Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Blazovich László: A Tripartitum és forrásai IV/1011
A TRIPARTITUM ES FORRÁSAI 1019 adományozás egyéb formái, illetve további elvi álláspontok fogalmazódtak meg. A király az 1338. szeptember 22-én kelt oklevelében a Pozsony megyei Pruck birtokot mint örökös nélkül elhalt ember birtokát Jakab mester pozsonyi bírónak adományozta, ezt 1339-ben új adományként újra neki és feleségének, Erzsébetnek, a királyné egykori udvarhölgyének juttatta, akit a királyi pár házasított össze Jakabbal. A király nyilván nászajándékként részesítette az új asszonyt férjével együtt új adományban,40 biztosítva ezzel férje esetleges korábbi halála esetére mint túlélőnek megélhetése alapját. Az alábbi ügyben hozott ítélethez több jogszabály ismeretében elvi indoklásnak is szükségét érezve döntött Nagymartom Pál országbíró 1339. február 6-án Visegrádon. Detricus fia Mátyás, örökösei nem lévén, a Bereg megyei Atya (Atthya) birtokon lévő, őt örök jogon illető teljes részét minden hasznával, továbbá a Szabolcs megyében fekvő Nagyiván (Nagiwan), Magy (Moogh) és György (Gyurgy) nevű birtokait eladta 500 márkáért Domonkos fia István mesternek. A király, „mivel az örökös nélküli országlakosok birtokai a királyság kipróbált szokása szerint az uralkodó kezére haramiának",41 a nevezett birtokokat új királyi adomány címén42 István mesternek és örököseinek adományozta. István mester birtokbaiktatásakor azonban gúti (de Guth) Salamon fia János és balkányi (de Balkan) Lőrinc fia János fia Fábián ellentmondott, mivel mint igen közeli rokonok (in proxime linea generacionis annexus) a birtokokat szerették volna visszavásárolni István mestertől.43 Az országbíró úgy ítélt, hogy mivel örökösök nélküli ember birtokát az ország szokása szerint királyi engedély nélkül nem adhatják el, amint ezt István mester korábban tette, ezért a korábbi eladást megsemmisíti, és a birtokokat, a birtokrészeket István mesternek hagyja. Az oklevélben az országbíró nagyon tudatosan tett elvi megállapításokat. A szállás- és adománybirtok örökítése korábban nem volt egységes a magyar jogban. Sőt, az Aranybulla úgy rendelkezett, hogy ha szerviens fiúutód nélkül halna meg, akkor birtokának — függetlenül, hogy szállásbirtok-e avagy adományozott — negyedét leányának hagyja meg, a többi felett szabadon rendelkezhet.44 Ezzel szemben az 1351. évi dekrétum megfogalmazta az ősiség törvényét, amelyet a Hármaskönyv egészen 1848-ig terjedően rögzített.45 Pál országbíró ítélete ebbe az irányban mutat. Hangoztatja, hogy a háramlás a királyság kipróbált szokása, akárcsak az, hogy az örökös nélkül élők birtokaikat csak a király engedélyével idegeníthetik el. Nagy Lajos király tehát az ősiségét megfogalmazó törvényében, amire visszatekintve Werbőczy is hivatkozik, az évtizedekkel korábban kialakult szokásjogot foglalta törvénybe.46 A Tripartitum szerzője 40 AOklt XXIII. 57. sz., vö. HK I. 13. 4., I. 23., I. 36., I. 37. Bev. 2., I. 30. 3. 41 AOklt XXIII. 74. sz., vö. HK I. 10. Bev. 1-22., I. 13. 4. 42 Vö. HK I. 36., I. 37. Bev. 2. 43 AOklt XXIII. 74. sz. 44 De Bulla Aurea Andreáé II. Regis Hungáriáé MCCXXII. Szerk. Lajos Besenyei, Géza Érszegi, Mauricio Pedrazza Gorlero. Verona 1999. IV 25. 45 Homoki Nagy Mária: Magánjogi intézmények az Aranybullában. In: De Bulla Aurea i. m. 79-82. 46 HK I. 64. 1.
