Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Kármán Gábor: Bellum iustum-érvelések II. Rákóczi György háborúiban 939
946 KÁRMÁN GÁBOR tiltakozott, majd hasonlóképpen a fejedelem és a rendek is, de a moldvai vajda „a régi vajdák" adományaira hivatkozva nem volt hajlandó a telepítés felszámolására. Végül közös határjáró bizottság állapította meg a határ valós helyét.20 Ahogy II. Rákóczi György is írja, a földekre „commissio volt", de a telep mégis fennmaradt - úgy tűnik, az „eloccupált" terület visszaszerzéséről szóló országgyűlési törvényt nem sikerült végrehajtani.2 1 Noha ez aligha bizonyíthatja, hogy a moldvai vajda közvetlen fenyegetést jelent az országra — a konfliktus az 1640-es évek elején zajlott — a fejedelem igyekszik alaposan kihasználni ezt a konkrét ügyet: mikor a fejedelemségre felesküdött (emlékezteti édesanyját), az ország határainak védelmét is megfogadta, így területi kérdésekben nem lehet elnéző. A fejedelem többször is összefoglalja mondandójának lényegét: „kígyót tartunk kebelünkben [Lupu] szomszédos közel voltára nézve". Miután hosszasan részletezte a vajda Erdély és a Rákócziak ellen elkövetett bűneit a közeli és távoli múltban, így teszi fel a kérdést édesanyjának: , jobb-e nyakunkra várnunk", vagy éljünk a kínálkozó alkalommal, hogy megszabaduljunk tőle, hiszen „nem tanácsos dolog szenvednünk és országra veszedelniet hoznunk, holott ő csak alkalmatosságtól függ". A fejedelem végső következtetése egyértelmű: amennyiben nem indítanak háborút Vasile Lapu ellen, Erdély biztonsága forog kockán. A lengyel királynak címzett levél a Lorántffy Zsuzsannának szólónál egy hónappal későbbi dátummal keltezett, amikor a fejedelem csapatai már elindultak Moldva irányában. Mint maga a szöveg is közli, azzal a szándékkal íródott, hogy tájékoztassa János Kázmért II. Rákóczi György szándékairól, nehogy rémhírek által félrevezetve saját állama ellen irányuló akciónak higgye a csapatok mozgását. A szöveg gyakorlatilag ugyanazt az érvelést alkalmazza, mint az özvegy fejedelemasszonynak szóló levélé, de a korszak diplomáciai levelezésére jellemző, roppant ékesszóló latin szöveg még annál is kevesebb részletet árul el a casus belli valódi mibenlétéről. Csakúgy, mint az előbb bemutatott magánlevél, ez is a múltbeli sérelmek ismertetésével kezdődik: hosszasan taglalja, hogy Lupu már a kezdetektől mennyire megbízhatatlan szomszéd volt. Megjegyzi azt is, hogy nemrégiben titkos cselszövéseit nyílt erőszakra váltva fegyverrel támadt Havasalföld vajdájára. Szalárdival ellentétben azonban a fejedelem itt egy meglehetősen régi eseményt elevenít fel: az említett 1639. évi viszályra utal - hiszen I. Rákóczi Györgyöt nevezi meg a konfliktus lecsendesítőjének. Egyértelmű, hogy Rákóczi az erre való hivatkozást csak azért alkalmazta, mert érvelégében szüksége volt egy megkérdőjelezhetetlen, konkrét példára - márpedig ilyet csak a tizennégy évvel azelőtti konfliktusban találhatott. 20 A konfliktusról 1. I. Rákóczi György, illetve Vasile Lupu leveleit Beszterce városának (Szamosújvár, 1640. júl. 14., ill. dátum nélkül), kiadva: Acte §i serisori din arhivele ora§elor Ardelene (Bistrija, Bra§ov, Sibiiu). Partea II. 1601-1825. (Documente privitoare la Istoria Românilor (ColecÇia „Hurmuzaki") 15/2.) Publ. Nicolae Iorga. Bucure§ti 1913. 1064, 1071-1072. 21 1642. évi XV articulus („Az moldvaiak az mely Erdélyben tartozó határt Beszterczén feljül eloccupáltanak, hogy viszontag recuperáltassék, az státusok decernálják"), kiadva: Erdélyi Országgyűlési Emlékek. I-XXI. 1540-1699. Kiad. Szilágyi Sándor. X. (Magyar Történelmi Emlékek III/B.:' Erdélyi Országgyűlési Emlékek X.) (a továbbiakban EOE X.) Bp. 1884. 331.
