Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Veszprémy László: A scheyerni középkori forráscsoport IV/991
1004 VESZPRÉMY LÁSZLÓ guldozó magyar könnyűlovasok éppen a német sereget ne vették volna észre. Különösen, ha az olyan nagy számú volt, hogy kilométer-hosszán tekergett a menet (egyes sorban a kíséret és a tartaléklovak nélkül is vagy 12 km hosszan). Mindez szoros kapcsolatban áll azzal a kérdéssel, hogy a németek valóban Reisensburg felől érkeztek-e, vagy az csak Berthold (Werner) befeketítése céljából került be Augsburgi Gerhard szövegébe. Nem kevésbé árulkodó az a történet, mely szerint Werner szerephez jutott a magyar király, Szent István megkeresztelésében és házasságában. Nemcsak azért, mert történetileg lehetetlen, hogy Werner ilyen hosszú életet éljen, hanem ellentmondásos volta miatt. A táblák szerint ugyanis Wernert a csata után elkerülte a császári bosszú, annak köszönhetően, hogy maga Szent Ulrik volt a keresztapja. A források valóban megerősítik, hogy a történeti Werner — vagyis Berthold — túlélte a Lech-mezei csatát, sőt, II. Ottó egy oklevele szerint még 976-ban is az élők sorában volt. Ez persze megcáfolja Freisingi Ottó tendenciózus beállításban tálalt történetét, miszerint maguk a magyarok végeztek volna szövetségesükkel. Gerd Althoff joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy nem véletlen a scheyerni krónikás, Konrád apát eljárása a Lech-mezei csata leírásakor. Konrád ugyanis kimondatlanul vitázik azzal a véleménnyel, miszerint Werner nem élte túl a csatát. Mivel a történet ezen eleme éppen Freisingi Ottó művében olvasható, a szerző, Konrád apát nyilván azt akarta sugallni, hogy Freisingi Ottó további megjegyzései is inkább vádaskodásnak tekinthetők, s nem lehet nagyobb hitelük a megcáfolt állításnál. Azzal, hogy Wernert közvetlenül is kapcsolatba hozza Szent Ulrikkal — mint megmentővel —, nyilván azt is érzékeltetni akarja, hogy az egyház szentjei révén a maga részéről felmenti Wernert, bármit is követett el a Lech-mezei csatában. Althoff egyenesen addig megy el értelmezésében, hogy — szerinte — Konrád apát művének alapproblémája éppen az árulás magyarázata lehetett, amihez csak másodlagosan csatlakozott a Nagy Károlytól való származás fikciójának megalkotása, vagyis annak kimondása, hogy Werner a császár Arnulftól, s nem Arnulf hercegtől származik.43 4. Összefoglalás A krónikában és a táblákban előforduló magyar vonatkozások valóságtartalmát illetően ajánlatos a foko'zott elővigyázatosság. Láttuk, hogy a scheyerni grófok esetében egészen all. század második feléig hiányzott a grófi temetkezési hely kialakítása, egészen II. Ottó scheyerni gróf és felesége, Haziga egyházalapításáig. Azt is láttuk, hogy a szerzetesek hosszú vándorút után jutottak Scheyern várába, s aligha bizonyítható, hogy ott bármi emlékezete lett volna a régmúlt bajor-magyar kapcsolatainak. Ekkora már az ezredforduló is 120 év távlatába került, nem is beszélve a Lech-mezei csata és a kalandozások koráról. Nehezen képzelhető el, hogy a dinasztikus emlékezet pont ebben a vonatkozásban támaszkodott volna hiteles, hitelt érdemlő forrásokra. A Beatrix és Ágnes-, valamint a Szent István-hagyományt Wilhelm Störmer is inkább a Wittelsbachok uralmi legitimizációjának keretein belül tudja értékelni. Ebben a vonat-43 Althoff, G.: Genealogische Fiktionen i. m. 424-428.
