Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Kármán Gábor: Bellum iustum-érvelések II. Rákóczi György háborúiban 939
948 KÁRMÁN GÁBOR ségviselő a hadak megindítását szorgalmazza, és csak ezután említi meg, hogy a vajda maga is benne, a fejedelemben bízik - egyébiránt szintén a pasa biztatására. Csak a külső legitimáció — a vajda hívása és az oszmán megbízás — kibontása után kerül elő, hogy mindezzel a fejedelem „szegény nemzetünknek, Isten dicsőségének" is szolgál. Rákóczi nem fejti ki, hogyan szolgálja a havasalföldi hadakozás Erdély javát, az érv szerepeltetése mégis fontos, hiszen azt mutatja: a háború Erdélyen belüli legitimációjához legalább ilyen, topikus jelleggel kötelező volt az ország javát megemlíteni. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a Sziavus pasának ugyancsak a hadak megindítása előtt írott levélben ugyanez a toposz nem kerül elő.2 5 Az már figyelemreméltóbb, hogy Rákóczi György még azt sem említi meg, hogy Constantin Çerban behívta hadait: a levél kizárólag a pasa állásfoglalására koncentrál. A fejedelem kifejti, mennyire örül, hogy a pasa úgy döntött, „császárunk után" — vagyis a szultáni ahdnáméwal megegyezően — oltalmába veszi a havasalföldi vajdát, és engedelmesen csapatainak megindítását ígéri. A levél retorikájának fókuszában elsősorban a szultáni akaratnak megfelelő cselekvés, illetve a „szultán országának" (értsd: Havasalföldnek) megvédése áll. A szultán adófizetőjének, az erdélyi fejedelemnek ebben a konstellációban nem kellett hosszas elmér leti fejtegetéseket, vagy kifinomult érveket alkalmaznia, bőven elegendő volt, ha az engedelmes alattvaló arcát öltötte magára. Ennek a retorikának fontossága még jobban látszik a harmadik, immáron a háború után írott levélből, amelyben II. Rákóczi György az Oszmán Birodalom egyik főtisztviselője előtt igyekezett megmagyarázni a havasalföldi hadjárattal kapcsolatban felmerült problémákat.2 6 A fejedelmet Konstantinápolyban pontosan az előbbiekben ismertetett elvárások miatt érték támadások. Olyan vádak ellen kellett védekeznie, amelyek szerint Havasalföld feldúlása és kifosztása lett volna célja a háborúskodással. A fejedelem ezért — ifemét csak az oszmán elvárásokhoz alkalmazkodva — az engedelmes alattvaló szerepében érvel, felvetve: mi érdeke fűződött volna csak azért Havasalföldre menni, hogy a vajdaságot pusztítsa, holott közben neki is vállalnia kellett a háborúskodás fáradalmait. Roppant meggyőző retorikával tagadja ugyanekkor, hogy tizenötezer erszény aranyat vitt volna magával az országból, hiszen „az hatalmas császár országa [értsd: Erdély] [...] eléggé bővölködik, nyereségnek szomjúhozói soha nem voltunk, az jó hírt nevet keresni, azt oltalmazni szeretjük." Amit állít, ellentmond ugyan a tényeknek,2 7 ám a kívánt eredményt a fejedelem így is elérte: havasalföldi zsákmányolásáért nem kellett igazán jelentős retorziókkal számolnia a politikai káoszba süllyedt Porta részéről - illetőleg csak később, 1658-ban kényszerült újra mentegetőzni, amikor más vétkek mellett ezt is a fejére olvasták Konstantinápolyban.2 8 25 II. Rákóczi György levele Sziavus szilisztriai pasának ([1655 május]): EÉKH I. 541. 26 II. Rákóczi György levele a „nákig basához" (1655. szept: 25.) EÉKH I. 559. 27 Lorántffy Zsuzsanna 1656-ban finoman céloz arra, hogy fia eddig minden háborúskodását nyereségesen zárta. Lorántffy Zsuzsanna levele II. Rákóczi Györgynek (Beregszász, 1656. szept. 8.): A két Rákóczy György családi levelezése. (Monumenta Hungáriáé Historica I.: Diplomataria XXIV) Szerk. Szilágyi Sándor. Bp. 1875. (a továbbiakban MHHD XXIV) 510. 28 II. Rákóczi György levele a szultánnak (Nagyvárad, 1658. nov.):. MHHD XXIII. 640.
