Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Veszprémy László: A scheyerni középkori forráscsoport IV/991

1002 VESZPRÉMY LÁSZLÓ hiszen akkor a magyaroknak nem királyaik, hanem csak kapitányaik voltak, mint az a magyarok krónikájában — azaz Thuróczy augsburgi kiadásában — olvasható.36 3. Az árulás története A krónika megszületéséhez vezető különböző szempontok közül, úgy tűnik, eggyel érdemes részletesebben is foglalkozni. Már Gerd Altmann felhívta a figyelmet arra, hogy a délnémet középkori historiográfiában sajátosan fájó pontot jelentett a bajoroknak az augsburgi csata során elkövetett árulása, amit a hagyomány Bertholdhoz — vagy ahogy szövegeink nevezik: Wernerhez — kötött.37 Erre az árulásra fő forrásunk Szent Ulrik augsburgi püspök életírója, Gerhard, akinek munkája (Vita S. Uodalrici 1:12.) nyomán a gaztettet Freisingi Ottó kürtölte világgá. Freisingi Ottó szerint ráadásul az árulót maguk a magyarok gyilkolták meg, hogy az Augsburgnál elszenvedett kudarcukat megbosszulják. Ottó szövegének a Wittelsbachokra nézve dehonesztáló részét egyébként számos kézirat elhagyta, illetve egyik kézirata még egyenesen egy dicsérő passzus betoldásával ellensúlyozta azt.38 A történet hitelét általában a mai napig nem vonják kétségbe, bár a nagy német hadtörténész Hans Delbrück kísérletet tett erre.39 Más okból — bajor patriotizmusától hajtva — Aventinus is kétségbe vonta a hír igaz voltát, jelezve, hogy bajor fülnek még a 16. században is kellemetlenül hangzott a történet. Aventinust egyébként a forrásokban szereplő különféle névvariánsok is zavarták, Bertholdot a Werner név mellett ugyanis egyes szövegek még Ottóként is emlegetik. Tudjuk, hogy Gebhard az Ottó elleni 953-954. évi lázadást is leírta művében, s császárpárti elkötelezettsége okán nem bánt éppen kesztyűs kézzel a felkelő Luidolfot támogató bajorokkal, miként magukkal a Luitpoldingerekkel sem. Kézenfekvő lehetett számára, hogy a lázadással időben szorosan összefüggő magyar kalandozás támogatásával még jobban rombolja a császárral szembenálló párt politikai és erkölcsi hitelét. Mindez annál is inkább hihetőnek tűnhetett, mert a bajor-magyar együttműködésnek a kalandozások idejéről számos írásbeli említése maradt. Az pedig, hogy a bajorok a magyarok irányában tájékozódtak a felkelés idején (vagy éppen utána), egyenesen valószínűsíthető. Arról nem is beszélve, hogy a magyar-német kapcsolatok 955 előestéjén igen összetettek lehettek: még az sem zárható ki, hogy átmenetileg magához I. Ottóhoz is közeledtek a magyar vezetők. A külkapcsolatok elemzésének érdekessége, hogy a német-magyar viszony megítélése sem egységes a kutatásban. 36 Cat. font. III. 2637-2638. (Nr. 5122.). 37 Althoff, G.: Genealogische Fiktionen i. m. 424-428. 38 Moeglin, J-M.: Genealogie i. m. 38. - A hivatkozott helyeket 1. MGH SS in usum scholarum. Ottonis Chronica. Hrsg. Adolf Hofmeister. Hannover 1912. (Nachdruck 1984.) Bd. 45. 6:20., 282-283. 39 Kurt Reindel: Die bayerischen Luitpoldinger 893-989. München 1953. 216-220.; Hans Delbrück: Geschichte der Kriegskunst im Rahmen der politischen Geschichte. Bd. 3. Berlin 1923.2 116.; legutóbb szintén Delbrück-kel egyetértve Bruno Scherff: Studien zum Heer der Ottonen und der ersten Salier (919-1056). Bonn 1985. 63-65.