezt a megoldást erősíti a pécsi alapítólevél is, amikor István országlásának kilencedik esztendejében történt eseményként említi a pécsi egyházmegye 1009 augusztus végi létrejöttét. 1000 őszén az egyházi év több kiemelkedő ünnepe is vasárnapra esett, számba is veszi őket a koronázás időpontjaként. A felsorolásban szerepel Szent Móric napja (szeptember 22.), Szent Mihály ünnepe (szeptember 29.), advent első vasárnapja, sőt, az erős magyarországi Szent Márton-kultuszt ismerve, a szent ünnepének szintén vasárnapra eső vigiliáját, november 10-ét is megemlíti a lehetséges koronázási dátumok sorában. Analógiák alapján és az ezredfordulón felerősödő Mária-tiszteletet érvként fel-