Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Veszprémy László: A scheyerni középkori forráscsoport IV/991

A SCHEYERNI KÖZÉPKORI FORRÁSCSOPORT 1007 len segítse meg. Az a keresztény hit kedvéért meg is tette, és nagy sereggel vo­nultak Desiderius ellen. Ugyanebben az időben hívta színre a magyarokat62 Tassilo, és Károly ellen vezette őket, hogy ezzel megsegítse sógorát.63 Deside­riust mégis elfogták, és embereivel együtt elűzték. Ekkor Károly királyt római császárrá választották, és ugyanezen pápa megkoronázta.64 Ezután Károly bi­rodalmi gyűlést tartott Ingelheimban, ahol Tassilót földjétől és embereitől meg­fosztották, amiért is a magyarokat a keresztények ellen vezette. Tassilót, és fiát, Theodót is elfogták, és szerzetesnek kellett állniuk." 4. Scheyerni táblák (2. fejezet): „...Karlmannak volt egy Arnulf nevű fia, aki császár lett és elsőként épített Scheyernben egy várat, és alakított ki egy hercegi uradalmat. Ez az Arnulf a gö­rög király leányát, Ágnest vette feleségül, és két fia származott tőle: Arnulf (Ar­nold) és Werner. Ók a magyar király leányaival, Ágnessel és testvérével, Beatrix-szal házasodtak. A lányokat a scheyerni várban keresztelték meg, mi­vel a magyarok akkoriban pogányok voltak. Amikor Arnulf és Werner osztoz­kodtak, Arnoldnak a nordgaui hercegség65 jutott, Wernernek pedig a scheyerni grófság és Rajna menti Pfalz." 66 5. Scheyerni táblák (3. fejezet): „Lássátok tehát, hogy Bajorország ma is életben lévő urainak méltó utó­dai a négy király, a római, a francia, a görög és a magyar nemes nemzetségének leszármazottai. Aki tehát a scheyerni grófoktól elvitatná régi és kitűnő leszár­mazásukat, az nem olvasta a krónikát és nem ismeri az abban leírtakat." 6. Scheyerni táblák (4. fejezet): „Az említett Arnulf császár felesége halála után, aki a görög Ágnes volt, egy második feleséget szerzett, akitől Lajos nevű fia származott, s utána ő lett a császár. Károly király után67 Konrád királyt 68 választották meg, aki ellen a fiatal bajor Arnulf 39 sok más úrral 70 szövetkezett. Konrád király elűzte bajor Arnulf herceget feleségével és gyerekeivel Magyarországra. Konrád király halálát kö­vetően Henriket választották királlyá,71 aki ellen Arnulf Magyarországról Ba­jorországba vonult,72 és meg akarta szerezni a birodalmat, ami azonban azért 62 Valójában az avarokat. 63 Valójában az apósa. 64 Nagy Károly, császárrá koronázva 800. dec. 25-én. 65 Helyesen: őrgrófság 66 A Wittelsbachok 1214-ben jutottak hozzá a rajnai palotagrófsághoz, de a bajor palotagrófsá­got már 1120-tól birtokolták. 67 Zavaros kronológia. Károly nyilván Nagy Károly lehet, esetleg III. Vastag Károly (t 888). 68 I. (Frank) Konrád: király 911-től (t 918). 69 Arnulf herceg, a Gonosz, Liutpold (t 907) fia. 70 Ti. tartományi herceggel. 71 I. (Madarász) Henrik király (919-936). 72 I. Henrik vonult Bajorországba, ahol vereséget szenvedett.

Next

/
Thumbnails
Contents