Századok – 2006
TÖRTÉNETI IRODALOM - O Slovenskej historiografii v Collegium Carolinum (Ism.: Vesztróczy Zsolt) 799
800 TÖRTÉNETI IRODALOM szerült a szakmából való távozásra, vagy lett annak perifériájára szorítva, a helyükre lépők pedig csak ideológiai, és nem szakmai szempontból feleltek meg. A harmadik ilyen fordulópont 1989 volt, ami végre meghozta a kutatás szabadságát, a legfontosabb feladat pedig a szlovák történettudomány ideológiai korlátoktól (kommunizmus, csehszlovakizmus, különböző mítoszok stb.) való megszabadítása lett. A korábban tabunak minősülő témák feltárásához és az elért eredmények bemutatásához a szlovák történésztársadalom kezdetben komoly segítséget kapott a Szlovák Nemzeti Tanácstól, illetve a médiától, de ez sajnos csak időlegesnek bizonyult, mivel az akkori politikai elit elsősorban támogatást várt szakmától közéleti tevékenységük igazolásához. Ebben az ideológiai vákuumban új veszélyek is jelentkeztek. Néhány emigrációban élő, részben amatőr történész és otthoni követőik a marxizmus mint uralkodó ideológia helyére a nacionalizmust kívánták állítani, ezért a szlovák történelem teljes átértékelésének igényével léptek fel. Ugyanakkor nyitott kérdés, hogy mi legyen a gazdaság- és társadalomtörténet terén komoly eredményeket létrehozó marxizmus sorsa ebben a megváltozott helyzetben? Kovác szerint az is nagyon komoly hiányossága a szlovák történettudománynak, hogy amíg külföldön egyre több publikáció jelenik meg erről a témáról, addig otthon még mindig nem született meg a szlovák historiográfia történetét feldolgozó szintézis vagy például a szlovák történetírás nagy alakjának, Daniel Rapantnak az életrajzi monográfiája. Bár a szlovák történettudományon belül változatlanul a politikatörténet dominál, a historiográfia terén történt előrelépés, Pozsonyban és Eperjesen pedig létrejött két olyan műhely, amely kimondottan ezzel a tudományterülettel foglalkozik. Elena Mannouá előadásában a szlovák történettudomány 1989 utáni helyzetét elemezte. A változásokat követően a Szlovák Történelmi Társulat három kongresszust is összehívott, de ezeken főként a hatalom és a történettudomány viszonyáról volt szó, magáról a szakmáról, annak különféle elméleti, illetve módszertani kérdéseiről nem. Voltak ugyan kritikus hangok — Dusán Kovác, Roman Holec és mások részéről —, amelyek szintén hiányolták a saját szakmai eszköztárat, vagy szóvá tették a szlovák történettudományban uralkodó, a 19. századihoz hasonló pozitivista történelemszemléletet — különösen a szlovák történelem fehér foltjainak feltárására kapcsán —, de ezeket a figyelmeztetéseket a többség nem fogadta meg. Nem került sor a marxizmusnak mint ideológiának az elvi elutasítására sem, csupán annak vulgarizált változatát vetették el. A történettudománynak nagy adósságai vannak az elmúlt fél évszázad történetének feltárásával kapcsolatban is, hiszen többek között hiányzik a politikai hatalom és a kutatóintézetek kapcsolatának, a tudományos folyóiratoknak, illetve recenziós gyakorlatuknak, az emigráns történetírásnak vagy az egyes tudományágak fejlődésének vizsgálata. A szlovák történésztársadalom a kilencvenes években több szempontból is polarizálódott. Fontos választóvonalat képeztek például a módszertani kérdések, aminek következtében két nagy — egyébként meglehetősen vegyes — tábor, egy kozmopolita-liberális és egy nemzeti csoport alakult ki. Míg az előbbiek a modern módszereket és elméleteket használtak, addig az utóbbiak, lényegében a tradicionális nemzetvédelmi irodalom folytatásaként különféle történelmi mítoszokat állítottak az előtérbe (a szlovák történelem mint a nemzeti és állami önállósághoz vezető keserves út vagy az ezeréves elnyomásban élő, de identitását mégis megőrző, erős nép legendája, a szlovák régió mint a történelmi Magyarországon legfejlettebb területe stb.). E viták kezdetben éles hangneme azonban az 1998. évi kormányváltást követően mérséklődött, s a diskurzus politikai tartalmát veszítve valóban szakmai síkra terelődött. Bár a kilencvenes évek bibliográfiáinak tanúsága szerint a szlovák történészek többsége változatlanul klasszikus módszerekkel dolgozik, és nagyobb részben a 19-20. század politikatörténetére koncentrál, mégis*Vannak biztató kezdeményezések. A kassai Társadalomtudományi Intézet, a Pozsonyi Társaság Közép-Európa Történetéért és Kultúrájáért, a Néprajzi Intézet, valamint a Szlovák Történelmi Társulat egyház- és nőtörténeti szekciói több olyan programot indítottak, ahol már az új elvek szerint, interdiszciplináris alapon folyik a kutatás. Komoly segítséget nyújtanak az innováció terén a különféle kétoldalú kapcsolatok és a közös, nemzetközi programok is, melyek segítenek elfogadtatni a módszertani újításokat, s alapvetően szakmai irányba terelik a vitákat. Peter Haslinger a szlovák nemzeti fejlődés kérdéseit vizsgálta historiográfiai szempontból. Északi szomszédainknál a kilencvenes években két, szakmai értelemben egymással rivalizáló történeti kutatóintézet működött a Szlovák Tudományos Akadémia, illetve a Matica Slovenská égisze alatt. A két intézmény között ezenkívül sokszor komoly historiográfiai és értelmezésbeli elté-