Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Blazovich László: A Tripartitum és forrásai IV/1011
A TRIPARTITUM ES FORRÁSAI 1021 László, Holub József), okleveles adatok alapján úgy látja, hogy a leánynegyed mindenkori kiadása az adott helyzettől függött, amelybe hatalmi, családon belüli és érzelmi összetevők játszottak közre, valamint mindezek érvényesülését lehetővé tette a szokásjogi normák rugalmas alkalmazása. Véleményünk szerint nem csak a szokásjogi normákat kezelte rugalmasan a középkor embere — és nem csak a leánynegyed esetében —, hanem a ius commune körébe tartozó írott jogot is. Inkább ajánlásokként értelmezte őket, mint kötelező erejű jogszabályokként. Feltételezésünk természetesen még bizonyító példákra vár. Homoki Nagy Mária, jórészt elfogadva Banyó megállapításait, az egyes jogintézményekhez kapcsolódó jogi fogalmak pontos használatára hívja fel a figyelmet. Magunk részéről nem kívánunk a vitába avatkozóként belépni; úgy látjuk, mindkét fél helyesen járt el véleménye hangoztatásával, a vitázok között alapvető véleménykülönbség nincs is, egyúttal hozzájárultak a leánynegyed jogintézményének korszerű értelmezéséhez. Ezek után vessünk egy pillantást arra, milyen viszony áll fenn a Tripartitum, illetve szabályai és Károly Róbert korának általunk kiválasztott éveiből gyűjtött okleveles adatok között. Mint ismeretes, Werbőczy a leánynegyed pénzbeli megváltását hangsúlyozza, ugyanakkor lehetővé teszi a birtokkal adott elégtételt is. Kötelezően azon esetben, amikor nemes leány testvéreinek és vérrokonainak beleegyezésével szükségből nemtelenhez megy férjhez, más esetekben viszont a leánynegyedként kiadott birtokot a fiág visszaválthatja.55 Az általunk kigyűjtött 17 oklevél közül nézzük azokat, amelyekben leírt elvi állásfoglalások a Hármaskönyv szabályait erősítik. 1324. február 2-án kiadott oklevelében a király — valójában a király nevében az országbíró — megállapítja: „bár az ország szokása szerint a leánynegyedet nemcsak birtokban, hanem pénzben is ki lehet adni, mégis vannak, akik birtokban követelik a szülőktől a leánynegyedet", ezért megparancsolja Szepes megye minden rangú és állapotú lakosának, hogy azok a szülők, akik a leánynegyedet pénzben meg akarják váltani, megválthassák, és ezt a megváltást az ország régi szokása szerint megtartani parancsolja.56 Oklevelünkből egyrészt kiderül, hogy ezen időszakban erősen élt még a korábbi szokásjogi hagyomány, amely szerint a leánynegyedet birtokban lehetett kérni, másrészt a királyi udvar a pénzben megváltás elsődlegessége mellett foglalt állást. Tehát a 14. század első harmadában már elindult az a folyamat, amelyet a Hármaskönyv rögzített. Hogy mennyire tovább élt a leánynegyed birtokban megváltásának módja, Pál országbíró 1335. évi okleveleiből is kiderül. Ezek szerint Eymuch fia Simon özvegye, Ilona hozományát, valamint leányai, Bagych és Bogur a leánynegyedüket birtokban követelték, ugyanakkor Mihály fia Gergely, Ilona asszony unokaöccse, nőrokonait pénzben kívánta kifizetni. Az országbírónak a jogvitában hozott ítélete szerint Ilona asszony részére hitbére és jegyajándéka, valamint leányai leánynegyede fejében 28,5 márka fizetését írta elő, ugyanakkor a nemes asszonyoknak le kellett mondaniuk birtokigényükről.57 Pál országbíró tehát az udvarban elfogadott szokásjogi norma szerint ítélt. 55 HK I. 29. 6-9., I. 88-89. 56 AOklt VEI. 48. sz. 57 AOklt XIX. 325. 360. 465. 467. 478. 522. sz.
