Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Kármán Gábor: Bellum iustum-érvelések II. Rákóczi György háborúiban 939
BELLUM IUSTUM-ÉRVELÉSEK II. RÁKÓCZI GYÖRGY HÁBORÚIBAN 959 országot.5 9 Apjával ellentétben azonban II. Rákóczi György nem hagyja ki az alkalmat, hogy így is legitimálja cselekedeteit: a folytatásában már méltatja a meginduló hadjáratot is. „Nagyságod méltóságos fejedelmi székiből szép csendes nyugodalomból maga n[agysá]gos személyének is nem kedvezvén, édes hazánknak jövendőbeli csendes békességes megmaradására szép securitas szerzésre csípőjét" felövezte -.hangzik a szöveg. Részletekbe ugyan nem bocsátkozik, de egyértelműen sugallja, hogy a lengyelországi hadjárat ugyanolyan módon szolgálja Erdély érdekeit, mint a két román vajdaság elleni: „szép securitas szerzésre" szolgál, tehát megelőzi az Erdélyre a háború elmaradása esetén leselkedő veszedelmeket. A három háború célját együttesen foglalja össze Rákóczinak az erdélyi hadak lengyelországi katasztrófája után, 1657 októberében összehívott országgyűlésre írott propozíciója. A korszak erdélyi diétáinak történetében ez ideig egyedülállónak tartható iratban a fejedelem közli, hogy minden igyekezete két célt szolgált, „hogy az szegény hazának barátit, jóakaróit számosítanánk, ellenséginek penig romlására fegyverkezett igyekezeteket megelőzvén, eltávoztathatnánk."60 Ezzel a fejedelem — megerősítve az egyes praefatióV. elemzése során kialakult képet — mindhárom háborút preventívnek nyilvánítja. Az 1658-1660 közötti évek országgyűléseinek praefatiójában már kevésbé egyértelmű Rákóczi befolyása a rendek szájába adott szövegre, így a háború legitimációjának elemzése szempontjából fontos szövegrészletek el is maradnak. Eddigi eredményeinket összefoglalva tehát elmondhatjuk: a fejedelem három támadó háborújának legitimációjára változatos, elsősorban a célközönségtől függő érvelést vonultatott fel, míg a védekező háborúk esetén két hagyományt ötvözött: a defenzív, illetve a törökellenes háborúkét. Legegységesebb képet az 1653. évi moldvai hadjárat kapcsán látunk, hiszen ebben az esetben mind a belföldre, mind a külföldre szánt legitimáció nagyjából azonos érveket sorakoztat fel - még ha részletességük el is tér egymástól. Ez az egyetlen eset, amikor még a rendekkel szembeni, a praefatió ban tükröződő legitimáció is azonos a fejedelmi levelezésben foglaltakkal. Az 1655. évi hadjárat legitimációja viszont csak az ezen elemet kötelességszerűen tartalmazó praefatiók esetében közelít a preventív háború elvéhez. A belföldre szánt indoklás a fejedelmi hadak behívását, illetve az oszmán részről származó felszólítást tartalmazza, míg a II. Rákóczi György kapcsán csak ebben az esetben tanulmányozható, oszmánok felé irányuló legitimációban az Erdély helyzetéből fakadó, a korszak Európájában meglehetősen ritka, alattvalói hűséget hangsúlyozó retorika kerekedik felül. Végül, az 1657. évi lengyelországi hadjárat legitimációja meglehetősen tarka képet mutat. A belföldi közönségnek szánt három fő érvből az erdélyi politikai elit — a tanácsurak és a fejedelemasszony — a vallási szempontot, illetve jelentéktelen mértékben a lengyelek érdekét veszi át, míg a rendekhez köthető legitimáció Erdély érdekeire, ismét csak a preventív háború szükségességére koncentrál. A külföldnek összeállított manifesztumból ez utóbbi teljesen hiányzik, 59 Az 1657. jan. 17-én zárult, viski országgyűlés törvényeinek praefatiója: EOE XI. 246. 60 II. Rákóczi György propozíciója az 1657. októberi, gyulafehérvári országgyűlésre (1657. szept. 3.j: EOE XI. 288.
