Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Veszprémy László: A scheyerni középkori forráscsoport IV/991
1008 VESZPREMY LASZLO nem sikerült, mert Arnulf hercegnek és örököseinek a patronátusi jogokat a püspökségek felett birtokolni kellett volna, hiszen abban az időben minden püspökséget a birodalom jogán adományoztak. Ezt a jogot most gyakorolni is próbálta Arnulf, romlásba döntött püspökségeket és apátságokat és sok sötét dolgot művelt. Szent Ulrik emelte ki ugyan a keresztvízből, de a keresztelés sem segített rajta, sok gaztettet vitt végbe.73 Ugyanez az a derék Arnulf Adelheid nevű leányát a szász herceghez adta nőül, akitől annak halálakor három gyermek maradt: Henrik, Brúnó és egy Gizella nevű leány. Ezután halt meg Arnulf siralmas módon Regensburgban,74 s az ördög vitte magával a scheyerni nádasba. Ez az Arnulf pedig leánya fiának, a szász Henriknek juttatta a bajor hercegséget saját testvére, a scheyerni Werner gróf akarata ellenére." 7. Scheyerni táblák (5. fejezet): „..Meg kell jegyeznünk, hogy Henrik császár testvérét Gizellát a magyarok királyához, Istvánhoz adta nőül, és az esküvőt a scheyerni várban Werner grófnál75 ülték meg, ott, ahol István királyt is megkeresztelték. Itt volt Henrik császár és sok hatalmasság, grófok, szabad lovagok és csatlósok. Ezután küldte Henrik császár a scheyerni grófokat, Szent Ulrikot76 Gizella asszonnyal együtt Magyarországra, ahol mindenkit megtérítettek a kereszténységre.77 Az említett Gizella felmenője volt hesseni Szent Erzsébetnek,78 s ez utóbbi jámbor természetének java részét nemes bajor nemzetségének köszönheti. Henrik császár Szent Kunigundát79 vette nőül, akivel azonban nem hált és utód nélkül halálozott el. Utána a sváb Konrád lett a király.80 Miután Henrik király utódok nélkül halt meg, Werner, Scheyern grófja követelte tőle hercegségét, mint jogos örökségét. A király azonban azzal érvelt, hogy ő a hercegséget a birodalom részeként kapta, s így is akarja megtartani. így Konrád király a bajor hercegséget testvérének Henriknek adta.81 Werner gróf emiatt panaszkodott a magyar királynak, mire együtt gyakran hadba szálltak Konrád ellen és pusztították mindenfelé országát. Végül Werner Augsburg alá vonult, ahol azonban vereséget szenvedett, a magyarokat foglyul ejtették, és vezéreik közül hetet Ottó császár felakasztatott, Werner maga pedig megmenekült. Sokat lehetne arról mesélni, hogy mennyit szenvedett Werner a bajor hercegségért; halálakor a hadviselést fiára, Ekhart grófra82 hagyta, aki azt igen derekasan folytatta." 73 Kronológiai okokból lehetetlen. 74 937. júl. 14. 75 Arnulf császár (t 899) fia: ekkor nem élhetett. 76 Ekkor már halott (t 973). 77 Azt, hogy II. Henrik, ül. testvére, Gizella térítette meg a magyarokat, a német krónikások, ül. Szent Henrik legendaszerzői a 11. század óta vaUják. 78 Magyarországi Szent Erzsébet (t 1231), szentté avatták 1233-ban. GizeUa legfeljebb Andechsi Gertrúd nevű anyján keresztül hozható rokonságba Erzsébettel. 79 1200-ban avatták szentté. 80 II. Konrád (1024-1039). 81 A leírás I. Ottóra és testvérére, I. Henrik szász grófra (t 955) igaz, aki 947-ben kapta meg Bajorországot. 82 Talán azonos Arnulf herceg fiával, akit I. Ottó 938-ban mozdított el a hercegség éléről.