Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Kármán Gábor: Bellum iustum-érvelések II. Rákóczi György háborúiban 939
958 KÁRMÁN GÁBOR mindenképpen utólagos legitimációt jelentett a fejedelem háborúihoz. Ehhez azonban az kellett, hogy a praefatio meggyőző módon érveljen arról, hogy a hadjárat jogos volt, sőt nemcsak a fejedelem, hanem az egész ország érdekében történt. Ezt a feladatot kiválóan teljesítette az 1654. évi országgyűlés törvényeit bevezető szöveg. Ebben a rendek megköszönik a „környülöttünk lakó gonosz akaróinknak ellenünk forralt szándéka ellen" a fejedelemséget megóvó II. Rákóczi György gondviselését. Felsorolják, hogy az előző esztendőben nemcsak „veszedelmünkre immár felfegyverkezett" Vasile Luput fékezte meg, de a vele szövetséges kozákokat is „nem kevés magokbéli kárral megszégyenítvén" tért haza. Az ez után következő laudáció bőségesen él a tűz metaforájával: Rákóczi nem várta ki „az ellenünk felgerjesztendő tűznek fellobbanását, idein korán arról tanácskozni méltóztatott, mi módon az immár szintén lángot vetendő szikra megoltatnék".5 7 A praefatio egyértelműen csatlakozik a korábban elemzett két Rákóczi-levél argumentációjához. A fejedelem azért vitte háborúba az országot, mert Erdélynek Vasile Lupu részéről valós, akár fegyveres támadássá fajulható fenyegetéssel kellett szembenéznie. Amennyiben a fejedelem nem támad, előbbutóbb a vajda támadott volna: a preventív háború elkerülhetetlen volt. A moldvai háború indoklása a Lorántffy Zsuzsannának, illetve a János Kázmér lengyel királynak küldött levélben is — mint láthattuk — nagyrészt a prevenciót emelte ki. Eltérő érveléssel szolgált azonban Rákóczi az 1655. évi havasalföldi háború esetében. Itt a korábban elemzett levelekben Constantin §erban vajda behívása, valamint — elsősorban az oszmán hatalmasságokhoz szólókban — a szilisztriai pasa biztatása szerepelt legitimációként. Az 1656. évi országgyűlés törvényeinek praefatioja azonban itt is az 1654. évihez hasonlóan érvel, még ha a tűz-metaforát a hajóéra cseréli is. Rákóczi Erdélyt, „mely is ez habok között kezdett vala elveszni, nyugodalmas kikötő partra hatalmas karjainak erejével kihozá."58 A szöveg gyújtó erejű szavakkal ecseteli a havasalföldi lázadók gonosztetteit, akiknek „ártatlan vérben megrészegedett fegyvereket mi reánk köszörülni igyekező dühös szándékokot" látván, a fejedelem elébe ment a veszedelemnek, és legyőzte az országot fenyegető ellenséget. A metaforákban gazdag szöveg — amelyben Rákóczi először a hűséges pásztor, majd a Góliátot isteni segítséggel legyőző ótestamentumi Dávid király megfelelője — egyértelműen állást foglal: Rákóczi fejedelem Erdély érdekét tartotta szem előtt, amikor megtámadta a szomszéd állam lázadóit. Nem lehet ezek után csodálkozni azon, hogy a II. Rákóczi György által felkínált három indoklási mód — Erdély jáva, a lengyelek saját érdeke, illetve a vallás védelme — közül a lengyelországi hadjárat indoklásával foglalkozó praefatiók is az elsőt, tehát az ország javát emelik ki. Az 1657 januárjában, közvetlenül a sereg megindulása előtt Visken tartott országgyűlés törvényeinek praefatiója — meglehetősen váratlan módon — azzal kezdődik, hogy a rendek köszönetet mondanak azért, hogy a fejedelem eddig békességben megtartotta az 57 Az 1654. jan. 18-án zárult, gyulafehérvári országgyűlés törvényeinek praefatiója: EOE XI. 175-176. 58 Az 1656. febr. 20-án zárult, gyulafehérvári diéta törvényeinek praefatiója: EOE XI. 230.
