Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Kármán Gábor: Bellum iustum-érvelések II. Rákóczi György háborúiban 939
BELLUM IUSTUM-ÉRVELÉSEK II. RÁKÓCZI GYÖRGY HÁBORÚIBAN 949 II. Rákóczi Györgynek — akárcsak Erdély többi fejedelmének — a Portával szemben a többi európai hatalommal folytatott kommunikációtól egészen eltérő retorikát kellett alkalmaznia, hiszen a fejedelem szuverenitása jelentős mértékben függött a szultáni elismeréstől.2 9 Sajnálatos, hogy az 1653. évi moldvai hadjárat.megindításának idejéből nem ismerünk hasonló, a háborút az oszmánok felé legitimáló iratot, amelynek révén ennek a különleges retorikának a változatait is tanulmányozhatnánk. A havasalföldi hadjárattal kapcsolatban viszont nem ismerünk a háborúban közvetlenül nem érintett külföldi hatalomnak szóló legitimációt, nagy valószínűséggel mégis rekonstruálhatjuk, mit tartalmazott volna egy hasonló irat. Ugyanis az a tény, hogy Constantin Çerban Rákóczi segítségét kérte — amelyet a fejedelem Lorántffy Zsuzsannának írott levélben is említett —, nemzetközi szinten érvényes legitimációt biztosított számára. Ennek tudható be az is, hogy minden krónikás, még a Rákóczival szemben általában szkeptikus Bethlen János is ugyanebben határozza meg az 1655. évi havasalföldi háború okát, sőt Georg Kraus ki is emeli, hogy a szilisztriai pasa nemcsak engedélyezte a fejedelem részvételét, hanem egyenesen felkérte a Havasalföldre vonulásra.30 3. A lengyelországi hadjárat (1657) II. Rákóczi György kétségkívül legnagyobb szabású vállalkozására 1657 januárjában indult el, amikor a svéd királlyal és a kozák hetmannal megkötött szövetsége után — a két román vajda korábbi szerződésekben biztosított katonai segítségét kérve — a Lengyel-Litván Unió területére lépett. A kisebb sikerek, Breszt-Litovszk, majd Varsó elfoglalása után katasztrofális eredménnyel végződő hadjáratról több legitimációs célú írás is fennmaradt. Sőt — mint említettük —, ez volt az egyetlen eset, amikor II. Rákóczi György kinyomtattatta széles közvéleményének szánt manifesztumát a háború okairól. Említésre méltó még, hogy a hadjáratnak a fejedelemségre nézve csaknem végzetes következményei miatt a háború kortárs értékelése körül az erdélyi viszonyokhoz képest nagyszabású pamfletirodalom alakult ki. Jelen tanulmány ezek elemzésére nem vállalkozhat, továbbra is csak a fejedelem nevében, a hadak megindításakor, vagy azelőtt kiadott manifesztumokat veszi sorra.3 1 Ebben az esetben eltekinthetünk a króni-29 A kérdés legfrissebb irodalma (a teljesség igénye nélkül): Viorel Panaite: The Ottoman Law of War and Peace: The Ottoman Empire and Tribute Payers. Boulder 2000. 340-376.; Papp Sándor: Die Verleihungs-, Bekräftigungs- und Vertragsurkunden der Osmanen fur Ungarn und Siebenbürgen. Eine quellenkritische Untersuchung. (Österreichische Akademie der Wissenschaften, Philosophische-historische Klasse, Schriften der Balkan-Kommission 42.) Wien 2003. 27-140.; B. Szabó János-Erdősi Péter: Ceremonies Marking: The Transfer of Power in the Principality of Transylvania in East European Context. Majestas 11. (2003) 122-131. 30 Kraus, G.: Erdélyi krónika i. m. 231.; Bethlen J..: Erdély i. m. 25-26.; Costin, M.: Grausame i. m. 241-245. Ugyanez az indoklása Szalárdi Jánosnak még akkor is, ha megjegyzi, hogy a fejedelmet nagyon is motiválta, hogy Constantin íjerban évenkénti járadékfizetést ígért, ha Rákóczi megsegíti, amivel „a tárház jövedelmének szép accessiója, nevekedése láttatnék lenni". Szalárdi J.: Siralmas i. m. 336. 31 A lengyelországi hadjárat körüli kortárs vita elemzését 1. Jónás Ilona: Appréciation de la campagne polonaise de 1657 en Transylvanie. Annales Universitatis Scientiarum Budapestiensis de
