Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Király Péter: A honalapítás vitás eseményei. A kalandozások és a honfoglalás éve. (Ism.: Tóth Sándor László ) IV/1025

TÖRTÉNETI IRODALOM 1027 nak és cserélődésének," (87.), ugyanakkor hoz fel példákat arra, hogy vannak olyan nyelvi változások, amelyek éppen ilyen kezdeményezések során mentek végbe. Véleményem szerint egyértelműen igaza van Király professzornak abban, hogy a „kalandozás" terminus helytelen és pontatlan kifejezés; ezzel egyébként az általa idézett történészek — többek között az időközben sajnálatosan elhunyt Kristó Gyula, vagy éppen gyakori vitapartnere, Györffy György is, — maradéktalanul egyetértettek, mégis egyfajta kilátástalan szélmalomharcnak tekintették a meggyökeresedett fogalom ellen való hadakozást. A magam részéről úgy gondolom, hogy talán az lehet a kiút, ha minél gyakrabban helyettesítjük a „kalandozás" szót más, szakmailag megfelelő kifejezéssel; ilyennek vélem a „portyázás", a „hadjárat", a „portyázó hadjárat", az „akció", a „vállalkozás", a „katonai akció" vagy a „katonai vállalkozás" terminusokat. A szerző által javasolt „a honalapítók külföldi harcai" körülírás szabatos ugyan, de, túl bonyolult lévén, nehéznek vélem meghonosítását. Ráadásul szakmai ellenérvként felmerülhet, hogy akkor a 895-896-ra tett honfoglalás előtti, a 9. századi magyarokhoz köthető hadjáratok zömét (836-838, 862, 881, 892, 894; továbbá a szomszédos szlávok elleni etelközi harcok) ki kellene zárnunk, mert ezek nem a „honalapítók külföldi harcai" voltak, hanem még Etelközből indított vállalkozások. Ezért sem tudok egyetérteni Király professzorral abban, hogy e hadjáratok legfontosabb feladata „a terület határainak katonai biztosítása és a területnek egységként való kialakítása és megőrzése volt" (81.). A 9. századi hadjáratok esetében ugyanis legfeljebb az etelközi haza biztosítására gondolhatunk, de távoli, például „ausztriai", frank területen folyó akcióknál (862, 881) erről sem lehet szó. A környező szláv törzsektől pedig, akiktől élelmiszeradót és foglyokat szedtek, aligha kellett félteniük szállásterületüket. A honfoglalás utáni, 10. századi portyázásokat tekintve távoli (nyugati frank/francia, hispán vagy itáliai) akcióknál szintén nehéz feltételezni, hogy az új haza biztosítása lett volna az elsődleges szempont vagy akár hadi művészetük bemutatása, nem pedig a szerző által egyébként elismert, de másodlagosnak feltüntetett zsákmányolás. Tény, hogy lehettek és voltak is olyan hadjáratok, amelyeknél e defenzív biztosító szempont játszotta a főszerepet (például a 907. évi keleti frankok/bajorok elleni háború). Az is egyértelmű, hogy átgondolt, megtervezett és lehetőleg szövetségesekkel lebonyolított akciókról beszélhetünk a hadjáratok többségében. Ezért a 9-10. századi magyar hadjáratokat valóban átfogóan, minden szempontot gondosan mérlegelve, más korabeli akciókkal összevetve kell elemezni, s talán ebben az esetben a valósághoz közelítő, hitelesebb képet kapunk. A könyv második nagy egységét a honfoglalás időpontjának vizsgálatával foglalkozó fejezet alkotja. Tagolás szempontjából szerencsésebb lett volna, ha ez a fejezet nem az első fejezet után folytatólagosan szerepelne, jóllehet a tartalomjegyzékben világosan elválik egymástól a két egység. A fejezet hat, nagymértékben eltérő terjedelmű alfejezetből áll. A szerző először a honfoglalás időpontját első ízben „hivatalosan" megállapító, a Millennium megünnepléséhez kapcsolódó 1883. évi történelmi bizottsági jelentést ismerteti, amely négy neves történész (Botka Tivadar, Pauler Gyula, Salamon Ferenc és Szabó Károly) előterjesztésén alapult. Ehhez annyit tehetünk hozzá, hogy a bizottság mértékadóan óvatos módon, a különböző véleményeket lehetőség szerint tiszteletben tartva, a szó valódi értelmében demokratikusan értelmezve úgy foglalt állást, „hogy 888 előtt magyarok mai hazánk területén nem telepedtek meg, és 900-ban mai hazánk területének elfoglalása be volt fejezve, a magyar állam meg volt alapítva" (95.; vö. Millenarium az Akadémiában. A Történelmi Bizottságjelentése. Századok 17. [1883] 194.). Mint ismeretes, a hivatalos politika Pauler Gyula álláspontját fogadta el, ehhez bizonyos fokig igazodva az országgyűlés 1896-ban törvénybe iktatta a magyar állam ezeréves megalapításának megünneplését. Ezt a törvénycikket közli a szerző megjegyzésekkel egy mindössze kétoldalas alfejezetben. Király Péter ezután Anonymus és a magyar krónikák honfoglalásra vonatkozó forráshelyeit és az ezekben fellelhető kronológiai adatokat veszi számba. Eszerint Anonymus 884-re teszi a magyarok elindulását és 903-ra beköltözésüket, Kézai Simon a 700-as évnél említi a hunok kiköltözését és 872-nél a hunok/magyarok visszatérését Pannóniába. A Képes Krónika a hunok megindulását Szkítiából 373-ra keltezi, a hunok/magyarok második bejövetelét 677-re, a Budai Krónika pedig az utóbbit 888-ra teszi. Király professzor megállapítja, hogy a „hazai krónikákban a magyarok Scitiából történt kijövetelének és a Kárpát-medencei letelepedésének időpontja nem egységes, keltezésük a 4-9. századokra terjed ki, s emellett ez a hunok történetével is összekeveredik" (102.). Ebből a helyes megállapításból egyértelműen következik az, hogy a hazai források alapján nem lehet meghatározni a honfoglalás időpontját. A szerző nem egészen szabatos megfogalmazása szerint „pontosabbat remélhetően a nyugati [sic!] források tanulmányozása alapján tudhatunk meg" (uo.). Ezután azonban nem a várt „nyugati" (amibe beleérti a muszlim/ arab és a bizánci, illetve szláv forrásokat is a latin nyelvű, valóban nyugati krónikák, évkönyvek stb. mellett) kortárs és nem kortárs forrásokat ismerteti, hanem a honfoglalás időpontjára vonat-