Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Teke Zsuzsa: Egy firenzei kereskedő a Jagelló-korban: Raggione Bontempi IV/967
EGY FIRENZEI KERESKEDŐ A JAGELLÓ-KORBAN: ... 1488-1528 989 szony a korábbiakhoz képest megváltozott. Ez a változás Francesco Corsellini és Bontempi társaságának megalakulása után következett be. A társaság alapítótőkéje 1 600 forint volt, mindkét fél 800-800 forintot fektetett be, így a hasznon is fele arányban osztoztak.103 Francesco Corsellini beszervezte a társaságba testvérét, Lodovicót, aki 100 forintot átvállalt a 800 forintból, Bontempi pedig Balagót, aki pedig korábban a Corsellinik szolgálatában állt. Úgy tűnik tehát, hogy Balagón keresztül már ezt megelőzően is létre jöhetett valamiféle együttműködés a Corsellinik és Bontempi között. A Strozzik az új társasággal oly módon működtek együtt, hogy kapcsolatukban két egyenrangú fél állt egymással szemben. A küldött áru értékének csak a felét kellett kifizetniük, és azt is csak egy éven belül, az eladásból származott tiszta hasznon és a költségeken fele arányban osztoztak. 1524 novembere és 1527 márciusa között hat értékes selyemszövetekből álló szállítmány érkezett Budára 6 593 forint értékben, évi átlagban 2 820 forint értékű áru. Úgy látszik a Strozzik teljes bizalommal viseltettek a társaság iránt, illetve megtalálták a számításaikat, ha a két és fél év alatt folyamatosan, a korábbiakhoz viszonyítva jóval nagyobb értékű árut küldtek a számukra. Ugyanakkor még közvetítettek is a társaság és egyes firenzei cégek között, amelyektől szintén szereztek be árut. A pénztárkönyv 1526 júniusában kelt bejegyzése szerint 254 forintot fizettek ki számlájukra Filippo Gondi és Loretto Bárdi gyapjúszövet kereskedők és társaságaiktól vásárolt szövetért.104 Bontempi és Corsellini tehát kiterjedt üzleti tevékenységet folytatott, és nem maradhatott el a megfelelő haszon sem. A pápai legátus 1526 márciusában úgy ítélte meg, hogy Bontempi és mások mintegy 20 000 dukát értékben szállítottak a kincstárnak „robbe et de panno, seta et oro".105 Thurzó Elek királyi kincstartó 1525. évi számadáskönyvében ugyan sem Bontempi, sem Corsellini neve nem szerepelt,106 a Strozzik pénztárkönyvében előforduló néhány adat mégis arról tanúskodik, hogy a társaság a királyi udvart tekintette elsősorban üzletfelének. 1525 márciusa és 1527 júniusa között kiállított számlákon többször is találkozunk a királynak, a királynénak, Thurzó kincstartónak, Nádasdi Tamás budai várnagynak többnyire hitelbe szállított árukról készült kimutatásokkal.107 Az 1525 szeptemberi bejegyzés szerint például az előbbieknek 1 047 forint értékben szállítottak árut hitelbe, a királyi párnak pedig ezen felül még 824 forint értékben hiteleztek árut. A királyi udvar mellett vannak adatok városi környezetből származó üzletfelekre is. így egy pécsi polgár 120 forintért vett tőlük, a szebeni bíró pedig 200 forintért ugyancsak hitelbe vásárolt. Bontempi 1528. február 14-én Budán bekövetkezett halála a társaság működésének is a végét jelentette. A felszámolás, az adósságok kifizetése, a felek egymással szembeni követelésének rendezése, Bontempi örököseivel való egyezkedés következett. Bontempi halálakor a társaság székhelye már nem Budán, hanem Bécsben volt. Noha Budán is megmaradt az üzlet, és a jelek szerint 103 ASF V Serie Strozziane, n. 100. c. 294v. 104 ASF V Serie Strozziane, n. 100. c. 164v. 105 Relationes oratorum pontificiorum 1524-1526. Bp. 1884. (Monumenta Vaticana históriám Regni Hungáriáé illustrantia. H/1. 339-340. 106 Kubinyi A.: Budai kereskedők i. m. 108. 107 ASF y Serie Strozziane, n. 100. cc. 258., 297.