Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Blazovich László: A Tripartitum és forrásai IV/1011

A TRIPARTITUM ES FORRÁSAI 1017 ként szolgált a későbbi korok jogásznemzedékei számára. Gondoljunk csak arra, amikor a három részre szakadt Magyarországon a központi bíróságok gyakorlatilag nem működtek, és csak a megyei sedriak éltették a magyar jogot, milyen jelentőségre tett szert a Tripartitum. Mutatják ezt egyébként még a 16. században elkészült magyar, horvát és német fordításai is. A későbbiekben arra keresünk példákat, miként jelennek meg I. Károly (Károly Róbert) korabeli oklevelekben azon szokásjogi normák, amelyeket Werbőczy rögzített. II. Hazai történelmünk középkori és kora újkori szakaszában a jogegységesítés két időpontját állapították meg a jogtörténészek. Az egyik Mátyás király idejében indult — nagyszerű teljesítménye a Decretum Maius (1486) —, majd II. Ulászló király alatt Werbőczy munkásságában csúcsosodott ki. E munka Erdélyben folytatódott újabb Tripartitum-kiadásokkal és Weres Balázs (1564), valamint Heltai Gáspár (1571) magyar nyelvű fordításaival. A második szakasz 1600 tájékán kezdődött, és a Bethlen Gábor fejedelemsége alatt megjelent Specimen Juridici Processushan, majd a II. Rákóczi György idején megerősített Approbatakhan és az Apafi Mihály uralkodása alatt megszerkesztett összefoglaló műben, a Compilatakhan tetőzött.33 A fentiekhez hasonló folyamat játszódhatott lejóval korábban, Károly Róbert uralkodásának azon időszakában, melyben az uralkodó — a tartományurak hatalmának leverése után — az ország belső rendjét megszilárdította, és államszervező tevékenysége során helyreállította az udvari bíróságok tekintélyét. Bertényi Iván részletesen, nagy forrásbázis alapján tárgyalja e folyamatot, és az intézménytörténet mellett egyúttal bemutatja a személyes kapcsolatok szálait Károly Róbert király és országbírói között.34

A királynak uralkodása utolsó húsz évében, a korábbi káoszt felszámolva, sikerült kiépítenie egy olyan államapparátust, amely akaratát és céljait szándékainak megfelelően kiszolgálta. Része volt ennek a folyamatnak az igazságszolgáltatás, mindenekelőtt az országbírói intézmény, amelynek vezetői — Hermány nembeli Lampert mester (1313-1324), Köcski Sándor (1324-1328) és Nagymartom Pál (1328-1349) — az uralkodót fenntartás nélküli hűséggel szolgálták.35 A királynak és az országnak egyaránt érdekében állt az olajozottan működő államszervezet, amelynek munkáját a jogbizonytalanság megszüntetése és a jogegység megteremtése nagymértékben jellemezte. A korszakban még nem érett meg a helyzet összefoglaló jogi alkotások, jogkönyvek összeállítására, ezek hiányát azonban bizonyos mértékig ellensúlyozta, hogy az országbíró — mint az ország egyik legfontosabb bírói fórumának vezetője — a maga és a király nevében elvi döntések megfogalmazására vállalkozott ítéleteiben: ritkán az ítélet magyarázatával vagy indoklásával, jóval gyakrabban a korábbi és későbbi idő-33 Rácz

Lajos: Werbőczy István Tripartitumának első fordításai. In: Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Szerk Mezey Barna, Révész T. Mihály. Bp. 2006. 456-459., 463. 34 Bertényi Iván:

Az országbírói intézmény története a XIV században. Bp. 1976. 60-101. 35 Uo.

62-71., 73-111.